Újrakezdés.

Akartam írni szeptember huszonkettedikén, hogy még pontosan száz nap van hátra az évből, még bármit újra lehet kezdeni. Még mindig széppé lehet tenni az évet, bevezetni egy új szokást, megtervezni az elmaradt utazást, elkezdeni tanulni egy új nyelvet. Október elsején arról akartam írni, még hátra van három egész hónap az évből, még bármit újra lehet kezdeni, széppé lehet tenni az évet, bevezetni egy új szokást, megtervezni az elmaradt utazást, elkezdeni tanulni egy új nyelvet.

Néhány napja beszélgettem egy kameruni ismerősömmel, akinek a nyáron volt az esküvője egy német lánnyal, aki már hét éve a barátnője. Egy éve meg is tartották a polgári esküvőjüket itt Németországban. Hogy a fiú rokonaival is együtt tudjanak ünnepelni, idén nyárára terveztek egy háromnapos esküvőt Kamerunban is, ahova meghívtak összesen száz embert, közös barátokat, családot, rokonokat, mindkét országból. Kérdeztem, milyen volt? Tudtak-e felhőtlenül ünnepelni, mikor, én is tudtam, annyi ellenkezés, aggódás volt a tágabb családban. Azt válaszolta: ahogy sejteni lehetett, nagyon sok probléma felmerült. A felesége sokat aggódott, minden rendben lesz-e. Aztán jött egy gondolatuk: azt érezték mindketten, hogy ne arra törekedjenek, nekik legyen egy felejthetetlenül szép napjuk, hanem tekintsenek úgy az esküvőjükre, mint egy lehetőségre, hogy szolgáljanak vele a családjuknak, rokonaiknak, barátaiknak. Végül pont ettől lett nagyon szép. Ez a hozzáállás mindent megváltoztatott, először is bennük, s megteremtett egy olyasfajta nagylelkű hangulatot, amit csak elkezdeni lehet. A többit, a csodát, a szépséget pedig elfogadni, megköszönni, viszonozni, továbbadni.

Október harmadika van, az év kétszázhetvenhatodik napja. Még hátra van az évből nyolcvankilenc nap. Nyolcvankilenc lehetőség az újrakezdésre. Nem feltétlenül arra, hogy valami újat belezsúfoljak az életembe, hanem inkább olyasmire vágyom, hogy képes legyek más hozzáállással végezni azt, amivel az év összes többi napján is foglalkozom. Mindig is meg akartam tanulni finnül, hányszor nekifogtam már, de egészen reálisan nézve, erre nem lesz időm. Arra viszont igen, hogy friss lelkülettel és még nagyobb szeretettel használjam azokat a nyelveket, amiket már jól-rosszul, de ismerek és beszélek. Nem szeretnék új szokást bevezetni, hanem a meglévőket nagyobb kreativitással használni. S legfőképpen azt szeretném, hogy ne arra törekedjek, bár nincs benne semmi rossz: nekem legyen ez a nyolcvankilenc nap a lehető legszebb. Talán ezért nem tudtam megírni, amikor akartam, a tervezett bejegyzéseket. Mert szükségem volt egy másfajta történetre, ami túlmutat a saját jogaimon, igyekezetemen és érdekeimen. Ami eszembe juttatja, ki vagyok, eszembe juttatja, hogyan akarok élni, s hogy mi az, amit érdemes minden nap újrakezdeni.