Este van, lámpafénynél írok, olvasok.
Eltelt a nap. A szokásos dolgokkal, amiket úgy szeretek.
Reggel leültem, mint mindig, naplót írni és kávézni. A macskák már ismernek, ilyenkor szó nélkül mellém telepednek.
Ágyvetés és mosogatás után elkezdtem dolgozni.
Munka után porszívóztam, felmostam, majd készítettem magamnak egy salátát.
Utána felöltöztem s elindultam, elintézni sorban a postát, a vásárlást, s a könyvtári könyveket a városban.
Két napja halt meg Paul Auster, az ő tiszteletére kivettem a Winterjournalt, amit már hangoskönyv formájában is meghallgattam.
Végül még összehajtogattam három kosárnyi tiszta ruhát, végre.
A nap minden perce, helyzete egy-egy kapu. Nem mindegyiknek szentelek különös figyelmet. De néhánynak igen. Néha. S úgy is lépek át rajtuk, mintha egy ismeretlen, különleges helyre vezetnének. Egy titkos kertbe. Mintha a kapun túl egy utazás várna rám.
Minden olyan pillanatban, amikor képes vagyok úgy nézni egy emberre, feladatra, utcára, házra, könyvre, mintha nem ismerném - mint ahogy nem is ismerhetem, hiszen minden helyzet, ember, feladat más, még ha azt képzelem is, tudok róluk mindent -, minden ilyen szándékos nem-tudásban nagy erő van.
Tele van szépséggel.
S lehetőséggel.
Hogy legalább időnként úgy éljem az életemet, olyan szeretettel és odafigyeléssel, mintha minden nap az utolsó lenne.
Vagy inkább úgy, mintha az első.
2 comments:
Thank you for your nice blog and the beautiful, beautiful photos. I enjoyed it for a moment, here in my chair. The light in your room is lovely. I don't know the writer and his book. 📸📚🪟
Aritha
Minden nap ünnep: "ma van hátralévő életed első napja". Reni
Post a Comment