Minden olyan szép! #5

Mi volt szép az elmúlt napokban? Útközben írok, a telefonomon pötyögve, s ez is milyen szép! És milyen hosszadalmas is persze.

- Vendégek. Két hétig nálunk voltak a szüleim s a végén az öcsém is eljött egy hosszú hétvégére a családdal. Szeretek fotókat készíteni amikor vendégek vannak a házban, olyasmiről is, amiről sokan talán nem. A szanaszét dobált cipőkről, mikor hazaérkezünk séta után. A megterített asztalról, közvetlenül mielőtt szólok, hogy kész a reggeli. Egy darab papírra firkált szavakról, amin a tintával való írást próbálta valaki. A száradó esernyők vidámságát a lépcsőházban.

- Kötés. Ezer éve nem kötöttem semmit. De amikor hétfő délután elindultunk az év utolsó szabadságára, még visszamentem, hogy odategyek, minden eshetőségre, egy gombolyag fonalat s a sok használattól kissé már görbe kötőtűket. Az őszi zoknikötés hagyománya, úgy tűnik, idén sem marad el. Valahogy olyan szomorú lenne, ha már nem kötnék zoknit.

- Meglepetés pénz. Hogy a családban a gyerekek kapnak időnként egy kis költőpénzt a felnőttektől, abban nincs semmi meglepő. De most Anyukám nekem és a sógornőmnek is adott 50-50 eurót, hogy arra költsük, amire csak akarjuk. Mondhatom, ennek az 50 eurónak teljesen más minősége volt, másféle öröme, mintha a saját pénztárcámból költöttem volna. Olyan dolgokat is megengedtem magamnak - például egy gyönyörűen illusztrált meséskönyvet -, amiről egyébként biztosan lemondtam volna.

- Otthonosság. Van valami otthonos és valami vigasztalan is egyben a szezonok közötti elutazásokban. A nyár már elmúlt, a síelés időszaka pedig, ezen a hegyvidéken, ahol éppen vagyunk, még nem kezdődött el. A legtöbb étterem zárva. Mintha megállt volna az élet egy kicsit. 

A legszebb otthonosság-pillanat az volt, amikor késő délután végre találtunk az út mentén egy benzinkútat, ahol lehetett valami meleget enni. Találtunk még egy üres asztalt is és egy ideig egyszerűen csak élveztük a jó hangulatot. Mivel a környéken minden más zárva volt, sokan betértek egy kávéra, egy szendvicsre, s még levest is lehetett rendelni. Nem tudom megmagyarázni, miért és mitől, de otthonosan éreztem magamat.

A vigasztalanság-pillanatot később éltem át, amikor, már sötétben, a következő szállásunk felé tartottunk. Egy város tömbház lakónegyedén haladtunk át autóval, az ablakokban itt-ott fény, és hirtelen úgy éreztem, most azonnal megszakad a szívem. Könnyes lett a szemem, és mondtam a férjemnek, olyan érzésem van, mintha nem lenne otthonom ebben a világban, mintha mindenki bent lenne valahol a fényben, melegben, én pedig kint a sötétben. Azt válaszolta, ez valószínűleg a vigasztalan környezet miatt van s hogy neki is szokott ilyen érzése lenni. 

Ha jobban belegondolok, ez az egyszerű mondat - "én is szoktam néha ilyet érezni" - ez volt az összes többi szépség között a leges-legszebb