Szépen élni.

Az előző bejegyzésnél kaptam egy kérdést arra vonatkozóan, hogy engem mi motivál a szép életre. 

A szép élet - az egy vágyódás.

Így kezdődik. Látok valakit, olvasok, megfigyelek valamit, és hirtelen eláraszt az érzés, hogy ezt én is szeretném. Ez azt jelenti, hogy amit látok, már rég ott van bennem. Talán még csak pici magként, lehetőségként, de nem lennék képes így reagálni, ha nem lenne ott bennem is a készség, a képesség. 

A legtöbb dolog, amit szépnek tartok az életemben, így indul. Másoktól tanulok, a mai napig. Mindenkitől lehet tanulni valamit. 

 

A szép élet - az egy fájdalom.

A végességünk tudata. Hogy, hadd mondjam ki úgy, ahogy van: mindannyian meghalunk. Hogy, ha vagyunk elég szerencsések, előtte még megöregszünk, és azt csak a legbátrabbak tudják igazán szépen. Ettől olyan különleges minden. Van, aki hisz egy másféle folytatásban - én igen -, van, aki nem. Tény: ez a világ, ez az élet, ahogy itt és most érzékeljük, egyszer véget ér.

Nem áll rendelkezésünkre végtelen mennyiségű február. 

Ez a gránit égbolt felettünk, ezek a szürkésen olvadozó hókupacok az utca szélén, az első hóvirágok a kertben: csak annyiszor láthatom őket, ahány év adatik az életemben. 

Ez a gondolat kicsit mindig ott van a háttérben. 

Fáj is, persze, de annál édesebbé, szebbé tesz mindent.

 

A szép élet - az egy válasz. 

A szép élet mindennapi. Szolgálat. Mindennapi szolgálat. Kézzelfogható. Olvasható. Fegyelmezettség. Játék. Bátorság. Rutin. Szabadság. Figyelmesség. Szeretet. Ezek a szavak jutnak hirtelen eszembe.

 

A szép élet - az egy kérdés: hogyan akarom kifejezni a szeretetemet? 

Mert néha úgy érzem, csordultig van a szívem szeretettel.

És akkor kitalálom például, hogy leginkább úgy, ha minden szerdán arról írok a blogba, hogy mit láttam szépnek az elmúlt héten. Akkor is írom, ha fáradt vagyok, vagy nincs kedvem hozzá. Így mondom el, hogy köszönöm. 

A szép élet ilyen egyszerű elköteleződések sorozata. Ritmus. Ki-belélegzés. Kérdések, válaszok. Adok. És nagyon sokat kapok.

 

Ma délre megyek dolgozni. Sokat havazott az éjjel, most is megállás nélkül esik. Egyedül reggelizek. Megterítem szépen az asztalt, majd elmegyek sétálni az erdőbe. Mintha puha párnákon járnék. Ráérek kicsit később is amiatt aggódni, hogyan jutok le az autóval erről a meredek dombról. Most belépek egyszerűen, mintha egy nyitott ajtó lenne, a pillanat örömébe.