Ma, mielőtt indultam volna könyvklubra, az ajtó elé le volt téve egy kis csomag. Már el is felejtettem, hogy Claire, a kanadai El Camino barátnőm néhány héttel ezelőtt elkérte a címemet. Egy ideig nézegettem a postaládát, de általában, mint legtöbbször, üres volt. Gyorsan lefotóztam, küldtem neki egy üzenetet, írtam, majd csak később fogom kibontani, amikor visszaérek.
A könyvklubon az egyik társunk mindenkit meglepett azzal, hogy egyszer csak elővett a táskájából egy könyvet. Ő írta, ő maga fogja kiadni is, ez még csak a prototípus volt. Engem különösen meglepett, mert közölte, én fogok kapni majd egy tiszteletpéldányt, éspedig azért, mert az én El Camino utam inspirálta arra, hogy elkezdjen írni.
Mikor hazaértem, először is elolvastam a képeslapot, kiderült, egy olyan személytől kaptam, aki egy ideje tagja a könyvklubnak, tehát nem sokkal előtte találkoztunk is. Azt szerette volna megköszönni, hogy segítettem neki, amikor az év elején volt egy nagyon szomorú időszaka. Egyébként csak annyival, ha ezt segítségnek lehet nevezni, hogy sokat beszélgettünk és nem akartam mindenáron felvidítani.
Végül kibontottam a Claire csomagját is és leesett az állam. Egy képeslap volt benne a lehető legkülönlegesebb szöveggel. Arról szólt, hogy pontosan egy évvel ezelőtt jártuk végig az utat, és hogy milyen szép, hogy megismerhettük egymást. Claire légikísérőként dolgozik amúgy, és a búcsúvacsorán megemlítettem neki, szoktam nézni egy kanadai légikísérő kötős vlogjait. Kiderült, egy nagyon kedves kolléganőjéről van szó, írt is neki, be is jelöltük egymást az Instagramon, vele is. Ilyen kicsi a világ. Most megkérte, kössön nekem egy fejpántot. Ezt küldte el ajándékba az egy éves Camino évfordulóra. Hogy pont a kedvenc színemben készült, az sem véletlen. Az Instagram fotóim alapján következtette ki, hogy tetszeni fog.



9 comments:
Kedves Márta! Nem véletlenül kapsz visszajelzéseket. Amit adsz a lényedből másoknak, azt vissza is kapod.
Nem véletlenül találkozol olyan emberekkel sem, akik a szívükbe zárnak: „Similis simili gaudet”. Hasonló a hasonlót vonzza.
Ez így van, ennek így kell lennie! Örömmel olvastam ezt a szép történeted. Éva
még mindig nyögöm a betegségemet ágyban maradok, ma reggel ai Instát néztem csak meg és a te "emlékfilmnedet" a kaminódról és rögtön az jutott eszembe: " milyen sok mindent csinálunk, amire később úgy gondolok: lehetetlen megcsinálni...., hogy túl nagy feladat, képtelenség ... és idő eltelével emlékként van jelen és apránként megtett lépésekre bontva tulajdonképpen "elvégzett" munkaként nézek vissza rá...és közben jelentős hatásokat adok és kapok...EZ AZ ÉLET...mindenki élete ilyen, és most elolvasva a posztodat, jót bőgtem, csodásan megérintett: ...mindenki élete ilyen (és az jutott eszembe: amikor majd már az is meghal akiben emléket hagyok, akkor fogok valóban meghalni ...)
Köszönöm:)
Gyógyulást! 🫖💙
Igen, mindenki élete ilyen, együtt hozzuk létre a történeteinket....
Mindenkinek szüksége van visszajelzésekre,és olyan jó hogy erre egyre többen rájönnek és elmondják, ha valaki sokat jelent az életükben! Köszönöm hogy sokszor megmutatod hogy az élet mennyi ajándékot rejt! Ölellek! Edit
Köszönöm 🥰
Nagyon örülök, az örömödnek! Köszönöm, hogy megosztottad ezt a sok szépséget! ❤️
Szeretettel ölellek,
Anikó
🩵
Majdnem elsiklottam e bejegyzés fölött. Köszönöm.
Post a Comment