Szerdánként megosztok egy listát arról, amit az elmúlt napokban láttam, ami tetszett, amit olvasok, amin gondolkodom. Ez lesz az én heti hirdetőtáblám. Mert azt vettem észre, még akkor is, amikor egyáltalán nem tudom éppen szeretni az életemet, mindig találok valamit, ami mégis tetszik. És ezek a dolgok érdemesek a megemlítésre.
- Füzetek. Kislányként mindig megőriztem a szép füzeteket. Nem mertem elkezdeni őket, vagy ha igen, csak egy-két oldalig jutottam majd, mivel egy idő után nem találtam eléggé szépnek, amit írtam, kitéptem az első lapot s újra félretettem. Valami különleges alkalomra, a meglévőknél sokkal szebb, méltóbb, majd csak a jövőben kialakuló gondolatok számára tartogattam őket. Múlt szombaton elmentünk a családdal egy bolhapiacra. Az egyik árusnál csoda szép füzeteket láttam. Különbözőek voltak. Az egyetlen, ami közös volt bennük: mindegyikből hiányzott az első néhány oldal. Azt hiszem, ismerem a történetüket.
Egy ideje már tudom: nincs olyan, hogy tökéletes alkalom. Minden egyes nap tele van bőséggel, csak az a kérdés, rá tudom-e bízni magam erre a mindennapi kegyelemre vagy inkább a "majd egyszer" illúzióját választom.
Ma már nincsenek féltve őrzött füzeteim sem. Használom őket, ahogy a szép töltőtollamat is, az esküvőre kapott porcelánkészletet, a különleges ruhákat - igyekszem! -, ékszert, finom illatú parfümöt, szappant.
Az élet ajándék. Tele akarom írni, akárcsak egy szép füzetet, minden egyes lapját. Teleírni a kérdéseimmel, néha szomorú, néha boldog sorokkal, apró részletekkel, nagyvonalú tervekkel és álmokkal. Az írás nem csak rögzíti a már megtörtént eseményeket. A jövőt is alakítja. Képes szebb, jobb, más irányba terelni a gondolatokat. Műhely. Nem szeretnék már kitépni egyetlen lapot sem. Természetesen már rég nem a füzetekről beszélek.
- Reggelek. Némelyik reggel egy merő csoda. Mindegyik az, de van amelyik valóban különleges. Az óraátállítás óta már világos van amikor fél hét körül felkelek s észrevettem, hogy a megszokott szürke helyett inkább narancs vagy piros színű az évnek ennek az időszakában a konyhaablakon beáradó reggeli fény. A kertben a bokrok már ilyen korán visszatükrözik a napfelkeltét, pedig maga a nap még nem is bukkant fel a dombokkal szegélyezett láthatár peremén. Kicsit közelebb lépve az ablakhoz észreveszem a szivárványt. Még soha nem láttam ebben a napszakban, az égboltnak ezen a részén szivárványt. Ahogy vagyok, pizsamában, kifutok az udvarra s addig nézem, amíg teljesen elhalványul. Visszatérve a házba látom, ahogy a macskám az erkély korlátján, ahogy így reggelenként általában teszi, a napfelkeltét nézi. Mintha ő maga is egy aprócska világító fényforrás lenne, bearanyozza a nappali szürkeségét. Elkészítem a zsemléket, kávét főzök, felteszek egy Vivaldi lemezt. Mert minden új reggel egy csoda, de némelyik valahogy egészen kiemelkedően szép. Ünnep.
- Finom, puha dolgok, amelyek széppé teszik az életemet. Lassú reggelek, amikor lehetséges. Virág az asztalon. Nyitott ablak. A frissen mosott, szárított ágynemű illata egy hosszú nap végén. Igent mondani valamire, amit valóban szeretnék. Nemet arra, amit nem, hosszas magyarázkodás nélkül. Finom fonalból készült pulóverek. Családi kirándulás. Gyerekkezek és macsakorrok nyoma a frissen pucolt balkonajtó üvegén. Izomláz edzés után. Blogot írni - már majdnem húsz éve! - még akkor is, ha már kiment a divatból. Érezni, ahogy lassan megérlelődik bennem valaminek az elengedése, amihez sokáig annyira ragaszkodtam. Van, amit nem lehet siettetni. Megőrizni az alkotás örömét. Megfigyelni egy cinkét az irodám ablaka előtt levő fán. Saját készítésű birsalmalekvár a kamra polcain. Verskötet a hátizsákomban. Még akkor is, ha egészen biztos lehetek benne, nem lesz időm elővenni. Színes falevelek az udvaron: aranyló konfetti. Valamit, akármilyen apró szolgálatot, nagy szeretettel elvégezni.
No comments:
Post a Comment