Thursday, June 7, 2007

Sejhaj,

  tévedtem, nem a mai volt az utolsó zongoraóra, még lesz egy, de most már tényleg csak egy. Én meg főzöm most buzgón a kávét, mert tudom, ezzel tudom lekenyerezni az apósomat, mert leküldtem a pincébe, hogy megnézze, tényleg ott van-e az az állat, ami szerintem nagyonis ott van. Nem is merem kimondani a nevét. Közben meg készülök lelkileg a délutáni németórára, mert rájöttem, hogy egészen megkedveltem a tanárt, és szerintem én is szimpatikus vagyok neki, ezt azért lehet érezni, de néha olyan reménytelenül néz rám, átlátva a becsapási próbálkozásaimon, amikor úgy teszek mintha tudnám a szabályokat, közben meg nem is.

Jajjj,

  hát a sok öröm közé bekeveredett egy kis üröm is. Az előbb lementem a tárolónkba, hogy kivegyem a bicikliket, és egynéhány jelből arra következtetek, hogy beköltözött oda valamilyen állatféle, de azt hiszem, nem is a pici fajtából. Brrr! Hát én oda többet nem megyek, bár mikor felhívtam T.-t, hogy elmondjam neki, próbált rávenni, hogy menjek le körülnézni jobban, de hát nem ment el az eszem. Az ilyesmi férfidolog.
 A másik: elszáradtak a növényeim, a két utolsó megmaradt növényem is. Kettős harakirit követtek el. Már csak a kaktuszaim tartanak ki, ki tudja meddig. Többet soha, senki ne bízzon rám semmit. Ez több mint feledékenység, vagy szórakozottság. Szomorú vagyok.

Sára-dolgok


Ma lesz Sára utolsó zongoraórája ebben az iskolai évben. Ez a kép az este készült, gondoltam, érdemes megörökíteni az utolsó próbát. Én annyira, de annyira örülök, azt hiszem, jobban, mint ő...Ez van. Meg annak is örülök, hogy jövő héten vége a sulinak, és nem kell több matematika házit megoldani, jobban mondva megoldatni, meg ellenőrízni, kiradíroztatni, újból megoldatni, könnyeket letörölni, ilyesmi. Őszintén örülök neki.
Meg talán annak is örülök, hogy egy ideig nem lesz több szülinapi meghívás, mert ez a gyerek már eddig is több partin volt, mint én egész életemben. Például most szombaton egy kisfiúhoz hivatalos, és fogalmam nincs, milyen ajándékot vegyek. Help me, please! Nem tudom, minek örülne egy 8 éves kisfiú. De már az is segítség lenne, ha tudnám, minek nem.
Aztán, mi van még... Mostanában állandóan a postaládát nézegeti, levelet vár. Anyu írt is neki, de az meg elkallódott valahol, nem érkezett meg. Ha valaki szeretne írni egy bánatos kislánynak, tegye meg, mert szép választ is fog kapni:)

Wednesday, June 6, 2007

Anoni kedvéért


Hát ő lenne Csipike, ott középen a csíkos nadrágban, karöltve feleségével, Tipetupával. A könyvet Fodor Sándor írta. Arról szól, hogyan találja meg helyét a világban egy derék kis törpe.

A gényolcak

  Ma kezdődik a németországi Heiligendammban a legújabb G8 találkozó a Növekedés és Felelősség jegyében. Fő témák: a könyezetvédelem és az afrikai országok megsegítése. Ami az utóbbit illeti, már rég ígérgetnek mindent, de a Világbank pont a hétvégén figyelmeztette a géket, hogy szinte semmit nem teljesítettek még belőle. Úgy vannak vele, látom, mint én a reggeli futással...
  A környezetvédelem terén pedig nagyon kíváncsi vagyok az amerikaiak javaslataira, mert haragszom rájuk, mióta nem írták alá a Kiotói Egyezményt.
  Aztán gondolom, már ott settenkednek az ilyenkor szokásos globalizáció-ellenes tüntetők, meg állítólag ki van vezényelve kb. 16000 rendőr és  felállítottak egy 12 km hosszú, két és fél méter magas drótkerítést is. Hiába na, a németek értenek a vendéglátáshoz.

Ma reggel


jó korán keltem, de már megint nem mentem futni, igaz, az is valami, hogy legalább elhatároztam. Azért nem mentem, mert kiderítettem, hogy nincs itthon egy szem kávém sem, és anélkül nem tudom elkezdeni a napomat. Ezért inkább elkóvályogtam a boltig, aztán vettem, s ha már ott voltam, vettem mosogatószert is, mert az is elfogyott, de anékül legalább el tudom kezdeni a napomat. Hát így alakult a mai reggelem, mit reggelem, hajnalom... Utána "elindítottam" a munkába-iskolába menőket, aztán fészket készítettünk Enikővel az ágyunkban és mesét olvastam neki, míg Anna is fel nem ébredt. Szóval, nincs mit panaszkodjak, ilyen jó kis reggeleim vannak. S ha valaki kíváncsi lenne véletlenül a kávésbögrémre, hát lefényképeztem. Itt van. Hozzám tartozik...

Tuesday, June 5, 2007

Szép az estém,

  mert sikerült megtanulnom néhány olyan szót, mint unterscheiden, auskommen, beauftragen, aztán lehet, hogy holnapig elfelejtem, de most tudom őket; mert Anna csak kétszer esett be az asztal alá a vacsoránál; mert sikerült kimenni sétálni egy eső-szünetben, azért reméltem, hogy közben elered, de ez elmaradt, pedig nem is vittem esernyőt; mert csak közepesen rendetlen a konyhám és a nappali, a gyerekszoba az már más téma; mert ma este talán sikerül idejében lefeküdnöm, de ez még egyáltalán nem biztos, s mert ma este megy a Grace Klinika, s talán még elérem a végét...

Süt a pék, süt a pék gezemice lángost,

  én meg sütöttem mexikói-pizzát, meg főztem borsófőzeléket, de van olyan családtagom, akinek egyik sem jön be most, hát egyen, amit akar... Meg porszívóztam, meg felmostam, de sajnos arra is rájöttem mellesleg, hogy ha naponta háromszor tenném, akkor sem lenne elég, de azért optimista maradtam. Most meg azon gondolkodom, hogy merjek-e elindulni a könyvtárba a gyerekekkel, vagy inkább ne kockáztassak, na nem azért, mintha sok időm lenne olvasni, de elhatároztam, hogy drasztikusan csökkentjük a rajzfilm-nézéssel töltött időt , és ezzel tulajdonképpen magammal is kiszúrok, mert állandóan foglalkozni kell velük. Arra is rájöttem, hogy jó újraolvasni gyerekkorom könyveit, például a Csipikét, csak az a baj, hogy két óránál tovább nem bírják a hangszalagjaim a hangos felolvasást. Arra is rájöttem, hogy a Csipike tanulságait csak most értem igazán.

Hú, de erős akaratom van,

  elhatároztam, hogy nem írok többet, és ki is bírtam, hogy egy egész éjszakán át ne írjak...
  Kibírnám tovább is, de el kell  mondjam, hogy megnéztem az este a Frei Dossziét, örülök, hogy végre volt, mert annyira ritkán van, meg sokszor nem is a legérdekesebb, legalábbis számomra, de most az volt, nagyon is. Az országunk jelenlegi helyzetéről volt szó, gazdasági, művészeti, hangulati meg mindenféle elképzelhető szempontból megvilágítva. Rengeteg szakértőt megkérdeztek, hogy ők miben látják a kiútat abból a patthelyzetből, amibe kerültünk. Ugye, az van, hogy létezik két nagy párt, fele-fele arány támogatottsággal a háta mögött, és mindenki arrafele húzza az ország szekerét, amerre gondolja, kb. úgy, ahogy a La Fontaine mesében a két állatka, nem jut eszembe a nevük most (talán a csuka meg a rák?...) Aztán szépen egyhelyben ücsörgünk már vagy több mint tíz éve, miközben a hozzánk hasonló országok, például Észtország már rég elhúzott mellettünk. Na, sok minden szóba került, de a legjobban az javaslat tetszett, 
hogy kellene egy 
tisztán szakértői kormányt létrehozni, de nem magyarokból, hanem külföldiekből,  például meg lehetne hívni Clintont (úgysincs most más dolga), meg Soros Györgyöt fel kellene kérni pénzügyminiszterségre, ilyesmi. Az az érdekes, hogy mi sokat 
beszélünk erről T.-vel, és ő már rég mondta ugyanezt... Azt hiszem, el kellene menjünk valahova 
szakértőnek. 
Úgyse nagyon tudom, mit kezdjek hosszú távon magammal...

Monday, June 4, 2007

Az a helyzet,

  hogy egyáltalán nem vontam vissza az előbbi pósztomat, csak az van, hogy ezt még megírom, aztán kész, lehet, hogy ma már nem írok többet. Meg holnap, és holnapután sem, de az nem biztos. Azon tűnődtem, hogy a gyereknevelés az olyan, hogy nem tudni, mi a jobb, előre sok könyvet olvasni, felkészülni rá, vagy ellenkezőleg, aztán lesz valami. Mert ha igen, tehát sokat előrekészülünk, lehet, hogy el is megy a kedvünk az egésztől, mert túl nagy falatnak tűnik a dolog, olyan nem-nekünk-valónak. Ha meg az ellenkezője, aztán csak kapkodjuk magunkat, amikor már túl késő. Aztán elegem van abból is, hogy egyik könyv ezt mondja, a másik meg azt. Például, hogy a gyereket mindennap 27-szer legalább dicsérjük meg, hogy jó önbecsülése legyen, de aztán meg felfedezik az amerikai kutatók, hogy ha túl sokat dicsérjük, beképzelt és önkényes lesz. Aztán egyik irányzat azt mondja, hogy legyenek előre fixált elveink, a másik meg, hogy bízzunk mindent az ösztöneinkre, majd az anyai szívünk megsúgja, mi a teendő. Igen, könnyű könyvet írni, azt hiszem, már én is tudnák, de a gyakorlat annyira más, néha annyira elbátortalanító, vagy nem is tudom...
  Az a helyzet, hogy jobb lenne, ha lefeküdnék, mert nagyon korán keltem, ráadásul az előbb ittam egy negyed pohár bort is, és holnap is korán kelek, mert elhatároztam, hogy ezután rendszeresen sportolni fogok, de úgy ám, hajnalonta ha láttok valakit a bicikliúton rohangálni, az én leszek, de az is lehet, hogy a holnapot kihagyom, és csak holnaputántól kezdem el a sportolói pályafutásomat. Ma este hosszas időt töltöttem azzal, hogy a szünidei foglalatosságainkat összeírtam, ha minden igaz, nyár végére rengeteg verset és mesét fogunk tudni, meg mindenféle társasjátékot, meg kiállítást nyithatunk majd a kreatív dolgainkból, de az is lehet, hogy mégsem. A lista 
és a jószándék mindesetre megvan, de az a helyzet, hogy ez sokszor nem elég.

Mivelhogy úgy látom,

  túl sokat írok ide, arra gondoltam, most nem írok egy ideig. Lehet, hogy csak egy napig, vagy kettőig, vagy egy fél napig, nem tudom... Ami sok, az sok. Már én is unom magamat...

A vacsora sokkal finomabb


az asztal alatt, mint felette! :)

Kivételesen


felteszek egy képet magamról is. Sára fényképezett ma délután a parkban. Nem nagyon látszom rajta, de ti úgyis a képek hátterét szeretitek nézni...

A népszavazásról

  Itt motoszkál bennem ez az egész trianoni ügy...És eszembe jut erről a népszavazás, amikor lehetett volna valamilyen szinten enyhíteni ezt a szétszakadást. Több hibát is elkövettek szerintem ezzel kapcsolatban:
  1. A legnagyobb talán az, hogy gazdasági kérdéssé vált az egész.  Szerintem csak egy jelképes állampolgárságról kellett volna szavazni, egy olyasmiről, hogy elismerik, igen, akik voltak olyan balszerencsések, hogy a határ túloldalára kerültek, ők is magyarok, egy néphez tartozunk. Ehelyett mindenki
 attól kezdett 
el félni, hogy majd jönnek a határon túliak, igénybe veszik az egészségügyi szolgáltatásokat, szavaznak stb. Ezeket nem kellett volna belekeverni. Már csak azért sem, mert az általam ismert főleg erdélyi emberek vannak annyira büszkék, hogy ne vegyék igénybe azt, ami nem az övék.
  2. Az MSZP viselkedését nem akarom minősíteni, de még a Fideszét sem, mert meggyőződésem, hogy ha ők lettek volna hatalmon, ugyanazt tették volna, mint a kormányzó párt.
  Nem tudom, miért pont most jut eszembe ez az egész. Talán azért, mert még most is fáj, amit Anyu mondott, miután felhívtam az a bizonyos dec. 5.-e után. Hogy ő többet soha, de soha nem akar idejönni. Aztán persze, jött, mert büszkeség ide vagy oda, az unokák szeretete mindennél fontosabb.
  

Humor

  - Tudod, mi a legidegesítőbb, ha egy nő vezette autó megy előtted? Hát az, hogy ha jobbra indexel, nem lehetsz biztos benne, hogy balra fog fordulni... (Egyáltalán nem vicces...)

Fogadás

  Ma reggel én vittem Sárát suliba, hát kit látok átmenni előttünk az úton!? Farkas Bertalant, az első magyar űrhajóst, aki járt is az űrben. Bár, az is lehet, nem ő volt, de nagyon hasonlított hozzá mindenesetre.
  Segítségeteket kérem azügyben, hogy ha tudja valaki, Nicky Lauda mikor volt a karrierje csúcsán, a 70-es avagy a 80-as években, mondja meg nekem is. Az este vitáztam T.-vel ezügyben, ő azt mondja, hogy a 70-es, én pedig, hogy a 80-as években. A végén pedig fogadtunk különböző dolgokban, és ezért nem mindegy , hogy kinek van igaza...:)

Sunday, June 3, 2007

Laza délutáni képek




Sárihiszti kezelése

  Mostanában köröskörül járom ezt a témát, mert ez adódik valahogy, meg hátha más is tanul belőle. Én is most tanulom, mert hiába olvastam egy csomó gyermeknevelési könyvet, a legtöbbet a gyakorlatban tanulok.
  Belenyugodtam, hogy egyik gyerekem mostanában kicsit labilis érzelmileg, hogy ne mindig a "h" betűvel kezdődő szót használjam. Őt amúgy is könnyen ki lehet hozni a sodrából, de gondolom, kifáradt már az iskolában is, ráférne egy kis pihenés. Ma reggel is hozta a formáját, csak néztem tanácstalanul, és eszembe jutott , hogy a múlt héten olvastam egy újságban, hogy egy anya ilyenkor ún. hiszti-meséket mondott a gyerekének. Én is ölbe vettem, ahogy tudtam, mert tiltakozott rendesen, és elkezdtem mondani neki egy sebtiben kitalált mesét egy bizonyos tüskés disznócskáról. Aki mindig kiabált és a tüskéit borzolta, amikor az anyukája reggelizni hívta, vagy öltöztetni akarta. És ahogy mondtam a mesét a kisdisznóról, aki a végére megszelídült, annyira, hogy a már a tüskéit is meg lehetett simogatni, Ő is megszelídült, lehetett simogatni, öltöztetni, szóval lehetett normálisan kommunikálni vele. Aztán még több mesét is kellett mondjak a tüskés kis állatkáról, annyira élvezték. Közben meg észrevétlenül el tudtuk végezni a reggeli teendőket. Most elmentek az apjukkal a református templomba, mert hittanos évzáró lesz, és Anna énekelni fog. Én meg megszavaztam magamnak egy pizsamás, kávésbögrés délelőttöt, mert nem azért mondom, de azt hiszem, megérdemlem.

Saturday, June 2, 2007

Feledékenység

  Szegény anyósom néha kesereg azon, hogy mennyi mindent elfelejt. Én kb. pontosan negyven évvel vagyok fiatalabb nála, de én sem dicsekedhetek annyira ezen a téren. Pedig  én vagyok a lista-írás nagymestere, de mi van akkor, ha elfelejtem megnézni a listát? El szoktam tervezni, hogy ezt meg azt főzök. Hozzá írok egy bevásárlós listát, hogy minden meglegyen. De még így is akkor derül ki, hogy nincs valami, amikor már félig kész a kaja, s már nincs visszaút. Például, amikor Natikriszt láttam vendégül, meggyes piskótát akartam sütni. Összekavargáltam a hozzávalókat, de kiderült, hogy nincs sütőporom. Ha nem akartam, hogy 5 mm-es sütim legyen, el kellett mennem sütőporért. Ugye a három gyereket sem hagyhattam magára, fél óra készülés után el is indultunk. És, mikor visszaértünk, és folytatni akartam a sütést, mi hiányzott? Hát persze, hogy a sütőpor, pedig azért mentem vissza a boltba. Helyette vettem egy Kinder tojást, meg még valamit, nem emlékszem rá. Most csak azért jutott eszembe ez a téma, mert megint elterveztem, hogy sütök egy epertortát, de elfelejtettem tojást venni. Azért se megyek most már sehova. Inkább készítek abból az egy árva tojásból, ami van, egy kis eperhabot.

Említettem én valaha

  olyat, hogy a gyerekek hisztijét általában cirógatással és társaival jól lehet kezelni? Felejtsétek el. Tévedtem.

Trianon

  Ezekben a napokban "ünnepeljük" a trianoni békeszerződés aláírásának 87. évfordulóját. Pontosabban június 4.-én. A trianoni békeszerződés az I. világháborút Magyarország (mint az Osztrák–Magyar Monarchia egyik utódállama) és az Antant (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország) között lezáró békeszerződés, amely többek között meghatározza Magyarország és Ausztria, Románia, valamint az újonnan létrejött Csehszlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság új határokait. A trianoni békeszerződés az I. világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések rendszerének része. A szerződést az 1921. évi XXXIII. törvénycikkel iktatták be a magyar jogrendszerbe, ez volt az egyetlen magyar törvény, amely fekete keretben jelent meg.

Friday, June 1, 2007

Somewhere over the rainbow...






:(:(:(:(:(:I:I:I:I:I:I:I:I:):):):):):D:D:D

Lista ellenőrzés nap végén

  Ma nagyon játékos napom lett végülis, mert hűséges kommentelőim visszadobták a labdámat, így nem magamban kellett játsszak. Mondjuk, elgondolkoztam azon, hogy hamincéves fejjel már igencsak illene megkomolyodnom, komoly témákat felvetnem, ilyesmi, de az van, hogy nem tudok. Nem férek a bőrömbe. Hát, nézzük a listámat:
  1. A krumpli megsült délre, fele már elfogyott, holnapra is lesz. Kipipálva.
  2. Anna abbahagyta a böhögést, amikor elkezdtem utánozni, de aztán meg nem bírta abbahagyni a nevetést. Azt viszont nem bántam.
  3. Fagyit nem vett nekem senki, de Naplopó azt mondja, hogy ha létezne fagyiküldő szolgálat, ő küldött volna. Mondtam is neki, hogy a szándék a fontos. Ez is kipipálva.
  4.  A rádiót egyszerűen kikapcsoltam, és csak a "Vendég a Háznál" műsornál kapcsoltam vissza. Az tetszett.
  5. A postaládában csak egy banki értesítő volt T. nevére. Ez van.
  6. Az email-postaládámban végülis összegyűlt nagy nehezen öt levél, kaptam egyet Naplopótól, egyet Bettitől és egyet Csillagtól, akik amúgy is akartak írni nekem, de aztán véletlenül mindhármójukat most szállta meg az ihlet, a blogomat olvasva. Aztán kaptam valami regisztrációmegerősítő emailt is, ezt is beszámolom, és Liv küldött iwiw-es meghívót, ezzel együtt öt. Ez sikerült.
 7. Bárányfelhő volt, napocska volt. Csillag még nincs, de remélem lesz. És igen, lehet, hogy északi fény is lesz, miért ne lenne, az amcsi filmekben is teljesülni szoktak a végén a lehetetlen kívánságok, miközben halkan megy az a dal, hogy Somewhere over the rainbow... Majd fel is teszem ide ezt a számot.
  8. Az iwiwen is el fogom érni egyszer a 100-ast. Liv, köszi a jelölést, sok kicsi sokra megy.
  9. Az égből pottyant mesére még várok, a cicára is, addig beérem a képzeletbelivel.
 10. Naplopótól kaptam egy csillagot, köszi, tetszik. A neve is. Nem baj, ha nem Mártának hívják, így is jó. Még jobb is.
  

Mire vágyom ebben a pillanatban

  Lista:
  1. Hogy még dél előtt megsüljön a rakott krumpli a sütőben.
  2. Hogy Anna  abbahagyja a mű-sírást, amit azért kezdett el, mert Enikő már nem a barátja. Tíz perccel ezelőtt még az volt.
  3. Legalább három gombóc vaníliafagyira.
  4. Hogy a Sláger Rádió adjon le már végre egy jó számot is, mert már egy órája csak gagyi megy, a Kossuth Rádió meg találjon végre valami izgalmasabb témát is, mint a üdülési csekkek rendszere, hogy ne kelljen átváltanom a Slágerre. S ha már végképp nem talál, akkor kezdődik előlről a 4. számú kívánság.
  5. Hogy a postaládában találjak egy személyesen nekem szóló levelet ( számla, reklámlevél nem jó...)
  6. Hogy az email-postaládámban legyen az Inbox után levő zárójelben legalább egy 5-ös, vagy annál nagyobb szám (spam-levél nem jó...)
  7. Mitismég, mitismég... szép bárányfelhőket az égre, napocskát a felhők közé, na meg egy duplaszivárványt. Estére pedig csillagokat, egy üstököst és egy északi-fényt a házunk fölé.
  8. Ennyi. Csak ennyit kívánok.

Nesze-semmi-fogd-meg-jól post

  Ez egy olyan post, ami idegesítő lesz a kíváncsiaknak, mert nem tudok és nem is szeretnék konkretizálni, nagyrészt azért, mert tényleg magam sem tudom, mi bajom...Most olyan vagyok, mint Vuk a mesében. "Kicsi vagyok, éhes vagyok, segítsetek Vuknak, a kisrókának...." Nem tudom, lesz-e elég erőm, elég szeretetem és bátorságom a jövőben körvonalazódó dolgokhoz. Öcsémnek üzenem, hogy nem arról van szó, amire most gondol, mert arra nem is  merek gondolni :) Struccpolitika, ugye...
  Pedig jó lenne, ha lenne, mert nem lehet elmenekülni, meg nem is akarok, csak most, ebben a szent pillanatban megrémültem. Na. Így sokkal jobb, hogy elmondhattam. Nehéz, amikor az embernek nincs éppenséggel adott 
pillanatban 7 évesnél 
idősebb bizalmasa kéznél.