Mostanában

semmi sem sikerül, aminek nekifogok. Elkeserítő, mit mondjak. Ha mindent megteszek a családi harmónia érdekében, akkor a gyerekek elkezdenek civakodni. Ha elhatározom, most aztán mindenképpen türelmes anyuka leszek, perceken belül én is kiabálok. Mikor valamilyen oknál fogva úgy gondolom, egy ideig nem kapcsolom be a számítógépemet, hogy csakis imádsággal, elmélkedéssel töltsem a máskor netenlógással töltött időt...mit is mondhatnék, hát itt vagyok. Nem vagyok én sem jobb a deákné vásznánál.

Viszont, minden rosszban van valami jó is: a gyerekek igazán szép kis kuckót építettek maguknak és lassan levelet bont a múlt vasárnap hazahozott ágam.
S mindez belefért egy vasárnap reggelbe, így ahogy mondom.

Ilyesmik vannak.

Nem tudom, mikor

írok majd megint ide, de addig is bemásolom az egyik legkedvesebb versemet. Nagyon szeretem, minden egyes betűjét.
Majd a kép után lesz. :)



Pilinszky János:

Egy szép napon

Mindig az elhányt bádogkanalat,
a nyomorúság lim-lom tájait kerestem,
remélve, hogy egy szép napon
elönt a sírás, visszafogad szelíden
a régi udvar, otthonunk
borostyán csöndje, susogása.

Mindig,
mindig is hazavágytam.

A matematika

nagyon szép és érdekes tudomány ( csak ahogy Rosa mama is megmondta, azt még nem találták fel, viszont addig is élni és matekezni kell). Én tudom, hogy így van, és méltó dologért hullajtanak annyi keserves könnyet az én kis lánykáim. Mire kész a lecke, a nap is lemegy. S hogy a kicsi és nagy bánatos szívek felderüljenek kissé, teapartit rendezünk a nappali padlóján. Végezetül zongorajátékkal kísért egyszerű kis dalokat hallgatunk.
Szeretem a nappali padlóján felszervírozott teát.

Hosszú leszek és csapongó, mert csak.

"Az evést nem szabad elkapkodni." Ezt ma reggel mondta a drága kis Annácska, miután feladtam minden arra irányuló próbálkozást, hogy gyorsabb evésre bírjam. Bármilyen rohangálást is műveljen a család többi tagja körülötte, ő egyenes háttal, irigylésre méltó nyugalommal eszi minden áldott reggel legalább fél órán át a vajaskenyerét. Végül is igaza van. Mert van neki egy édes jó anyja, akinek köszönhetően azért minden reggel időben odaér az iskolába, s hogy emiatt már reggel fél nyolcra nagyjából végkimerülésben leledzik szegény, az már igazán nem az ő baja. :)

××××

Ma bearanyozódott a reggelim, de tényleg. Szép volt.

××××

Nagyon szeretek fényképezni. Amolyan hobbifotózásra gondolok, persze. Van néhány példaképem, akiknek a képeit sokáig el tudom nézegetni. Meg fel vagyok iratkozva egy német fotósblogra, amelynek a cikkeit minden áldott reggel elküldik az email fiókomba. A mai cikkben az irigységről volt szó, ami akkor foghat el, mikor azt látom, más sokkal szebb képeket készít, meg az elkedvetlenedésről, ami az előbbinek egyenes következménye. Tudomásom szerint más szebb képei miatt még nem irigykedtem, de minden bizonnyal ismerem ezt a nem túl nemes érzületet az élet más területeiről...A következő szavakat egy Zack Arias nevű fotós írta, mondjuk ez meg éppen angolul van, de nekem bátorítás volt ma reggel:

Every photographer in all of history was a horrible photographer for some period of time.

They learned.
The grew.
They had dark days.
They persevered.

That is the way of the artist.

Just be patient.
Keep on going.
Transformation takes time.
And from what I’ve seen in my life:

It’s really is worth the way.

××××

Más. Ma váratlanul megkérdezte tőlem T., vajon nem szeretném-e előre megkapni a szülinapi ajándékomat. Nyilván elege lett már egy normális makrolencse utáni - amúgy nem direkt történő - sóhajtozásaimból. Van makrolencsém tehát. És milyen nagy kár lett volna még három hétig nélküle élnem az életemet!
Szeretem az előre megkapott szülinapi ajándékokat.

Ennyi.

Próbálok nagyon

örülni most ennek a hóesésnek, ami napok óta folyik. Jólvan, jólvan. Végül is tényleg szép. Mint egy képeslap, olyan nagyon szép.
Annak örülni, ami van, ez annyira elcsépelt és nekem mégsem az, mert ez nekem harc.
Akinek el kell jönnie, az meg fog érkezni.
Akivel találkoznom kell, azzal találkozni is fogok.
Ha tényleg úgy van, ahogy mások tudni vélik, én is érteni fogom egyszer.
Hinni abban, hogy a csend tele van még meg nem érkezett szavakkal.
Úgy menni végig minden nap a megszokott helyeken, mintha először és utoljára tehetném.
Ilyesmik.

Csak képek.

Mert nem vagyok bőbeszédű és mert jobban elmondják, mennyire örülök, hogy süt a nap és fúj a szél és hogy kinyíltak a hóvirágok.

Még nem

lehet veteményezni vagy ilyesmit a kertben, de addig is javítjuk a házikó tetejét, mert a télen több helyen is becsorgott a hólé meg az eső. Megszerettem azt a kis ütött-kopott lakot. Ebben a hónapban szeretném lakályossá tenni, amennyire lehet, múlt évben nem igazán volt rá időm. Közben találtam mindenféle otthagyott kancsókat, pici bögréket, ezeket is megmostam. Használni fogom őket. Ma délutánra biztosan kinyíltak már a krókuszok, ezért kimegyünk oda teázni a gyerekekkel, na meg folytatni a múlt évben megkezdett kerti mappáinkat.

Abban reménykedem,

hátha tudja valaki: vajon létezik-e Robert Louis Stevenson "A Child's Garden of Verses" verseskötetének magyar fordítása.
Nagyon várjuk már, hogy kint szöszmötöljünk újra a kertben, én pedig nagyon szeretném ezeket a verseket a kis kertészeknek majd felolvasni.

Én nem dolgozom

házon kívül, egyelőre nem is tudom, mit dolgozhatnék, mert délelőtt azért - kezet a szívre - lenne időm rá, és időnként nagyon irigylem azokat, akik hamar megtanulják az olyan kucifántos nyelvet is, mint a német és különben is remekül feltalálják magukat a jég hátán is és különben is mindig talpraesnek mint a macska, mert én erre nem vagyok képes. Nincs mivel különösképpen dicsekedjek, ha azt kérdezik tőlem, mivel is foglalkozom. Mert ha őszinte akarok lenni, akkor valami ilyesmit mondanék: "Az emberi természet megfigyelője vagyok, uram - felelte Pickwick úr."
S ha még őszintébb akarok lenni, azt is bevallanám, hogy még azt a kis semmi házimunkát is elhanyagolom, mikor eszembe jutnak "haszontalan" kis ötletek. Tegnap - s igazából erről akartam beszélni - varrtam a gyerekeknek is egy-egy kitűzőt, be is csomagoltam szépen, aztán a megfelelő pillanat az átadásra is kirendelődött, mikor a szokásos hétfői rohangálás és autóban-való-civakodás közepette kaptunk néhány nyugodt percet egy elrobogó vonat miatt leengedett sorompó jóvoltából, s én hátranyújtottam nekik a kis csomagokat.
Szeretem, hogy tudok emlékezetes, kedves pillanatokat szerezni a gyerekeknek.

Úgy szeretem, ha

mindig van valamilyen éppen nyíló virág itthon, így a jácint elnyílásával egyidejüleg elkezdtek előbújni a nárciszok, éppen ma reggelre, március első napjára.

Szeretem megörökíteni valahogy a nekem tetsző dolgokat, valamennyire kézzelfoghatóvá tenni, ezért arra gondoltam, meghímzem magamnak ezeket a virágokat, addig-addig nézegettem őket, míg lett egy nárciszos kitűzőm. Kaptam egyszer egy hímzős könyvet, amelyikben csak úgy vannak kihímezve a kis virágok, ahogy vannak a réten vagy a kertben. Nem nagyon szeretem az előre megrajzolt mintákat.

Felfedeztem a könyvtárban a hangoskönyv részleget, így most Kertész Imre és Eszterházy Péter német felolvasását hallgatom, egy kis darab hazai, vagy valami ilyesmi, valamiért nagyon jólesik.

Ráadásul a könyvtári elvihetős dobozban találtam egy csomó képeslapot, igaz hogy olyan kis egyszerűek, de nem volt szívem otthagyni őket. Szeretem a képeslapokat.

Az én mindennapi

lencsevégrevalóm nem remélt módon azért ma is kirendelődött. Idén először voltam a kertben, múlt évi száraz virágokat hoztam haza. Annyira szép. Ahogyan szépek a színek is, az új lámpa és a kislány is. Az egész csak egy múló pillanat s mégis mennyit tudok beszélni róla.

Énis! énis!

pontosan úgy akarom megigazítani, meg hirtelen letenni és felkapni majd a vastag, fekete keretes szemüvegemet mikor ötvenes nőszemély leszek, mint Meryl Streep tette volt az Egyszerűen bonyolultban, mert ez nagyon fontos és mert akkor mégsem hiába töltöttem el olyan másfél órát az életemből, mikor akár aludhattam is volna, hogy minél inkább egy kellően távoli időpontban nézzek ki majd annyi évesnek, mikor majd úgy szeretném megigazítani meg letenni és felkapni, mint a Meryl Streep.

Mellesleg kinyílt a jácintom és tegnap vagy tegnapelőtt a nap is kisütött egy percre.

Inkább nem

folytatom ezt a számozgatást. Fárasztó nézni hányasnál is tartok, meg hát nem is vagyok éppen az a számozgatós típus. Itt úgyis olyasmiket osztok meg, ami kicsit úgy érdekes a mindennapokban és nem akarok mindenhez állandóan számot rendelni.

Most viszont szakad meg a szívem magam miatt: izomlázam van. Megint elkezdtem futni ugyanis. Mikor ma lélekszakadva és elázva hazaértem, a szomszédasszony épp porszívózott a lépcsőházban és nem is értette, miért kínzom magam ennyire, mikor úgyis olyan sovány vagyok. Hát azért, mert nem a súlyommal vannak problémáim, hanem a lelkemmel és mindenféle képzelt betegségekkel, de a gyötrelmeimet általában nem itt szoktam ecsetelni ugye.
A futás pedig mindenre jó és hasznos, nem beszélve arról, hogy a múlt év őszén elmaradt 10 km-es távot idén azért szeretném megcsinálni, bár ki tudja. Mindig is szerettem elérhetetlen célokat magam elé képzelni.

Nem emlékszem, mutattam-e vajon már a futóútvonalamat, ha igen, nézzétek el nekem, hogy most még egyszer...ezt még az ősszel fényképeztem.

14. Készíts családi fotót.

Én legalábbis megpróbáltam. Olyan ritkán vagyok rajta bármilyen képen, nem mintha hiányolnám. Ma csak a lányok vagyunk itthon. Felállítottam tehát az állványt, beállítottam a fényképezőgépet automatára, odahívtam a különböző intenzítású készséggel rendelkező gyerekeket, majd megpróbáltam - sikertelenül - nagyon bölcsen és kedvesen mosolyogni, íme a végeredmény. Ennyit arról, hogy mennyire könnyű egy több tagú családot állandóan harmóniában megtartani.

13. Engedd magad kizökkenteni.

A rosszkedvből, az aggódásból, szóval minden olyasmiből, amiben amúgy sem túl jó leledzeni.

Ma kirándulni mentünk, nem túl határozott céllal s még kevésbé határozott jókedvvel, de útközben valahogy rátaláltunk mindkettőre.
A havas táj még mindig szépséges.
Egy kanyar után pedig váratlanul kicsi fogadóra bukkantunk a csendes erdőben, ahol forró csokit és almás pitét kaptam.
Narnia létezik s én ma benne jártam.

11. Vegyél

virágot, ahányszor csak jut rá egy kis pénz, megéri.
Én ma néhány jácinthagymát hoztam haza, mindegyik leányzónak teszek az asztalára egyet, mire hazaérnek az iskolából. Nekem is jut egy és akkor még külön ültetek egyet a kis barátnőnek is, aki mindig nálunk szokott lógni.



12. Lepj meg időnként másokat.
Én vettem néhány szívhez szóló, megkönnyeztető szépidézetes képeslapot, mert kérlek szépen, ilyenre is szükség van néha. Majd este lesz időm nyugodtan megírni őket. Jövő héten néhányan közületek kukkintsatok be a postaládátokba kérlek, előnyben azok, akiknek egyáltalán tudom a címét. :)

6. Örülj, hogy

csak kicsit beteg,
örülj, hogy tud már olvasni,
hogy picit kisütött a nap és végre
van kedved elővenni a fényképezőgépedet, meg
úgy egyáltalán.





7. Vedd észre mondjuk
egy ideig csak a pirosat.




8. Kapjál váratlanul szépen becsomagolt kis küldeményt.
Egy üvegmedált a helyben lakó barátnődtől, de
olyan üvegmedált, mely akkor sem törik szanaszét, mikor
sorban az összes gyerek leejti persze.



9. ( Ez csak akkor megy nekem,
ha kifejezetten bolondos jókedvem van.)
Menj az utcán és mikor szembejön valaki,
már messziről úgy mosolyogj rá, mintha
ismernétek egymást,
pedig nem is, ugye.
Általában rámköszönnek ilyenkor aztán meg
gondolom, törik a fejüket, ki lehetek és miért is
köszöntek ők nekem.
Én sem tudom megmagyarázni, miért
csinálom ezt.

10. Közel már a tavasz, még ha
nem is látszik, addig is,
állj meg nehéz szatyraiddal a parkolóban
bevásárlás után és nézz föl az égre, olyan
szép, ahogy csendben szállingózik a hó, csak
arra vigyázz, el ne üssön a végén nekem egy
autó vagy valami.