Monday, February 10, 2014

Salzburg-

-ot csak azért ejtettük útba, mert útba esett.
( S hogy nekem is legyen valami jó, ha már az Alpokba tervezett egynapos síelés nem dobogtatta meg a szívem. Nem dobogtatta meg a szívem, mert kissé defektes vagyok: képtelen voltam (eddig még) megtanulni síelni...)
Szóval Salzburg.
Jó lenne majd visszamenni, nem csak néhány röpke órára, végigjárni az összes többi múzeumot is, leülni nyugodtan kávézni, meghallgatni egy - természetesen Mozart - koncertet, vagy legalábbis olyan hosszasan hallgatni az utcán zenélő hegedűst, ameddig kedvem tartja. Pótolni azt, ami most kimaradt, s aztán meghagyni kis maradék pótolnivalókat, körbe-körbe, hogy legyen indok mindig visszamenni, s úgy nézni, látni, hallani, ahogy senki más nem néz, nem lát, nem hall...


Wednesday, February 5, 2014

Van, aminek

nehéz ellenállni. A nagy, függönytelen, gyerekkéz lenyomatokkal díszített ablakon át áradó napsugár halkan megkocogtatja, majd előbb-utóbb megtöri a téli álmot.
A nap, a nap, lassan erőre kap. Remény, remény ragyog az ág hegyén.* 
Gyönyörű fokföldi ibolyáim egymás után borulnak virágba, ha csak szerényen egyetlen virágnyira is.
Teszi mindenki a maga dolgát.
Ha csak annyit, hogy legyen boldog, ha már semmi különösebb oka a boldogtalanságra,
akkor hát annyit.

*Kányádi Sándor: Ne félj!

Thursday, January 30, 2014

Odakint

csodajó hideg és hóillat, idebent pedig pakolom el az ehónapban olvasott könyveket. Az ehónapban olvasott könyveket pedig nagyon szerettem.

Az év első napját az ajándékba kapott Pálhegyi Ferenc Küzdeni a kapcsolatokért c. könyvvel töltöttem.

Aztán következett Ljudmila Ulickaja Daniel Stein, tolmács - a. Egy mellékes mondat - "azt, hogy ha pusztán csak egy másik nyelven olvassuk az evangéliumot, attól máris mélyebben értjük, tökéletesen értem" - szóval ez a mondat arra késztetett, hogy félretegyem a magyar és német nyelvű Szentírást, ezért most egy ideig csakis az angolt olvasom.

Így olvastam el Pál apostol Rómaiaknak írt levelét, és olyan ez, mint mikor a szokásos tájra friss hó esik, s muszáj bejárni, megcsodálni.

Közben elolvastam Petrik Adrien a hideg szóda élvezete c. harmadik könyvét, amit azért szeretek, mert az első két kötetét már visszavonhatatlanul megszerettem, s mert tettre késztet, inspirál. Például arra, hogy kávéfilter-rózsát készítsek, például arra, hogy merjem megnyitni a szívemet. "Mindig az van, hogy én jobban akarom a barátságokat, mint mások. Általában. Intenzívebb vagyok. Több jut belőlem, és páran elárasztva hátrálnak kifelé. Ezért van, hogy nagyon értékelem, ha hívnak. Ahogy én érzékelem, nem is utasítok vissza egyetlen alkalmat sem. Soha nem mondok nemet. Vagy lehet, hogy észre sem veszem, ahogyan azok sem, akik nekem fájnak?"
 
Aztán ott volt a Böjte Csaba gondolatait összefoglaló Párbeszéd a végtelennel. Benne rengeteg kihívás, bíztatás, rengeteg gondolat, amit érdemes továbbgondolni. "..életünk nem más, mint folyamatos halálugrás, mert minden új lépés valaminek a bátor elengedése, és zuhanás a gondviselő Isten karjai közé. Az új munkahely, a családalapítás, a gyermekvállalás, de még egy új, szövődő barátság is kisebb vagy nagyobb halálugrás".

S még voltak a Szolzsenyicin kisregények, az Ivan Gyenyiszovics egy napja (nagyon szép), s a Matrjona háza.

Végül pedig, s ezzel véget is ér a január, Jorge Semprun könyve, az A nagy utazás. Ezek a könyvek, a láger- és a Gulag-irodalom könyvei engem megrendítenek, megkínoznak, s hogy mégis olvasom őket, azért van, mert tartozom ezzel, nem tudom kinek. És reményt is adnak, hogy az igaz ember ember maradhat bármily kétségbeejtő körülmények között. Én inkább attól szoktam félni, vajon igaznak lehet-e maradni a nagyon is jó körülményekben. "...mintha a boldogságot nem ráadásul kapnánk, akár a legszörnyűbb ínségben, a legnagyobb nélkülözések közepette is, ha megtettük azt, pontosan azt, amit tennünk kellett."

Minden könyv amit kiválasztok olvasásra - és elég válogatós vagyok - a barátom lesz. Segít gondolkodni, segít továbblépni. Tehát annyiban lesz a barátom, amennyiben segít élni. Annyiban lesz a barátom, amennyiben segít megérteni az embereket. Nincs fontosabb az embernél.
( Ha a sok könyv olvasásából másféle következtetésre jutnánk, akkor hagyjuk az egészet a csodába.)


Wednesday, January 22, 2014

Hét mondat.

Elnéztem kicsit az ablakon át a mai vacak, nyirkos, szemerkélős délutánt - ami szerfölött hasonlít mostanában az összes többihez, - szóval elnéztem és testem-lelkem mélyéig éreztem is az ólmos súlyt, amit cipeltet(ne) velem ez a táj, ez az elhagyatottság, ez a szürkeség.
Aztán meghívást kaptam egy sétára.
( A vidéki élet egyszerűségre és megelégedettségre tanít.)
Aztán csak mentünk-mentünk, bele a vacak, a nyirkos, a szemerkélés kellős közepébe.
A kellős középen már nincs helye panasznak.
Mint ahogy nincs helye se félelemnek, se hitetlenségnek, sem semmi effélének.
Egyszerűen eltűnik, kámforrá válik a harcban, amit jobbára saját magammal folytatok....


Friday, January 17, 2014

Tizenhét

napja tart az újév, tehát kis titkos elhatározásaim mentén tizenhét napja:
- minden áldott nap tornázom valamit ( minimum 20 percet - jöhet aerobic, fitness, hatalmas séta, korcsolyázás) - én ugyan nem vagyok sportos alkat, de ha szeretném, hogy kicsivel több erőm legyen a mindennapokhoz, muszáj mozgásba hoznom azon izmaimat, melyek létezéséről eddig nem is tudtam
- gyakrabban viselek szoknyát (amit az eddigi évi 4-5 alkalom után nem túl nehéz überelni)
- kicsit gondosabban bánok az arcommal - lehet hogy nem a legszebb a világon, de azért megérdemli a gondoskodást
- ez nem elhatározás, csak egyszerűen apró öröm, hogy a Scrabble táblánk folyamatosan az asztalkán van, s mikor-hogy van rá időnk, játsszuk, egymástól jelenlététől függetlenül is, - mint a sakkot -  néha napokon át egyetlen játszmát
- sokat tanulok: ma délután vizsga...
- nehéz kottát kértem és kaptam, ezért most A Moldva c. darab (Bedrich Smetana) lenne a feladat  (naponta negyed órát szánok rá,  s lenyűgöző felfedezni magamnak, ahogy a hullámverést megszólaltató bal kézre való kotta kinézetében is hullámokra emlékeztet...)

 A kisasszonyok elmondása szerint ők - mikor tornáznak, gyakorolnak, tanulnak - még csak készülnek az életre.  A különbség köztünk - azon a huszonnéhány éven kívül - csak annyi, hogy én már tudom: nincs felkészülés az életre... Mindig maga az Élet van.


Tuesday, January 14, 2014

Konyhatündér

nem vagyok, de még lehetek.  Olyat mindenesetre ritkán sikerül főznöm, pedig mindennap megpróbálom, hogy annak egy helyen és egy időben a család minden egyes tagja örüljön. Ezért mindenfélét kitalálok. Például menüt iratok vasárnap este a kisasszonyokkal: hogy következő héten melyik nap mi legyen az ebéd. Szabály, hogy a kedvenc rántott húst csak egyszer lehet kérni. Gyerekek, az ég szerelmére! - szoktam mondani. A világ sokkal tágasabb és izgalmasabb a rántott húsnál.
Azt szeretem a legjobban, ha valamelyiküknek kedve támad együtt főzni velem. Megosztjuk a munkát, közben szép anyai szóval tanítok - hogyan készül a besamel mártás, mekkora darabokra aprítjuk a gombát... És beszélgetünk, mondjuk arról, hogy szomorú leszek-e, ha néhány év múlva elköltöznek itthonról. És én szomorú leszek, mert hiányozni fognak, és nem leszek szomorú, mert tudom, hogy a saját életüket kell éljék. Erre a megfelelően távoli időpontban bekövetkezendő szomorú-boldog időszakra jó előre gondolva támadt egy ötletem. Kissé átalakítottam szegény elhagyatott főzős blogomat, hogy eztán majd oda szépen leírom a kedvenc recepteket.
Hisz lett légyen majdan bármily fenséges és ragyogó is a fiókák röpte - legyen! legyen! - egy kattintásnyi közelségben hadd maradjon  kicsit mindig kéznél az otthon hagymás-gombás-pirítós íze is...


Sunday, January 12, 2014

Ezek

a végtelenül szürke, hideg, szeles napok, ó...Így a holnapi napon innen, a main viszont már túl, kicsit álmatlanul, jól fejbekólintva egy hirtelen jött egész napos fejfájással körbehorgolt erőtlenséggel, szóval csak így, bármi érdemlegesre való teljes képtelenséggel - mi mást tehettem volna?  Elengedtem a saját erőmre épített számíthatóságot, átöleltem azt, ami van, fagyasztott pizzát ettünk ebédre, majd vettem egy icipici ágat. Vettem hozzá néhány szép színes fonalat is, majd lassacskán, apránként horgoltam három elragadó cseresznyefa-virágot. Ennyi. Csak hogy viruljon a remény a legnagyobb reménytelenségben is.


Tuesday, January 7, 2014

Nem tudom


miért olyan nehéz bármily rövid vagy hosszú szünet után újrakezdeni akármit is. Ezért inkább csak folytatom ott, ahol még múlt évben abbahagytam. Ami elmúlt és ami eljövendő elfér egyébként szépen pontokba szedve a kis fekete notesz két lapján. Ordnung muss sein.  De ami nekem igazán fontos, az nincs leírva sehova. Személyes döntéseimről, kisebb-nagyobb áldozatvállalásaimról nem tud senki, de azért fontosak mégis, mert a jót csak úgy érdemes tenni (akarni), hogy közben nem lehet tudni: lesz-e rá válasz, van-e látszata, értelme, jelentősége. Egyébként meg vagyok róla győződve, hogy van. Csak nehéz olyan dolgokért élni, amik nem látványosak.

Nagy öröm, hogy vehettem magamnak néhány könyvet. Persze, igazából tanulni kellene s tanulok is, - jövő héten vizsga, ó, jaj. Szóval ott álltam a könyvesboltban, volt vagy tíz percem kiválasztani valamit, s csak reménykedtem, hogy valami szép és jó lesz, mikor végül a kosárba tettem Ljudmila Ulickaja Daniel Stein, tolmács-át. Most ezt olvasom, lassú olvasással, s ez maga az öröm-öröm-öröm mindig a fény felé ácsingózó lelkemnek.
A 218. oldalon Daniel testvér pünkösdi prédikációja található. Azt mondja, hogy: "És még valamit szeretnék elmondani e napon - a tűznyelvek minden tanítvány fölött megjelentek. Hát utána, vajon mivé lettek utána ezek a nyelvek? Van-e az emberben valami edény, valami őrzőhely, amelyben megtartható a tűz? Ha nincs bennünk ilyen edény, akkor az Isteni Tűz eltávozik, visszatér oda, ahonnan jött, de ha meg tudjuk tartani magunkban, velünk marad...
Mi mindannyian, akik itt jelen vagyunk, edények vagyunk az Úr Lelkének, az Úr Szózatának, magának Krisztusnak befogadására. Ebben áll a hit egész tudománya. Azt senki nem kérdi majd tőlünk, mit gondoltunk az Isteni Lényeg természetéről. De azt igen: mit cselekedtünk? Adtunk-e enni az éhezőnek? Segítettünk-e a nélkülözőnek? Isten legyen mindannyiunkkal."

 Ezért nem kezdek én újat, szinte soha. Csak folytatni szeretném a régit, megújuló tűzzel és lelkesedéssel. Nagyon boldog új évet az egész drága, szép világnak.

Thursday, December 26, 2013

Kiadós

korcsolyázással búcsúztunk a karácsonytól, - mely  szép volt, telve hiányokkal, telve kegyelemmel - s mint minden évben,  idén is elfelejtettem, majd újból megtanultam suhanni a jégen.  Jól van, nem igazából suhanni, csak éppen annyira, mint egy béna kacsa is tenné.
Boldog kis béna kacsa a jégen, én.

Nem tudom, fogok-e még idén írni, s figyelembe véve az év elején menetrendszerűen bekövetkező bejegyzés-írási válságot, végleg nem tudom, mikor fogok egyáltalán még írni, ezért itt és most, egy Tolsztoj-mondattal (ez a jövő évi mottóm!) kívánok szép és jó új évet:

Ha boldog akarsz lenni, hát legyél.


Tuesday, December 24, 2013

24.


Tegnap olyan adásra lettem figyelmes a rádióban, amelyben megkérdezték az embereket: miért szeretik a karácsonyt...Valaki azt válaszolta - azért, mert gyertyagyújtás után az édesapja mindig átöleli, majd azt mondja: Üdvözítő született ma néked... *

Ezzel a gondolattal és öleléssel kívánok én is mindenkinek áldott, boldog, békés, szép és jó karácsonyt,
szeretettel:
Márta

* Lukács evangéiuma 1, 11

Monday, December 23, 2013

23.


Míg megfő az ebédünk, - spagetti! - hadd köszönjem meg, hogy ebben az évben is elkísértetek az adventi úton, és köszönöm, hogy visszajelzéseitek által nem engedtetek elbátortalanodni. Kicsit betekintve a "kulisszák" mögé: nem írtam meg semmit előre. Minden reggel egyszerűen csak leültem, és reménykedtem, hogy amint minden napra megadatik a kenyér, úgy a szavak sem hagynak cserben. Reménykedtem, hogy amit írok, annak van némi értelme, vagy legalábbis egyszerűen csak szép.

Azért emlegetem a szépséget, mert engem ebben az adventben valahogy teljesen elárasztott...Nemcsak a természet szépsége, vagy a zene, a fények, vagy a gyerekek által fabrikált kis képeslap ( egyszerű, magas tömbházakat rajzoltak és ragasztottak piros papírra, nagyon barátságos lett, Karácsony a városban címet adtam neki...) - ezek is, de ennél sokkal-sokkal több. Ajándék volt mindez nekem.
Susan Sontag szépségről írt esszéjében egy német katona levelét idézi, aki 1942 decemberében őrségben állt az orosz télben:
A legszebb karácsony, amit valaha láttam, teljességgel önzetlen érzésekből áll, és cifra díszektől mentes. Egészen egyedül voltam a hatalmas, csillagos ég alatt, és emlékszem, egy könnycsepp gördült le fagyott arcomon, nem a fájdalom, s nem is az öröm könnye, hanem egy olyan érzésé, melyet maga a nagyszerű élmény fakasztott. (Susan Sontag, Elmélkedés a szépről)

Mára ennyi. Elkészült az ebéd.

Sunday, December 22, 2013

22.


Mivel - talán két évvel ezelőtt - épp karácsony tájékán olvastam először Dietrich Bonhoeffer-től  bármit is - véletlenszerűen akadtam rá a menyasszonyának írt leveleit összegyűjtő könyvre a könyvtárban - szóval azóta adventkor mindig előveszem a könyveit. Bonhoeffer hozzátartozik az ünnephez. Szerette a karácsonyt, sokat írt róla, s bármilyen körülmények között tudott szépen ünnepelni...
1943-ban került börtönbe, ahonnan aztán már nem jött vissza, de még 1942 karácsonyán Tíz év után... címmel hosszú levelet írt: ezt szánta ajándékul legközelebbi barátainak. Leírta gondolatait mindenféléről, ami foglalkoztatta: a viharos időkről, a hétköznapi bátorságról, sikerről, szenvedésről, bizalomról, butaságról, együttérzésről, optimizmusról. Olyan idők voltak, mikor minden személyes gondolatnak tétje volt, s a nehéz idők megpróbáltatásait csak a legkiválóbbak - nem voltak kevesen! - állták ki méltóképp.  Napjainkban sokkal könnyebb az élet, de helytállani talán most is ugyanolyan nehéz.
Ma az ő egyszerű, de igaz - 70 év után is aktuális - minőségről formált gondolatait hozom.

...Kulturális szempontból a minőség-élmény visszatérést jelent az újságtól és a rádiótól a könyvhöz, a rohanástól a pihenéshez és a csendhez, a szétszórtságtól az összeszedettséghez, a szenzációtól a józan észhez, a virtuozitás-ideáltól a művészethez, a sznobizmustól a szerénységhez, a féktelenségtől a mértéktartáshoz.
A mennyiségek megterhelik egymás rovására a teret, a minőségek kiegészítik egymást.
(D. Bonhoeffer, Widerstand und Ergebung)

Saturday, December 21, 2013

21.


Senki sem ért rá velem jönni. Sétálni viszont egyedül is jó, s ha a rendetlenség, a napok óta semmiféle-kérlelésre-el-nem-pakolt-ruhák s más effélék miatt már igencsak kezdene előbújni a bennem élő házisárkány - szóval akkor egyenesen kötelező.
A rosszkedvben nem az az elviselhetetlen, hogy rossz a kedv, hanem hogy bezárja a szívet. Se ki, se be, se lát, se hall. Álldogálok épp elégszer kérlelve becsukott szívek előtt - tudva, hogy odabent lenni sokkal nehezebb...
Ahogy megyek, lassan kisimul a lelkem. Megnyitom szívem az öröm érintése előtt. Élvezem a csendet, a ködöt, a hó ropogását talpam alatt, s kis leesett fenyőágakat gyűjtök össze a földről.
Már a dombon túl járva egyszer csak barna négylábú bukkan fel a kanyar mögül, repdeső fülekkel vágtat felém. Lili lesz az, a szökevény hajlamairól híres kutyus a faluból, - majd' ledönt a lábamról örömében, mikor felismer. Kicsit beszélgetek a gazdáival, boldog karácsonyt kívánok nekik - végül pedig sikertelenül próbálok ünnepi csoportképet kattintani a vidám kis társaságról.

Az örömnek Istennél van a lakhelye, Tőle száll alá, és átöleli a szellemet, a lelket és a testet,  s mikor ez az öröm megérint egy személyt, akkor szétszóródik,  magával ragad másokat, s feltöri a bezárt ajtókat. Van olyasfajta öröm is, ami mit sem tud a szív fájdalmáról, a gyötrelemről, a félelemről; nem maradandó, pillanatnyi bódultság csupán. Az Istentől jövő öröm útja a jászol szegénységén, majd a kereszt gyötrelmén át vezetett; ezért van az, hogy legyőzhetetlen és megdönthetetlen.
- Dietrich Bonhoeffer-

Friday, December 20, 2013

20.


Mintha kezdeném úgy érezni magam, mint a kicsi királylány a Grimm mesében, akinek hat esztendeig nem volt szabad beszélnie, miközben az átok megtörése okán hat inget kellett megvarrjon csillaghúrból hat hattyúvá változtatott bátyjának, s akárhogy igyekezett szegény, a legutolsó inget nem sikerült befejeznie, így egyik királyfinak élete végéig hattyúszárny lógott a fél karja helyén.
Kötött-varrott ajándékok készülnek a gyerekeknek ugyanis, s nem az ő hibájuk, hogy hárman vannak, mert akárhányan lennének, a legutolsó margóján mindenképpen úgy érezném, gondolom én, hogy ezzel már képtelen leszek elkészülni.

A legnagyobb igyekezet ellenére: amit emberileg tenni tudunk, csupán töredék. Az ember itt kevés a szeretetre. Ennyire telik. S ezt pontosan tudva csak azzal  a reménnyel lehet mégis nekiállni kötni, írni, barátkozni, tanulni, dolgozni, szóval élni  - mennyi bátorság kell a leghétköznapibb élethez is akár! - hogy töredékeink időnként csodálatosan  kiegészíthetik majd egymást.
Még mindig jobb, ha a királyfi fél hattyúszárnnyal él, - mert legalább él, és emberi életet él.
Az szeretetből hozott áldozatnak akkor is van értelme, ha egyébként semmi értelme.

Nem lenne mégis sokkal jobb biztosra menni?(Egy a biztos: ha nem kezdek neki annak a lehetetlen csillaghúr-ingnek, a bátyám hattyú marad, míg él. Minden más, szóval akármi más csodálatosan bizonytalan marad az utolsó percig.)
Nem-e kell vajon előbb mindent jól megérteni mielőtt hinni mernék?
Nem. Csak menj és éld, amit nem értesz.
Just do it.

Thursday, December 19, 2013

19.


Ma hajnalban kissé nyomorultul és túl későn ébredtem, ennek következtében aztán kénytelenek voltunk többet szaladni az éppen kikanyarodó iskolabusz után, mint valaha. Mind hosszabb az idő, míg így a reggelenkénti szétesettségből megszületik az a teljes valaki, aki amúgy vagyok is, ha egy ritmusban létezik a test, a lélek, az agy, hát főleg ez a bonyolult női agy...
Rend körülöttem nincs. Viszont itt van bennem az öröm, mert ez a sok szétszórt gombolyag, gyöngy, festék, ragasztó és csillámpor, amik lehetetlenné teszik egy rendezett otthon látszatának megteremtését,  mind-mind a kreativítás és szeretet bizonyítékai.  Ajándékok készülnek egymásnak és egy-két szomszédnak. Ezenkívül mindahányan hozunk valami kézzel-nem-megfogható ajándékot is a közös ünnep fényének emeléséhez, így - ha jól tudom- lesz majd: gitározás, versmondás, egy saját történet felolvasása (feltéve ha kitalálódik addig a történet), zongorázás, én pedig Tolsztojtól a Pánov bácsi karácsonyát fogom felolvasni. Hogy végül mi lesz, s mi nem lesz, az még a jövő titka - de nálunk mindenképpen beszámítják az elképzelést és igyekezetet is.
Jó lenne főzés közben vagy valahogy végighallgatni még Bach Karácsonyi oratóriumát, de ezt esetleg apró részletekben, ha egyáltalán...Pedig nagyon szép, a szövege pedig egyenesen gyönyörű:

Wie soll ich dich empfangen 
Und wie begegn' ich dir? 
O aller Welt Verlangen, 
O meiner Seelen Zier!
O Jesu, Jesu, setze 
Mir selbst die Fackel bei, 
Damit, was dich ergötze, 
Mir kund und wissend sei! *

* Hogyan fogadjalak,
s hogyan közelítsek hozzád? 
Te, kit az egész világ áhít, 
ó, lelkem ékköve!
Ó Jézus, Jézus, mellém
helyezd világító fáklyád!
S hogy mivel gyönyörködtesselek,
tudasd velem!

Wednesday, December 18, 2013

18.


Nem is tudom. Alig merem bevallani, hogy...én megpucoltam az ablakokat. És már fel van díszítve a karácsonyfa, s még nem fogyott el az összes süti. Délután pedig le szoktam ülni díszeket varrni a gyerekekkel az jótékonysági karácsonyi vásárra. A naponkénti jövés-menésben figyelmet fordítok arra, hogy lefotózzam a szép pillanatokat, hogy aztán másnap reggel, mikor egy órát szánok az adventi bejegyzésre, legyen mit tenni a kalendáriumba. Arról, ami fáj, amiben kudarcot vallok, s a tényről, hogy hetek óta nem tudok igazán meggyógyulni - épp annyira azért igen, hogy ablakot tudjak pucolni a csípős hidegben, - nem szívesen beszélek. Nem azért, mert jobbnak akarom beállítani az életemet, mint amilyen, hanem mindig is ilyen voltam, s nem látom okát, miért változtassak ezen, mikor annyi, az enyémeknél sokkal nagyobb baj van a földkerekségen. Néha megállok, s ha nem tudnám, hogy valaki más már elhordozta a világ bűnét és terhét, kicsit talán bele is tudnék roppanni az egészbe.
A szívem mélyén persze arra vágyom, hogy így is szeressenek. A kalendáriumot pedig csakis azért írom jól-rosszul, de minden évben - mert így szeretném megköszönni ami van, ami nincs s ami lehetne. Senkinek sem tökéletes az élete. Ha tudnám, hogy bárkit is  frusztrálok vagy elbizonytalanítok - rögtön törölném, mert nekem egyszerűen nem érné meg.
Szóval. Nem igazán számít, meg van-e pucolva az ablak, van-e süti, van-e karácsonyfa. Márta és Mária történetét is azért szeretem annyira, mert Jézus szavai mindig egyenesen a szívemhez szólnak: Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle. (Lukács evangéliuma 10: 41,42)
S ezzel a gondolattal elegánsan és örökre felszabadított az elképzelés alól, hogy  a mi helyünk csakis a konyhában ( vagy más konyha-szerű helyeken) lenne. Mindenki igazi kincsekre vágyik. Az igazi kincs pedig az, ami megmarad akkor is, ha minden mást elvennének tőlünk.

Tuesday, December 17, 2013

17.


Váltig állítom, hogy a német fráuk mennyire csodálatosak Nyilván annyira, amennyire én sose leszek, mert kétlem, hogy képes lennék valaha is már november közepén nekiállni a karácsonyi kekszek sütésének. Szóval, megadom magam, de épp csak annyira, hogy azért én se ne jöjjek zavarba, ha egy kis édességre vágynánk a szép hosszú adventi időszakban. Egy csésze tea, mellé sütemény - mindig jut is, marad is.

Recepteket ígértem. Íme:

1.  Csokoládés csillagok

Hozzávalók: 300 g liszt, 100 g barnacukor, egy csipet darált szegfűszeg, 3 evőkanál kakaó, 1 tojás, 200 vaj.
Elkészítés: elkeverem a lisztet, a cukrot, a szegfűszeget és a kakaót, majd kis mélyedést fúrok a közepébe. Ebbe beleütöm a tojást, és beledarabolom a vajat. Gyors mozdulatokkal sima tésztát gyúrok,amit fóliába csomagolva 60 percre hűtőbe teszem. Végül kinyújtom, szaggatom, 180 fokon megsütöm.

2. Csokoládékenyér (ez a kedvencem: szép, finom és hamar készen van)

Habosra keverek 250 g vajat 250 g cukorral. 6 tojást felverek, majd hozzákeverem a cukros vajhoz. A habos masszához sorban hozzákeverek még: 250 g keserű csokoládét, 250 g darált mandulát és 100 g lisztet. Kibélelek sütőpapírral egy nagy tepsit, majd elegyengetem benne a masszát. 170-180 fokon kb. 20-30 percig sütöm . Miután kihűlt, bevonom a tetejét csokoládéglazurral. Én tettem rá diódarabkákat is. Végül kis négyzet alakú darabkákra szeleteltem.

3. Vaníliás kiflik

280 g lisztet elkeverek 100 g darált mandulával, 2 zacskó vanilincukorral, 100 g cukorral és 225 g hideg, darabokra vágott vajjal. Gyors mozdulatokkal sima tésztává gyúrom, majd fóliába csomagolva 60 percre a hűtőbe teszem. Négy részre osztom a tésztát, és 2-3 cm vastag hengerekké formálom. Ezeket kb.1 cm vastag darabokra vágom, és kis kiflikké formálom. 180 fokon aranybarnává sütöm őket, majd meghintem vaníliás porcukorral.

4. Vaníliás-narancsos keksz (már szerepelt a blogon egy mazsolás változata, de így sokkal egyszerűbb és ugyanolyan finom)

Hozzávalók: 375 g liszt, 90 g cukor, 1 csipet só, 3-4 tasak vanilincukor, 1/2 teáskanál fahéj, 1/2 bionarancs, 190 g hideg vaj, 1 tojás.
Elkészítés: a lisztet, cukrot, két tasak vanilincukrot, a fahéjat és a tojást jól összegyúrjuk. A narancs héját lereszeljük. A narancshéjat és vajat is hozzágyúrjuk a tésztához. Fóliába csomagolva fél órára hűtőszekrénybe tesszük. Aztán lisztes deszkán kinyújtjuk, szaggatjuk, vanilincukrot szórunk rá és 180 fokon kb. 12-14 percig sütjük. 


5. Lekváros(vagy zselés) keksz

Gyors mozdulatokkal összegyúrjuk a következő hozzávalókat: 375 g liszt, 200 g cukor, csipetnyi só, 2 teáskanál vanilincukor, 100 g darált mandula, egy fél citrom héja, 250 g  hideg vaj.
30 percig pihentetjük a hűtőben, majd szaggatjuk,kb. 180 fokon sütjük. Később lekvárral összeragasztjuk.

Monday, December 16, 2013

16.


Ha igazán komolyan gondoljuk a Szentírás megértését, - hallottam egyszer egy evangélikus lelkésztől - meg kellene tanulni a nyelveket, melyeken íródott. S bármennyire meghökkentőnek találtam az ötletét, - melyet egyébként úgy próbál megvalósítani, hogy szabadideje egy részét ingyenes héber tanfolyamok tartásával tölti, - kénytelen vagyok elismerni, hogy majdnem igaza van. Ráadásul mekkora kedvem lenne hozzá! De hát, de hát.  Bárcsak ne okozna ekkora kihívást ennek az egyetlen nyelvnek a tanulása is, ami a mindennapi életemhez kell! Mindenesetre, a túlzásokra hajlamos rész bennem érdemesnek találná mondjuk az ógörög nyelv tanulását egyetlen rövid, ihletett, gyönyörű szöveg eredetiben való elolvasása okán.

Kezdetben volt az Szó...Benne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága...Ő, a Szó, emberré lett, igazi hús-vér emberré. Közöttünk élt, és láttuk az ő hatalmát és fenségét...Mózes által adta Isten a törvényt, de Jézus Krisztus által megismerhetjük az ő jóságát és hűségét. Istent soha senki nem látta. Csak az egyetlen, aki Istennel, az ő Atyjával a legszorosabb közösségben van, ő mondta el és mutatta meg, kicsoda Isten. ( János evangéliuma 1. részből - a német "Gute Nachricht" c. fordítás nyomán)

 Ismerek egy másik lelkészt, aki szimbolikusan mindig úgy áldja meg a gyülekezetet, hogy középen kis rést szabadon hagyó háromszöget formál a két tenyeréből, aztán mindig elmagyarázza: az áldást Isten adja, ő csak szabadon hagyja az utat a résen át; az egyik tenyér jelképezi a törvényt, a másik a jóságot, a kegyelmet - s ez utóbbi mindig kicsit rásimul felülről az előbbire. Mert az áldás mindkettőt magában foglalja, de a kapcsolat mindig fontosabb annál, hogy kinek van igaza, s a kegyelem mindig felülírja a törvényt.

A tökéletes  igazságot úgy lehet messziről csodálni, mint elérhetetlen hegycsúcsot a messzeségben. De Isten valódi, teljes lényét csak egy hús-vér ember tudta, és tudja azóta is ezerféleképpen elmondani.
Amúgy tegnap este elmentem végül énekelni. Nem kellett messze menni, csak átvágtatni a dombon a holdfényben a templomig. Ott volt már a falu apraja-nagyja, s a csodás akusztikájú térben összeszorult a szívem a szépségtől, amint énekeltük:

Shine your light, shine your light
Shine your light through me Jesus
Shine your light, shine your light
Shine your light through me Jesus.

* N. receptje apróbb csodát művelt: egy ujjnyi gyömbért héjával együtt feldarabolni, feltenni főni és 15 percig forralni, amilyen forrón csak lehet, mézzel vagy anélkül iszogatni. 
Holnapra pedig már tényleg lefordítom a megígért keksz-recepteket.