Tuesday, July 11, 2023

Egy nap.

Egy nap nem csak egy nap, amit ha rosszul kezdtem vagy folytattam, oda az egész, várni kell holnapig, hogy újrakezdhessem. 

Egy nap nem csak egy nap, hanem sok. 

Van reggel, van délelőtt, a dél körüli álmos órák, s van a délután, mikor egy csésze kávé s valami kedves olvasnivaló arra késztethet, hogy igazán széppé tegyem az estét, mint például ma is, néhány órai csendes kerti munkával. 

Egy nap nagyon sok lehetőségből áll, amit el lehet rontani s legalább ugyanennyiszer még mindent újra is lehet kezdeni. 

Én a reggeleket szeretem a legjobban. Ekkor vagyok a legkreatívabb, legéberebb, rendszeresen elolvasok s teleírok több oldalt még mielőtt megszólalna a hét órai harangszó. Esténként fáradt vagyok, szétfolynak az órák a kezeim között, míg végül, túl későn, egyszerűen csak bezuhanok az ágyba. Apró változtatások - Hermann Hesse kerttel kapcsolatos írásai alapján én is elkezdtem esténként kerti naplót írni néhány sorban, már kora este kikapcsolom a számítógépet, telefont (most éppen nem, mert ezt még le akartam íni, holnap talán már túl jelentéktelennek tűnhet) - sokat segítenek. 

Akárhogy is alakuljon, mindig örülök, hogy nem csak egy nap volt, hanem sok. 

Ha valahol elrontottam, nem az egészet rontottam el. 

De ha széppé tettem, akármilyen kicsi részét, az egészet tettem széppé.

2 comments:

kovtama said...

Micsoda csillogás van a szemedben Márta. :)

márta said...

😍