- ezzel a szóval fejezi be James Joyce az Ulysses című - abban a kiadásban és fordításban, amelyikben én olvastam - , kilencszáznyolcvannyolc oldalas regényét, melyben, homéroszi névrokonától eltérően, nem egy mitológiai hős, hanem egy teljesen átlagos, esendő, középkorú ember mindennapi kalandjait, útjait és találkozásait írja le, egyetlen hosszú nap folyamán.
A szökőnapnak hála, még februárban be tudtam fejezni.
Ez az "igen" a regény utolsó fejezetének legvégén található, mely Leopold Bloom feleségének, Mollynak a monológját írja le egyetlen hosszú, írásjelek nélküli mondatban. Megküzdöttem vele, életre-halálra, alig tudtam elhinni, hogy mikor végre egy nő, egy Pénelopé is szóhoz jut a regényben, a férfiak piszkos fantáziáját messze felül-, vagy inkább alulmúló módon teszi ezt, miközben mindenféle gátlás nélkül ecseteli a kalandjait, vágyait, emlékeit. Csalódott voltam, hogy ilyen hosszú utat tettem meg anélkül, hogy a morális szépséget, amit minden könyv olvasásánál keresek, megtaláljam.
Hogy aztán a legvégén lepjen meg, mikor már tényleg csak fél oldalnyi szöveg van hátra, s amikor Molly, egy hirtelen kanyarral visszaemlékszik arra a napra, amikor a férje megkérte a kezét, amikor hegyi virágnak nevezte őt, és remegve várta a kérdésre a választ, s ő már tudta, mit fog mondani, de egy kicsit még várakoztatta, mielőtt kimondta, hogy igen, igen, igen. James Joyce elmondása szerint az angol nyelv legpozitívabb szavával akarta befejezni a regényt: "yes".
Olyan "igen" ez, amelyhez utána és azóta sem tudott méltó lenni egyikük sem. Mégis ez a szó emelkedik ki a hosszú nap végén, már a következő nap elején, miközben lassan hajnalodik, a sok szemét között, amit beengedtek az életükbe.
Olyan "igen" ez, mely bennem is mélyen megérint valamit. Saját küszködéseim között ugyanez a szó ragyog fel újra és újra, múlhatatlan szépséggel, hogy: i g e n.
9 comments:
minden elismerésem
♥
Nekem is❤️
P.
Szép teljesítmény tőled, hogy elolvastad a könyvet.
Nagyon tetszenek a képek, különösen az ötödiken az a kis füstfátyol.
Nahát, csodállak, hogy végigolvastad, és azért is, hogy tudtál benne találni valamit, egy szót, amit kincsként tehetsz el magadnak - ez olyan szép "Azéletjátékás" törekvés!
(Nahát, hogy mennyi ilyen "az egész egyetlen mondat" könyv van! Így ír Fosse is a Másik névben, és ilyen Visky Kitelepítése is... engem felvillanyozott ezekben ez a megoldás, legalábbis e két könyv miatt ez a suttogós-személyes-vallomásos-belsőmonológos intimitás az, amit ehhez a mondatok nélküli formához kötök, ami nagyon szívközeli tudott lenni... dehát eszerint az se mindegy, mi a tartalma annak a vallomásnak...)
Maga a könyv nem egy könyv, hanem 18, ahány rész, annyiféle stílusban írva és hihetetlenül gazdag és zseniális. Ehhez nem fér kétség, és még néhányszor el kellene olvasni, hogy értsem valamennyire, és még nagyon sok más könyvet is, amelyekre utal s számomra ismeretlenek.
Érdekes amit mondasz, az "életjátékás" törekvés, mert amúgy mindig igyekszem rá, de itt elengedtem, míg egyrészt elismertem a szöveg zsenialitását, az utolsó oldalaknál valahogy lemondtam arról, hogy valami morális szépségre találok, ami felemeli a lelket, s mikor már teljesen elengedtem, mikor már egyáltalán nem számítottam rá, egyszer csak ott volt. De nem úgy, hogy de jó, mégis csak találtam valamit, hanem mindent elsöprően. Nem tudom ennél jobban elmagyarázni, nem is kell, nem is lehet. :)
Napok óta emésztem a teljesítményedet. Pláne németül! Jó, Te ott élsz, én meg csak jól tudok németül, de akkor se jön át nekem minden szó mögöttes jelentése. De nem hagy békét a kérdés: Miért? Miért volt a bakancslistádon ez a könyv? Elolvastam becsülettel egy csomó elemzést, és az Odüsszeia-ból is olvastam régebben sokszor sok részt a gyönyörű Devecseri Gábor féle fordításban, és persze jó pár feldolgozást is láttam, amik örömet okoztak, de ezek mind nem sarkalltak arra, hogy 988 oldalt elolvassak egyetlen IGEN-ért. Még akkor is, ha az olyan "velőtrázó" lehet, mint az "Anyának érzem, óh Ádám magam".
A könyv viszont gyönyörű: a piros oldala, a betűtípusa, a szedése, a mérete. Talán még a vastagsága is. Jó lehet kézbe fogni.
Örömet szereznél vele, ha elmesélnéd, miért tartottad fontosnak, hogy elolvasd az Ulysest.
(A kávés csésze szépsége egész másodrendű megállapítás, a könyv okozta kérdések mellett. Meg az a régi írógép!)
A "miért" helyett én sokszor a "miért ne" kérdést teszem fel inkább, ez néha nagyobb segítség a döntésekben.:)
Nincs bakancslistám, egyszerűen csak évek óta ott állt a könyv, és idén el akarom olvasni ezeket az olvasatlan, félbemaradt könyveket, mielőtt csak veszem az újakat. Nem tudtam, mire számítsak, nem tudtam, mi vár rám a végén, de egyetlen "igen" megérte (nekem). Szeretem a kihívásokat, nem baj, ha nem értek minden szót, könyveket olvasva tanultam meg németül is. De eltekintve a könyvektől, például ha ott van egy hegy, akkor szeretek felmászni rá, csupán csak azért, mert ott van, körül akarok nézni a tetejéről, nem a világ összes hegye érdekel, de ahova van lehetőségem felmászni, azt nem hagyom ki...Érdekes, hogy olvastad a sok elemzést, nekem sem ártana, de sokkal inkább az érdekelt egyelőre, hogy nekem milyen élmény lesz. Hogy hogyan kapcsolódik az Odüsszeia-hoz. Nyilván nem mindenkinek érdekes, és nem is kell az legyen.:)
Köszönöm <3
Post a Comment