Kérdések tükre -

- ez a címe John O'Donohue To Bless the Space Between Us című áldáskönyvében, amit úgy szeretek, az egyik nap végi áldásnak. Áldásnak áldás, bár kicsit furcsa. Egyszerűen csak kérdéseket tartalmaz, egymás után felsorolva, megtöltve a könyvben egy egész oldalt. Mit álmodtam az elmúlt éjszaka? Min időzött ma el a tekintetem? Mit nem vettem észre? Mit tanultam ma? Megbántottam-e akaratlanul valakit? Mit olvastam? Milyen új ötleteim támadtak? Kit hanyagoltam el? Hol hanyagoltam el önmagamat? Milyenek voltak a beszélgetéseim? Törődtem-e a világ szegényeivel és kirekesztettjeivel? Nekifogtam-e valami maradandónak ma? Megengedtem-e magamnak, hogy elfogadjam a nekem szánt szeretetet? Kivel lehettem ma a leginkább önmagam? Ki látott ma engem? Mivel nem foglalkoztam, milyen témát kerültem? - ilyen és hasonló kérdések. S a legvégén: Mindezeket figyelembe véve - miért kaptam a mai napot?

Arra gondolok, milyen kár, hogy nem olvastam el őket már korán reggel. 

Sokkal figyelmesebben, színesebben éltem volna meg a napomat.

 

Minden jó kérdés igazi kincs. 

Napközben, másokkal beszélgetve, általában pont akkor nem jut eszembe egy sem, mikor hirtelen a legnagyobb szükségem lenne rá. 

De így nap végén, mikor a félhomályos szobában csak egy lámpa világít, s egy kis csokor gyönyörű, puha, aranysárga mimóza - lassan előjönnek. Könyvekből, a saját szívem és lelkiismeretem mélyéről. 

Elidőznek egy kicsit velem. 

A válaszokhoz nem is ragaszkodnak. 

Némelyik kérdésnek elég a csend s az aranysárga. 

Némelyik kérdésnek elég, hogy megfogalmazódhat. Hogy létezhet. Hogy nem hallgattatom el.