Az éneklésről.

A barátnőim többsége azt mondja - mikor szóba jön, hogy kórusban énekelek -, jó nekem, nekik már elment a hangjuk. Régen tudtak énekelni, de most már sajnos nem. 

A kórusunk tegnap egy koncerttel ünnepelte a húsz éves jubileumát. Én tíz évvel ezelőtt csatlakoztam, a tanárnőm hívására, akinél akkor másfél éven át zongorázni tanultam. Emlékszem, hiába bizonygattam neki, hogy nincs is jó hangom, azt válaszolta, csak próbáljam meg. Megpróbáltam. Azóta csak nyomós ok miatt hagyok ki egy-egy próbát. Soha nem éreztem úgy, hogy nekem ehhez már nincs kedvem.

Pontosan tudom, hogy halkszavúként nem elég erős a hangom például egy-egy szóló elénekléséhez. Tudom, nem vagyok különösebben tehetséges. De megtanultam nagyjából kottát olvasni, s ha megtanulom a szólamomat, azt akkor is szilárdan tudom tartani, ha mindenki mást énekel körülöttem. Én ezt a stabilitást tudom adni a kórusomnak, hogy a bizonytalanabb társaim bele tudnak "kapaszkodni", ha szükséges, a hangomba.

 

Azt hiszem, ezeknek a tíz éven át tartó rendszeres próbáknak köszönhetem, hogy nekem - eddig még - nem ment el a hangom. Egyáltalán, minden, ami őszintén örömet okoz, különösebb tehetség nélkül is azért létezik az életemben, mert legalább tíz, de inkább több éven át jól-rosszul, de rendszeresen művelem. Használatban tartom azt, ami van. Zongorázni például azért sem tudok, mert csak nagyon ritkán gyakorlom.

A tegnap este ünnep volt. 

Zsúfolásig megtelt a falu iskolájának az aulája. 

Messze nem volt elég a rendelkezésünkre álló szék. 

Az esetleges ráadásként készenlétben tartott három ének is elfogyott a végén. 

S én, mint mindig, amikor valami várva-várt, szép, izgalmas esemény elmúlik, nem tudtam aludni utána, az elmúlt éjszaka, jóformán semmit. 

Ennyi időre van szükségem, hogy megnyugodjon bennem a boldogság, a fáradtság, a csordultig telt és mindent odaadó szívek üressége. 

S egyfajta nehezen megmagyarázható szégyenkezés is van bennem mindig, 

mert valamiért nehéz elhinni, hogy része lehetek a világomnak, 

hogy másokkal együtt létrehozhatok valami fontosat és megismételhetetlent, 

hogy van hangom, 

és még nem ment el, 

s hogy az éneklésnek nincs köze a tehetséghez, 

a szeretethez van köze, hogy valaki szeressen énekelni,

s hogy amikor éneklek, felszabadult vagyok 

és boldog, igen.