Szerdánként - néha csütörtökön - megosztok egy listát arról, amit az elmúlt napokban láttam, ami tetszett, amit olvasok, amin gondolkodom. Ez lesz az én heti hirdetőtáblám. Mert azt vettem észre, még akkor is, amikor egyáltalán nem tudom éppen szeretni az életemet, mindig találok valamit, ami mégis tetszik. És ezek a dolgok érdemesek a megemlítésre.
- Nehéz. Őszintén, nehéz szépet találni akarni, ha valaki egyidejűleg tájékozott is szeretne lenni. Figyelemmel követem a világ eseményeit. A szívemre veszem a szenvedést. Nem mintha képes lennék változtatni valamin. Csak része vagyok a világnak. És ha valóban lehetőségem lenne hét-nyolc különböző életet sűríteni ebbe az egybe, az egyikben bizonyosan politikai újságíró lennék, vagy emberjogi aktivista.
- Könnyű. Nekem könnyű apró, szép gesztusokat tenni az emberek felé. Képeslap, virág, üzenet, ajándék a vendéglátónak, a beteg szomszédnak, a születésnaposnak, bárkinek csak úgy. Egyik nap egyszerűen csak vettem több kis cserép virághagymát, mostanában árulják az ilyeneket, a boltok bejáratánál vannak kirakva, egyik szebb, mint a másik. Két-három kis, már növekedésnek induló tavaszi virág, nárcisz, jácint. Magam sem tudtam pontosan, kinek fogom adni őket, de mindegyik gazdára lelt már.
- Könyvklub. A könyvklubom eléggé fellendült, több új tag is van, ami egyrész nagyon szép, másrészt pedig még meg kell tanulnom kezelni a sokféle, új, különböző, vibráló energiát. Van, aki sokat beszél, vagy elkalandozik, vagy önmaga körül forog, eltereli a témát, a csendesebbje akkor nem jut szóhoz, megint más megpróbálja úgy kezelni a helyzetet, mintha még mindig a munkahelyén lenne, ahol ő a tanár és mindenki más pedig gyerek, szóval tudom, legközelebb - akármennyire nem vagyok vezető típus - majd határozottabban kell vezetnem a beszélgetést. Bár homokórát vagy stoppórát nem fogok vinni azért. Mindig meglepődöm, ha a legdrágább felnőtt emberek nem tudunk egymáshoz alkalmazkodni egy csoportos beszélgetésben, de ez van. Nem tudunk. Tanulni kell ezt is.
24 comments:
Ó, Márta, márciuska! Dragomán György Máglya könyve jut eszembe... csodás. Köszönöm!
nagy kedvencem a könyvklub, mindenhol gombamód nőnek, és ahány, annyiféle stílusban...a résztvevők olyanok, mint a blogvendégek, az olvasottakról eszünkbe jut valami és kimondjuk, néha sok beszéddel (én), néha csak egy köszönömmel...személyiség-kérdése is, hogy ki mennyit akar megosztani, nem tőled függ, és főleg nem úgy működik, hogy mindenkinek egyenlő mértékben kéne megfogalmaznia a gondolatát egy-egy alkalommal (sokan vannak, akik inkább, mint egy előadásra ülnek be, nem akarnak "szerepelni", de minél többen szólnak hozzá, annál nagyobb az ajándék amit adunk a véleményünk kimondásával a többieknek)...nálunk van olyan könyvklub, ahol ketten is "vezetik" vagy inkább csak finoman terelgetik a megnyilvánulásokat, ez bevált (az egyik a technikai kereteket felügyeli, a másik a kérdéseket fogalmazza meg, vagy játékot javasol az olvasottakkal), ...abban sem vagyok biztos, hogy kifogásolható, ha valaki "sokat beszél, vagy elkalandozik, vagy önmaga körül forog, eltereli a témát" mert ezzel a címkével a homlokán nem fogja jól érezni magát, ami fontos...és abban se vagyok biztos , hogy a csendesebbje szóhoz akar jutni, az pedig természetes, hogy előfordul, hogy valami olyan témát érintett benne a könyv, - vagy ez a beszélgetős helyzet - ami miatt a már megszokott szerepéhez ragaszkodik (tanár/diák), mert az ad neki biztonságot, szerintem természetes , ...és abban se vagyok biztos, hogy elhatározás kérdése, hogy valaki mennyire lesz "határozott", nem biztos, hogy rendet kell csapni köztük, szerintem inkább segíteni ráébredni, hogy mit miért tesz vagy mond, akár kérdéssel- visszakérdezéssel, kártyás levezetőkkel (nekünk a dixit nagyon bevált), vagy kérni, hogy írják le, amit nem tudnak kimondani, ...vagy nem tudom, ...imádom a könyvklubokat, főleg, ha az olvasottak egyformán érdeklik a részvevőket♥
hú, de szeretném tudni, miről jutott eszedbe a MÁGLYA, mert nekem pl. az a könyv iszonyat mély és nehéz
Követem a hazai választási kampányt és a Közel- keleti háborút is. Mind a kettő elkeserít. Tájékozott is akarok lenni, de a "lelkemet" is védeni akarom. A kettő együtt egyidőben nekem nem megy. A "vagy-vagy" lenne egy megoldás, de az sem jó, most ebben a helyzetben vagyok és tanácstalan. A blogomban is írok róla többször, ez az egyik közülük, éppen a mai:
https://editeva.blogspot.com/2026/03/hirek-helyett-inkabb-napkelte.html
Ezt is írtad: "és az utcán egyszer csak frissen sült kenyér illatát éreztem..."
Egyszer elmentünk egy olyan pékség mellett, melynek a műhelye egy pincében volt, és az ablaka ezért a járdával egy szintbe került. Megálltunk szimatolni, mert áramlott ki az illat.
Egyszer csak kinyúlt egy kéz váratlanul, és két még meleg kiflit adott át nekünk. Jól esett nagyon, a gesztus is és a kifli is. :)
Köszönöm a mai írásodat is, vártam!
A márciuska miatt jutott eszébe, én is ott olvastam erről a szép szokásról:) https://www.facebook.com/share/1BMbk2m3Gg/
Nagyon szép szokás, és én most millió év után újból kaptam egyet🥰
Mivel korlátozott az idő, szeretném, ha mindenki hozzá tudna szólni, aki akar...persze, az összes észrevételed lehetséges, de a legutóbbi alkalom után kaptam olyan visszajelzéseket, hogy így nem volt jó...nem lehet tökéletesen, de egy alapvető, egymásra odafigyelő hozzáállást az új felállásban is létre fogunk tudni hozni, remélem. :)
Én az "is-is"-re törekszem, kevesebb-több sikerrel. 😄 Inkább kevesebb.
S ez milyen kedves, a két kifli!!🤗
Van, hogy naponta visszaolvasom a Minden olyan szépjeidet. Jól esik beléjük kapaszkodni, átemelni valamit a saját életembe. Most például azt, hogy én is inkább köszönném a mindent, minthogy miérteket soroljak, mégha lehetne is rá okom. Mégis, sokkal nagyobb bennem a hála azért, ahogy élhetek és azért, hogy élek és egy olyan nagyító van a zsebemben, amellyel minden apróságot észreveszek, ami mellett mások nap mint nap elmennek.
Köszönöm! Ez is milyen szép! 🤗✨
sajnálom, nem ismertem ezt a román szokást
látod milyen vagyok én is, nem ismertem ezt a népszokást, nem tudtam a márciuskáról beszélni (röviden) és csak önmagam körül forogtam, elnézést kérek, annyira szégyellem
Nyugi, Katalin, ez nem szégyen, ugyan már, pl. én is csak a Máglyából meg Stabó T. Anna mesélt róla valahol egyszer:-)
Erről szó sincs, egyáltalán nem gondoltam ilyet, nem is értem, sajnálom a félreértést...🙀
Csak arra utaltam, hogy abban a két órában muszáj a csapat egészének javát keresni, mert több olyan visszajelzést is kaptam, hogy szerettek volna hozzászólni, de nem tudtak...ezen gondolkodtam, hogy hogyan lehetne...
Kedves Márta! Úgy megörültem, amikor a képeid között megláttam az elkészült mellényedet. Igaz, nem is tudom miért, azt gondoltam, hogy kardigán készül. Ha egyszer majd elölről is láthatnám, az lenne az igazi nagy öröm számomra, mivel nekem mindig a gombolás(pánt) elkészítése jelentette a legnagyobb kihívást, amikor kardigánt vagy mellényt kötöttem. A színe számomra telitalálat.
Az a kis szépséges márciuska(marcisor) nagyon sok szép emléket hozott felszínre,amik megmelengetik a lelkemet.
Köszönöm.
Judith
Kedves Márta, most is olyan sok gondolatot indítottál el bennem, köszi! A legfontosabbnak ezt érzem, hogy nem a Miért? hanem a Hogyan? ... na ezen sokáig fogok még gondolkodni.
Eszembe jutott erről a sorozatodról az az "örömolimpia", amiről Placid atya (bencés szerzetes) beszélt, hogy ezt játszották a Gulágon, ahol sok évet lehúzott. Ahhoz, hogy nyerjen valaki, fel kellett sorolni 13-14 örömet aznapra... a kényszermunkatáborban!Életre halálra játszottak - ez volt az egyik, ami megmentette őket az elcsüggedéstől és a haláltól (meg hogy nem panaszkodtak, stb). Azt hiszem, talán a legfontosabb dologra irányítod rá a figyelmet, amire csak lehet.
Ezt a kedves figyelmes, életszépítő, meglepetéskészítést-adást te olyan jól csinálod, szeretném megtanulni tőled. Máskor is eszembe jut, nem csak ha írsz róla, hogy neked ez spontán megy. Pl. múlt héten, mikor összeszedve a bátorságomat, valakivel, akit alig ismerek, megosztottam egy vele kapcsolatos pozitív élményemet, visszajelzésként,
akkor is eszembe jutottál, mert ez nagyon inspiráló...
(és még eszembe jut egy katolikus vicc is, arról, hogy mit kérdeznénk Istentől, megosztom röviden. Egy ferences, egy jezsuita meg egy bencés egyszer azon tanakodnak, melyik szerzetesrendet szereti legjobban Isten :-D és írnak neki egy levelet, hogy megkérdezzék. Egyszer csak megérkezik a válasz Istentől:
"Édes gyermekeim, hát nem tudjátok, hogy mindegyikőtöket egyformán: végtelenül szeretem?"
aláírás:
Isten OSB.
(magyarázatképpen: a rendeknek van egy rövidítése, a ferences OFM, a jezsuita SJ, a bencés OSB, - és nyilván egy bencés perjel sütötte el ezt a viccet egy prédikációjában... :-D )
Ma olyan gazdagon "megpakolódtam" szépséggel. A túlparton, az ártéri erdőben millió számra fehérlik a hóvirág ÉS egyre több a kék kis csillagvirág is, itthoni kertészkedés után ott töltöttem 2 órát, kb 7 km-s sétával.. Évek óta arra gyalogolok, de ilyen hatalmas virág szőnyeget még nem láttam. Mély hálát érzetem napsütésben ballagva az erdőben, ahol összetalálkoztam a terület felelős erdészével - és megszólítottam. Minden kérdésemre válaszolt - örömmel. Nem zavarták a laikus kérdések. (Rengeteg fát vágtak ki a télen - vágásérett nyárast... erről kérdeztem és más dolgokról is.) Szeretem átlátni és megérteni a dolgokat - a nap végeztével összességében leírhatom: MINDEN OLYAN SZÉP! (Kivéve, hogy eltévesztettem a Budakeszin rendezett metodista és ökumenikus női imaest dátumát... az üldözött keresztényekért. Így közösségi alkalom helyett itthon, magányomban adok hálát jól létünkért, a hittestvérekért imádkozva, s azért, hogy egy csöpp segítséget én is adhatok - egy nigériai diákot támogatva. Hála a mi szép és biztonságos életünkért!
Kardigán lesz egyszer majd 😄💛
🥰
Köszönöm!
(😀😀 a vicc nagyon jó!)
Köszönöm, tényleg minden szép amit megosztottál 🥰
én sem gondoltam olyat (nem tudom, milyet), vicces milyen könnyen félreértünk írásban gondolatokat, épp ezért szeretem a könyvklubokat mert ott aztán ahányan vagyunk annyiféleképpen értjük a megnyilvánulásokat is :)))) nyilván túloztam, de pl. ennyifélét gondolunk a mondatokról♥
kisütött a nap , jót kuncogtam...nagyon szeretem a hozzászólásaidat Zsuzsi...és az jutott eszembe, mennyi mindent meg lehet szelídíteni humorral (akár még egy könyvklubban is, mint nálunk tegnap)♥
Post a Comment