Minden olyan szép! #45

- Inspiráló emberek. - Sok embertől tanulok sokmindent, de számomra az írók a leginspirálóbbak. Az egyik közülük, írtam már róla a blogon, a Csehországban született német író, Peter Kurzeck. Nem túl híres, nem mainstream, nem könnyű olvasni, de én nagyon szeretem. Mikor a kezdeti, elhúzódó nehézségek után már tudott úgy és annyit írni, hogy megéljen belőle, valóra váltotta egyik nagy álmát. Mivel nagyon szerette a vidéket, rendszeresen Dél-Franciaországban töltötte az évek legnagyobb részét, Uzés városában. Itt bérelt egy lakást és itt írt. Kialakított egy egyszerű napirendet, majd végigdolgozta az itt töltött hónapokat. Megkereste azt a helyet, ahol a kreativitása leginkább ragyogott és lehetővé tette magának ezt az életmódot.

- Provence. - Ezen a héten utazunk. Két éjszakát - egy teljes napot - kérésemre Uzésben is eltöltöttünk. Már másodjára. Néhány évvel ezelőtt már átutaztunk itt. Életem egyik legszebb élménye volt. Még mindig gyönyörű. Mesebeli. Amikor ma reggel talán éppen abban a pékségben reggeliztem, ahol néhány évvel ezelőtt az egyik kedvenc íróm is, miközben a zajos utcán halkan esett az eső és a mellettem levő asztalnál levegő madámok hiába akartak beszélgetni velem - sajnos nem tudok franciául! még nem! - akkor azzal köszöntem meg csendesen a nem mindennapi ihletet, hogy teleírtam sok-sok oldalt a füzetemben. Csak úgy repült a tollam a papíron. Mert valóban: vannak helyek, ahol egy kicsit szebben ragyog minden. És én nem bánom, ha a világ végéig is kell elmenni, hogy megpillantsak egy-egy ilyen különleges helyet.

- Nem szükséges magyarázkodni. - Mikor elutazunk valahova, általában a következő mondatokkal reagálnak az emberek. "Már megint?" "Nem ismerek senkit, aki annyit utazna, mint te." "Ezt nem mindenki engedheti meg magának." "De jó dolga van egyeseknek!"

Észrevettem magamon, hogy szinte hibásnak érzem magam. Késztetést érzek rá, hogy elmagyarázzam, a szabad heteknek milyen ára van. Hogy én amúgy nem nyolc órát dolgozom, amikor dolgozom, hanem sokkal többet. Hogy sokféleképpen lehet utazni s hogy mi soha nem a luxust választjuk. S persze, én is tudom, valóban, milyen jó dolgom van.

Nem csak utazás témában gondolom mindinkább, hogy nem szükséges magyarázkodni. A jóindulatú, valódi kíváncsiságon alapuló kérdésekre szívesen válaszolok. A viccet is értem, remélem, többnyire. De azt hiszem, sokkal több minden lehetséges, mint azt gondoljuk. Ha rosszul esik valakinek más szebbnek, érdekesebbnek vélt élete, az annak is lehet a jele: ő is valami hasonlóra vágyik. De ezt nem az én tisztem megmondani. Én csak megpróbálok kevesebbet magyarázkodni. Nem szükséges.

- Kreatív élet. - Két tényező szükséges a kreatív élethez. Egyrészt, hogy lehetővé tegyünk magunknak találkozásokat olyan emberekkel, szövegekkel, szépséggel, amire rácsodálkozhatunk. Ez mindig ajándék. Mindig különleges. Mindig spontán. Nem lehet kikényszeríteni. Érdekes módon, ami mégis lehetővé teszi, az a struktúra. Az a néhány stabil pont a napirendünkben, amit akár utazás alatt is be lehet tartani valamilyen szinten. Ilyen nekem a reggeli kávé és naplóírás. Bármi foglalkoztat, annak én helyet adok. Ha senkinek sem mondom el, akkor is szabad léteznie a papíron. Olvastam egy cikket valahol C.S.Lewisról és rájöttem, nagyon hasonlított a napirendje a Peter Kurzeckéhez. Mindketten zseniális műveket alkottak, ragyogó ötleteik voltak napi szinten, és mindketten nagyon strukturáltan éltek: reggeli, írás, ebéd, séta, délutáni tea, C.S.Lewis szerint ez utóbbit szigorúan egyedül, Kurzeck az espressot preferálta, majd újból néhány órányi munka. Este idejében lefeküdni. Számomra ez nagyon érdekes, mondhatni, szinte lenyűgöző: valami, aminek rendszeresen helyet adunk az életünkben, lehetőséget teremt kivételes találkozásokra, ötletekre. Tanulom, a legjobbaktól, a kreatív életet. Bár én, egyelőre, csak annyit ígérhetek, hogy utazás közben is, telefonon pötyögve is - ami egy kínszenvedés - megpróbálom hűségesen írni a szerdai rovatot a blogon. Mert minden, néha valóban minden olyan, de olyan szép.