Talán mivel a munkám során nagyon-nagyon precíznek kell lennem, mintegy egyensúlyképpen az itthoni íróasztalom és a szekrényeim - ebből pontosan kettő van, amit a magaménak nevezhetek, az egyikben a ruháimat tartom, a másikban minden mást - rendszeres időközönként káoszba fulladnak.
Ma az íróasztalomat és a minden-más szekrényem rendbetevését céloztam meg.
Miközben az egyik kliensemmel egy régóta húzódó ügy utolsó simításain dolgoztam, apránként, párhuzamosan haladtam a renddel is.
Kipakoltam a mappákat. Ki a kötésmintáimat. A szakácskönyveket. A pezsgőspoharakat, amelyeket direkt a születésnapomra vettem néhány évvel ezelőtt, mert feltétlenül koccintani akartam a barátnőimmel. A képeslapjaimat. Az összes, valaha volt írásprojektem jegyzeteit. A munkahelyi jegyzeteimet. A perzsatanulás jegyzeteimet. Megtaláltam az elveszettnek hitt napszemüvegemet. A kávégép tisztításához szükséges folyadékot is megtaláltam. Kipakoltam a füzetkészítéshez szükséges szerszámaimat. A naplóimat.
Ez utóbbiakat, pedig nem is volt annyi időm, egyenként megnéztem és időrendben sorbaraktam. Rájöttem, igazából csak hat éve vezetek úgy naplót, hogy minden egyes nap több oldalt is teleírok. Azelőtt inkább csak időszakosan, vagy csak ötleteket jegyeztem fel. Amikor egészen kicsik voltak a gyermekeim, egyáltalán nem írtam. Akkor, úgy emlékszem, nem is olvastam. Csak a legfontosabb dolgokkal volt időm foglalkozni, azt hiszem. Megszámoztam az utóbbi évek füzeteit. Lefotóztam őket. A fotót elküldtem a lányomnak, azzal az üzenettel, hogy majdani halálom esetén, legidősebb gyermekemként őt illeti meg a feladat, hogy elégesse őket. Visszakérdezés nélkül, a lehető legkomolyabban megígérte. Egy pillanatra megrendített annak a jövőbeni mozzanatnak a fájdalmas szépsége.
Majd folytattam a munkámat és nevetnem kellett, mennyire jellemző rám a szekrényem. Az egyik polcon pezsgőspoharak, közvetlenül mellette az ablakpucoláshoz használt kendőim, alattuk a gondolataimat megörökítő, kézzel teleírt füzetek. Megszámozva! Ez az apró részlet különösképpen is boldogsággal tölt el.
Megtaláltam a múlt évben megálmodott és saját kezűleg fűrészelt, festett őszi falucska alkotóelemeit. Most csak össze kellett ragasztanom őket. Helyesbítek, a kis gombákat nem én fűrészeltem, nem én festettem.





No comments:
Post a Comment