Monday, April 30, 2007

Ki korán kel...





...lehet, hogy aranyat lel, de mivel mi későn keltünk és későn is indultunk el kirándulni, mindenhol épp hogy lekéstük a látnivalókat. Például Tapolcán a tavasbarlangba minket már nem engedtek be, mert túl későn érkeztünk. De azért nagyon szép napunk volt így is. Itt vannak nálunk Zsolt és Ildikó, Enikő pedig azért nincs a képeken, mert a Mamával maradt, lévén kissé betegecske.
  A képek a devecseri kastélyparkban, a tapolcai Malom-tónál és a Balatonnál készültek.
  Holnapra pikniket tervezünk és labdázást a gyerekekkel. Éljen Május Elseje! :)

Sunday, April 29, 2007

Kis hableányok


A mosogatásról

  Arra gondoltam, hogy annak az igeversnek, "Szüntelen imádkozzatok.." lehetne egy olyan háziasszony-változata, hogy:"Szüntelen mosogassatok!" Igaz, a kettőt össze lehet kötni. A kellemest a hasznossal. Van is az a régi ének, hogy :"Szüntelen imádkozzatok/ Mindenért hálát adjatok..." Énekelgettem az előbb a mosogatásos variánst, erre T. rosszmájuan azt mondja, hogy én inkább azt kéne énekeljem, hogy "Szüntelen blogot írjatoooook stb." Ebben a házban az ember még csak nem is panaszkodhatja ki magát, mert mindjá' kifigurázzák :)
  Amúgy meg van nekem ígérve egy mosogatógép. A mai napi mosogatnivalóm után már nagyon vágyom rá...
  

Jelvény


  Ma reggel nem megyünk gyülibe Annával és Enikővel, mert betegek vagyunk. Semmi komoly, csak jól meg vagyunk náthásodva. T. elvitte Sárát az evangélikus templomba, mert ma Gyurátz napot tartanak, és az iskolások is részt vesznek az istentiszteleten. A fenti kép ma reggel készült,  a hangsúly a jelvényen van. Sára nagyon büszke rá, mert az elsősök ma tehetik fel először, míg felsős társaik már viselik egy ideje. Ez az iskola jelvénye. Csak gondoltam, megörökítem ezt a fontos pillanatot...

Saturday, April 28, 2007

Borogató Manó és társai

   Aki ismer engem, az tudja rólam, hogy nem vagyok valami hű de ügyes. Inkább kicsit ügyetlenke. Vagyis olyan közepesen ügyes, hogy optimistán fogalmazzak. Mindig is jó voltam a megbotlásokban, különböző dolgok leejtésében, ki- és felborításában stb. A mai napig nem tudom felverni a tojások habját kézzel. Egyszerűen nem tudom olyan gyorsan mozgatni a kezem. A barátaim, rokonaim nem a tűzrőlpattantságomért szeretnek:) Gyerekkoromban nem kaptam dicséretet, ha elrontottam valamit. És most, hogy nekem is kicsinyeim vannak, megpróbálnak előtörni a negatív megrögződések. Miszerint  hogyha valaki kiborít valamit, azért zsörtölődés jár.
  Egyszer hallottam vagy olvastam egy mesét a Borogató Manóról. Arról szólt a mese, hogy amikor valaki ügyetlen, azt a Borogató Manóra fogjuk. Ő volt, nem mi. És nevetgélünk, rötyögünk nagyokat. Így aztán most ötünkön kívül itt lakik a lakásban : egy Borogató Manó, egy Szőnyegösszehúzgáló Manó, egy Rendetlenségetcsináló Manó, egy Feledékeny Manó...
  Érdekes, a gyerekek pontosan tudják, mi az igazság, tudják a mese és a valóság közti 
különbséget,
csak nincs az a görcs, hogy most szidás lesz, jajmilesz. És annyira hálásak ezért a játékért.
  Legalábbis azt hiszem...

Család :)


Friday, April 27, 2007

Sofőrök, gyalogosok és biciklisek

  Elfogadom csillag kihívását, és még mielőtt elmennék a gyerekekért oviba, leírom a gyalogos-sofőr témát az én szemszögemből. 29 évig jómagam is gyalogos voltam többnyire. De tavaly novembertől már sofőr vagyok. Tehát, míg eddig az autósokat szidtam, most már a gyalogosokat, de nem is annyira őket, hanem a bicikliseket. Mert az ember olyan, hogy mindig a másikat szidja.
  Én előzékeny sofőr vagyok, ha nem hiszitek, kérdezzétek meg a gyerkőcöket, elvégre általában őket furikázom ide-oda. Akkor is megállok, ha azt látom, hogy a bátortalan gyalogos gondolni sem mer arra, hogy lelépjen a zebrára. Megállok, és mosolygok is hozzá. Hogy ámuljanak-bámuljanak egy kicsit, és legyen egy jó napjuk, mert az efféle viselkedés igencsak fehér holló-kategória errefelé.
  Azért arra mérges vagyok, aki nem gyalogátkelőhelyen rohan az autóm elé, és ha én nem fékezek, akkor most most mindketten valahol máshol, nem valami kellemes helyen lennénk. Na, akkor viszont kiabáltam, ráztam az öklöm rendesen. Meg is ijedtem magamtól, hogy ilyet is tudok. Persze, a kedves gyalogos még jobban kiabált.
  De az igazi ellenségeim a biciklisek. Nem elég, hogy nem is az út szélén mennek, hanem a közepén, de még kacskaringóznak is, és miattuk mindig meg kell álljak, míg minden szembeautó elmegy és én nagy ívben meg tudom kerülni őket. Nem tudom, nem kedves az életük? Én bicikliskoromban teljesen lehúzódtam az út szélére, nehogy zavarjak valakit. De ezek a mai biciklisek...
  Ezek az én szempontjaim. Kíváncsian várom egy biciklis véleményét :)

  U.i. Most jut eszembe, hogy egyszer biciklisként annyira lehúzódtam az út szélére, hogy aztán biciklistől, mindenestől beborultam az út mentén levő gödörbe.

Hát nem aranyos?


Csipp-csupp

  Ma reggel Enikő nem akart menni óvodába, mondván "Fáj a sívem." Kérdeztem, mitől fáj, erre ő :"Nem tudom, pedig nem is rugott bele senki." Hát ajánlom is, hogy ne rugjon bele senki semmiféle értelemben, mert annak velem gyűlik meg a baja :)
  A napokban vettem egy cd-t, le volt árazva, nem ismerem az énekesnőt, de a neve Gloria. Abban a meggyőződésben voltam, hogy egy Gloria nevű énekesnő csak gospelt énekelhet. Pedig nem, és meg is bántam, hogy megvettem. Milyen dolog az, hogy egy Gloria nem gospelt énekel!?
  Fura, hogy néha ránézek egy emberre, és abból következtetek egy névre. Például van egy szomszédunk, akit Zolinak hívnak, de T. és én is nagyon sokáig úgy hívtuk, hogy Balázs. Mert pont úgy néz ki, mint egy Balázs.
  Tegnap egy órát kellett várnom Sárára a zeneiskolában, és azzal szórakoztam, hogy figyeltem az előttem elsétáló növendékek öltözékét. Főleg a tinilányokét. Úgyis le vagyok maradva divat dolgában. Arra a következtetésre jutottam, hogy idén a következő a divat: térdig vagy picit térden alul érő cicanadrág, rá rövid bő vagy szűk szoknya, színes zokni. Vagy: hosszú nadrág és rá egy 
akármilyen hosszúságú ruha. Pedig régen, amikor Anyu nadrágot és ruhát is adott rám 
vasárnaponként, hogy meg ne fázzak, mennyit morogtam...Most meg ez a divat. Divatdiktárorok voltunk, és még csak nem is tudtuk...

Thursday, April 26, 2007

The Better Behavior Wheel

  Az előbb panaszkodtam, hogy nem nagyon fogadnak szót nekem a gyerekek, vagy legalábbis nem azonnal... Hát éppen amerikai weboldalakon keresgéltem a vasárnapi gyerekórához valamilyen barkácsötletet, amikor ráakadtam valamire. Ez a The Better Behavior Wheel, azaz A jobb viselkedés kereke. Ez egy olyan papírból készült szerkezet, kerékféleség, amit a szülő kiakaszt a falra, és fel van osztva tortaszelet-szerűen büntetésekre. Ha a gyerek rosszalkodik, akkor meg kell pörgesse a kereket, mint a kaszinóban, és ahol megáll a mutató, azt a büntit kapja. A következő hibákért jár a kerékforgatás: veszekedés, villany égve hagyása, rendetlenség, adott munka rosszul való elvégzése, hazugság, adott dolog kérdezés nélküli elvevése, feleselés. A büntetés lehet tv-nézés megvonása 24 órára, szemét levivése, más szobájának kitakarítása, ilyesmi. A nő, aki ezt kitalálta, azt ígéri, hogy az otthonunk atmoszférája meg fog változni "overnight".
  Nnnnna, most már csak azt a  24,95$ plusz 9,95$ postaköltséget kell összeszednem a kerékre, aztán  nem fogtok tőlem több panaszkodós bejegyzést olvasni.

Nyavalygás

  Kinnt napok óta hétágra süt a nap, tehát ideális a környezet ahhoz, hogy én teljes mértékben lebetegedjek valami influenzaszerűségben. Mikor máskor!? Tehát most fogyasztom százasával a pézséket, nem tudok rendesen beszélni, vagy suttogok, vagy rikácsolok. Apropó rikácsolás: én valamit nagyon elronthattam gyermeknevelés területén, mert mindent húszszor meg kell ismételjek, mire egyáltalán megmozdítják a fülük botját. És ilyenkor, mikor a hangszálaim felmondják a szolgálatot, olyan, mintha egy boszorkány rikácsolna állandóan. Pedig egyszer még meg is vettem E.Elliott videóját arról, hogy milyen egy békés otthon, ahol  a gyerekek mindig rendet raknak maguk után, első szóra engedelmeskednek meg ilyesmi. Állítólag van, ahol ez 
működik. Nagyon lelkesen kétszer is megnéztem, de úgy tűnik, hiába. Legalábbis ma reggel így érzem. Mert olyan nehezen és utolsó utáni pillanatra tudtam elkészíteni iskolába, óvodába a társaságot, hogy most úgy érzem, egy nap sem lenne elég, hogy kipihenjem a fáradalmakat.

Wednesday, April 25, 2007

Tűnődés

  Most látom, hogy már túl vagyok a 100-ik bejegyzésemen, pedig még csak két hónapja bloggolok. Lehetséges, hogy íráskényszerben szenvedek?

Közkívánatra

 Túrós-mazsolás pite

Hozzávalók: 250 g finomliszt, 125 g margarin, 60+100+120 g porcukor, 1 citrom reszelt héja, 1 dl tejföl, 1 tojássárgája + 3 tojás, 1 tasak sütőpor, só, 100 g puha mazsola, 500 g tehéntúró, 2 tasak vaníliás cukor, 2 ek. zsemlemorzsa, 1-2 ek. vanilíás porcukor.
1. A tésztához a lisztben elmorzsoljuk a margarint, hozzáadunk 60 g porcukrot,  a reszelt citromhéjat, a  tejfölben elkevert egy tojás sárgáját, a sütőport és egy csipet sót, összegyúrjuk. Téglalapot formálunk belőle, fóliába csomagoljuk, fél órára betesszük a  hűtőbe.
2. A töltelékhez a mazsolát forró vízzel leöblítjük, lecsepegtetjük. A túrót krumplinyomón áttörjük. A tojásokat kettéválasztjuk. 100 g porcukrot és a vaníliás cukrot habosra keverjük a tojássárgákkal, beledolgozzuk a túrót és a mazsolát. A tojásfehérjéket 1 csipet sóval kemény, majd apránként hozzáadott 120 g porcukorral tömör habbá verjük, és beleforgatjuk a túrókrémbe.
3. A tésztát kb. 25×35 cm-es lapra nyújtjuk, sütőpapírral bélelt tepsibe terítjük, villával megszurkáljuk és 180 fokos sütőben 15 percig sütjük. Kivesszük a sütőből, tetejét megszórjuk a zsemlemorzsával, egyenletesen rásimítjuk a túrókrémet, és további 35-40 percig sütjük. a tepsiben hagyjuk kihűlni. Tálalás előtt kockákra vágjuk, majd tetejüket meghintjük vanilíás porcukorral és gránátalmagyöngyökkel díszíthetjük.
 Jó étvágyat hozzá:)



Délutáni képek




Pite


  Nagyon sok szeretettel meghívlak titeket egy frissensült, illatos, forró szelet túrós-mazsolás pite-szeletre :) Nagyon finom!!! A recept szerint kellene még rá szórni gránátalmagyöngyöt ( csak tudnám, mi az), de szerintem így is jó. Van tea is !

Apácák

  Ma reggel kb.13 perc alatt jártam meg a kiflitúrát. Legközelebb akkor kb. két perccel aludhatok többet :)
  Tegnap este azért feküdtem le éjfél után ( már megint), mert tévéztem. Először megnéztem a kedvenc (és egyetlen) sorozatomat, amit nézek, a Grace Klinikát. Aztán átkapcsoltam egy osztrák adóra, és ott egy dokumentumfilm ment az apácákról. A német nyelvű szövegből egy kukkot sem értettem, hiába tanulom a nyelvet már két hónapja :( De így is tetszett, és a lényeg átjött. Egy linzi kolostort mutattak be, az ottani apácák életét. Azt, hogy milyen szerteágazó tevékenységeket végeznek: van köztük nővér, tanár, szociális munkás, menedzser, beteglátogató, idősgondozó. És nem kellett tudjam a nyelvet ahhoz, hogy értsem, mikor Isten szeretetéről beszéltek. Annyira tiszta és derűs volt a tekintetük. Aztán csak néztem, mikor egyikük elment fitnessz órára (persze, ott levette a hosszú ruháját és a fityuláját).
  Emlékszem, egyszer olvastam egy cikket egy magyarországi apáca-zárdáról. Bár a zárda nem jó szó, mert ezek a nők nem élnek elzárva a világtól, mindegyiknek hivatása van, emberek között él, van mobiltelefonjuk, tévéjük, számítógépük. Csak munka után a zárdába mennek haza és rengeteg időt 
töltenek imával. Szóval már nem az jellemző az apácavilágra, amit az "Isten rabjai"-ban olvastunk, bár nekem az is tetszett.
  Jó, hogy vannak apácák, szükségünk van rájuk, az imáikra. Én ugyan nem lennék apáca akkor sem, ha lehetne, ahhoz túlságosan is szeretem a családi élettel járó örömöket, de van mit tanuljak tőlük. Legalábbis abban, amit egyik apáca mondott a cikkben. Hogy ők a világban élnek, de nem a világból táplálkoznak.

Tuesday, April 24, 2007

Szülői értekezlet

  Most jöttem haza Sára szülői értekezletéről. Annyira büszke vagyok Rá. Mutogattak mindenféle felmérőt, hogy mikor miből hány százalékot teljesített. Van közte nagyon jó és kevésbé jó. Aztán a falon van egy úgynevezett Iskolavár. Ez olyan , mint egy társasjáték, minden kisgyereknek van egy kis figura megfelelője, és a kapott piros pontok arányában léphetnek előre, egészen a várig. És megy a verseny, hogy ki ér be elsőnek. Hát látom, hogy az én Sárám, illetve a figurája, ott kullog a végén.
 Mondom magamban, ejsze csaktán nem az én gyerekem a csapathajtó ebben a társaságban...
Kérdezem is a tanító nénit, hogy ez a tényleges helyzetet mutatja? Állítólag többé-kevésbé igen, de Sárával az a helyzet, hogy fikarcnyit sem érdeklik a piros pontok,és  az itthon elvégzett feladatait, amiért pont jár, ott be se mutatja. Szóval tele vagyunk meg nem adott és be nem számított piros pontokkal. Ott lapulnak valahol a füzetek és könyvek lapjai között. Keresse meg aki akarja. Hát ez van, meg vagyok nyugodva teljesen, nincs baj a prücskömmel, csak mint ahogy már említettem, ő egy álomvilágban él, ahova nem jut be a valóságos világ törtető és versenyző szelleme.

Jó és rossz dolgok

  Rossz dolgok: reggel arra ébredtem, hogy beteg vagyok. Nem mondom meg, mi bajom, de kínoz rendesen. Nem tudtam elmenni kifliért, úgyhogy ma reggel nincs adat a vásárlási sebességemről.
Enikőről nem tudom eldönteni, hogy beteg-e vagy nem, úgyhogy itthon tartottam megfigyelésre. Az email-rendszer már megint kezdi a nobody-zást.
  Jó dolgok: bár beteg vagyok, T. vett nekem gyógyszert, úgyhogy azt hiszem, megmaradok. 
Tegnap sütöttem kenyeret, úgyhogy kifli nélkül sem halunk éhen. (Tényleg, ha valakinek van finom kenyérreceptje, küldje már el nekem is.) Enikő annyira kis aktív és csacsogó, hogy az a gyanúm, mégsem beteg. Volt időm sokat olvasni a Bibliát ma reggel.

Monday, April 23, 2007

Sára



  Az első képen Romantik Sára látható, amint négykezest játszik ma délután a zongoratanárnőjével egy kiselőadás keretében. A másodikon pedig Shmekker Sári van a legjobb barátnőjével. A képek minősége bűnrossz, de hát mit vártok, én fényképeztem:)

Megbridzsitdzsónszosodom

  Nem olvastam még Bridget Jones naplóját, bár egyszer kivettem a könyvtárból az angol nyelvű 
könyvet, de az én inglisemnek túl nehéz volt, csak annyit vettem ki belőle, hogy minden bejegyzése azzal kezdődik, hogy leírja, pontosan hány kiló hány deka. Mivelhogy ez is egy napló, elhatároztam, én is bevetek valami hasonlót. A kilóimról nem írok, mert nem hízok, nem fogyok, nincs benne semmi érdekes. Ezért, mivelhogy majdnem minden reggel azért kelek hajnalok hajnalán, hogy friss kiflit hozzak a családnak, azt fogom lejegyezgetni, hogy hány perc alatt járom meg a boltot. Ezt úgy is figyelem már egy ideje. Ma reggel 5:55-kor ébredtem, 5:57-kor felkeltem és 6:04-kor startoltam a boltba kosárral a karomon. Nem tudom megmondani méterben kifejezve, hogy milyen messze van a bolt, de kb. annyira mintha a murokdombi házunktól az utca aljáig kellene menni. 6:19-kor értem vissza. Tehát ez 15 perc.
  Jól van, most megyek, mert még rám szóltok, hogy nincs jobb dolgom, mint agyatlanságokat kitalálni...

Sunday, April 22, 2007

Vasárnap délután

  A vasárnap délutánom illetve estém a korrepetálás és a gyerekek lefektetése  jegyében zajlott.
  Vegyük az elsőt. Nemhiába mondja állandóan Vekerdy Tamás, kedvenc gyermekpszihológusom, hogy a szülő a saját gyermeke legrosszabb korrepetítora. Mikor még Sára óvodás volt, azt gondoltam, majd én leszek a kivétel. Hát nem vagyok az. Lehet, hogy más gyerekét angyali türelemmel tudnám tanítgatni, de az enyém secc-pecc kihoz a sodromból. Mindig jól kezdődik, aztán perceken belül már arról vagyok meggyőződve, hogy az én gyerekemnél talán nincs is butább. Pedig tudom, hogy nem így van. De úgy látszik, úgyanúgy működök, mint más, a pszihológus által leírt normális szülő:(  
  A lefektetés ma este a szokásosnál is emberpróbálóbb volt. Kb. így zajlott:
  19.50 - 20.10  Hívogatás a vacsorához kedves szóval
  20.10 - 20.20  Hívogatás a vacsorához fenyegetőzéssel
  20.20 - 20.21  "Ha nem jösztök enni, nincs ma este vacsora!" +  elfenekelés kilátásba helyezése
  20.21 - 20.50  Vacsora, közben teniszezés az asztal fölött légycsapókkal és egy kislabdával
  20.50 - 21.15  Invitálás a fürdőbe az esti toalett elvégzésére ( kedves szó + fenyegetőzés )
  21.15 - 21. 30  Pizsamák felimádkozása
  21.30 - 21.35  Vízivás
  21.35 -             Vihorászás és pusmogás a takarók alatt, majd valamikor elalvás...
   Háááát, mit mondjak, ma nem voltam a helyzet magaslatán...:(
  
  

Bizalmi dolgok

  Úgy látom , minél inkább fejlődik a világ, minél több dolgot szerzünk be, annál inkább csökken a bizalom az emberek között. Ezt állandóan mondogatjuk is, hogy hej de rossz irányba mennek a dolgok, bezzeg régen milyen jó volt, de azért, mikor hazamegyünk, mi is jól bezárjuk az ajtót.
  Emlékszem, gyerekkoromban mamáéknál nyaraltunk, és ott sose zárták kulcsra az ajtót, pedig egész nap a mezőn voltunk. Egyszerűen egy seprűt tettünk az ajtóba, és senki se ment be. Legalábbis én sose hallottam, hogy loptak volna valakitől.
  A másik nagyon jó tapasztalatom az emberi bizalomról a nászútunk alatt ért Székelyföldön. Egy hetet töltöttünk egy család vendégházában. Ott se zárták kulcsra az ajtót. Már első nap akartunk fizetni, de elhárították, hogy ráér a végén. Utolsó reggel pedig egy cetlit hagytak az ajtónk előtt, hogy ők elmentek a mezőre dolgozni, mi csak hagyjuk nyugodtan a pénzt az asztalon a váza alatt. Ilyet azelőtt se, azóta se hallottam, hogy idegen emberek így megbízzanak egymásban.
  Mama azóta már bezárja maga után a házat, ha elmegy valahova. Székelyföldön nem tudom, mi a helyzet, de az tény, hogy egy ismerősöm, aki világéletében itt élt, most felfedezte magának azt a tájat és az ottani embereket, és azt mondja, szeretne oda költözni.
  Merthogy az is a helyzet a bizalommal, hogy én igazán szeretnék megbízni másokban, és lelki alkatomnál fogva hajlamos is vagyok rá, de azért nem szeretnék balek vagy naiv lenni. És akkor inkább bezárom az ajtót. A lakásét is, meg a lelkemét is.
  

Saturday, April 21, 2007

Háziállat

  Sára mostanában odavan, hogy neki kell egy háziállat. Mindegy hogy mi, de lehetőleg RÁJA (!) legyen. (Ezt múlt hétvége után találta ki, mert tropikáriumban voltunk, ahol megsimogatott néhány ráját). Mind mondjuk neki, hogy kicsi a lakás, hogy így is sokan vagyunk, hogy egy állatot gondozni kell, és a múlt évi húsvéti nyuszikat is nekem kellett ellátni...Neki kell valami, és kész.
Javasoltunk neki több variációt is: légy, szúnyog, béka, giliszta, csiga, cserebogár ... Tibinek legjobban egy vadászgörény tetszene. Én egy cicát tudnék elképzelni. De szerintem nem lesz belőle semmi, egyrészt mert ahányan vagyunk annyifélét akarunk, illetve a család döntőképes tagjai mégiscsak inkább nem nagyon szeretnénk semmiféle állatot.

Kit szeretsz a legjobban?

  Anna kb. kétnaponta megkérdezi, hogy kit szeretek a legeslegjobban a világon. Tudja a választ, csak szereti hallani újra és újra. Hogy a felnőttek közül Apát, a gyerekek közül pedig hármójukat, egyformán. Most visszakérdeztem, hogy és ő, kit szeret a legjobban? "Hááát, téged, meg Sárát, meg Enikőt és Apát. És magamat is nagyon szeretem." :) Azt hiszem, nem kell majd pszihológushoz járjon önbecsülési problémákkal.

Longing for something beautiful

  Érdekes, ahogy az illatok visszahozzák az ember emlékeit. Tegnap egy olyan szappant bontottam meg, amivel ha megmosom a kezem, azonnal a régi sátorozásaink jutnak eszembe. A Freizeit-ok. Valószínűleg ugyanilyen illatú szappannal mosakodhattam annak idején a jéghideg patakban. És most annyira elfogott a vágy, hogy ott legyek megint. Tavaly sátoroztunk két napig a vízesésnél a gyerekekkel, és annyira jó volt. Tábortűzet raktunk, egérkét figyeltünk, és egész nap a patakban bóklásztunk. Sárának megengedtük, hogy kisbaltával felaprítsa a tűzifát. Alig várom, hogy idén megint menjünk.
  Tegnap Sárának elmaradt a szolfézsórája, és nem jöttünk azonnal haza, hanem sétáltunk egyet. Ajándék volt ez az idő. Teljesen megnyílt és csak beszélt és beszélt. Beszélgettünk. Úgy igaziból. Miért is beszélgetünk olyan ritkán? Mármint úgy igazán. Mert azért nálunk állandóan jár a szája valakinek:) De nagyon nagy szükség van olyanra is, amikor csak Rá figyelek és úgy, hogy érezze, mindent elmondhat nekem.
 Szóval, most így vagyok. Tele megfoghatatlan vágyakozással hegyek, patakcsobogás, jó beszélgetések és valami szép után.