Ez az ünnep.

Ez az ünnep az egyik  legdrágább nekem. Magányos sétákban, agyonolvasott evangéliumokban ünneplem már hetek óta, s ha esténként összeterelem az enyéimet, vigyáznom kell, ne érzékenyüljek el minduntalan a nagyheti események olvasása közben. Vagy nem tudok megtekinteni egy juhászokról szóló egyszerű dokumentumfilmet, mert képtelenség végignéznem, ahogy a bárányok némán szenvednek. Olyan szeretetről szól, amit lehet elfogadni vagy nem, közömbösen elmenni mellette vagy nem, elutasítani vagy nem. Kérdések feltevésére késztet, nem arra a kérdésre, hogy kell-e nekem ez a szeretet, mert már rég tudom, hogy kell. Hanem örökösen foglalkoztató kérdésekre arról, kiért és miért akarok élni, hogyan akarok szeretni, s a láthatókon szeretnék-e, akarok-e túllátni... (Tell me, what is it you plan to do with your one wild and precious life? Mary Oliver)

Egy interjúrészlet részletével, valamint néhány egyszerű, kissé homályos lencséjű 58 mm 1:2  Zenit objektívvel, ámde lelkesen és szeretettel készített fényképpel kívánok szép, jó, áldott ünnepet mindenkinek, aki szeretné.

" A 21. században mit jelent a húsvét? Lehet-e például a húsvétot korszerűsíteni?

Nem érdemes, nem szükséges korszerűsíteni, mert olyan üzenete van, ami minden kor embere számára nagyon fontos. Például az, hogy létezhetnek-e halálon túlmutató életcélok? Vagy például, hogyan látom azt, hogy a halál az életnek vége vagy csak része az életnek? Vagy hadd tegyek föl egy újabb kérdést, ami, azt gondolom, minden kor emberét foglalkoztatja: elég vagyok-e magamnak? Vagy pedig ahhoz, hogy a teljes emberségem ki tudjon bontakozni, a maga teljességében meg tudjam élni, hogy ki is vagyok én, ahhoz szükségem van-e másokra?

Ezekre a kérdésekre a vallásnak válaszokat kell adni, vagy segítenie kell elgondolkodni?

 Mind a kettőt. Fontos, hogy legyenek válaszok, mert nem egyszer valamilyen szilárd kapaszkodóra van szükségünk. Igen ám, de akármennyire is vannak jó válaszaink, akkor is igazából a hitünk vagy a reménységünk, vagy a meggyőződésünk, vagy az életszeretetünk akkor tud elmélyülni, ha újból és újból rátalálunk olyan kérdésekre, amelyek itt és most bennünket igazán mélyen foglalkoztatnak és indítanak valamilyen kutatásra. Ezért nagyon jó, ha vannak válaszaink, de az is jó, ha bátorítjuk magunkat és másokat, hogy tegyék föl a maguk nagyon személyes kérdéseit, és ne válaszoljanak rá gyorsan.

 A hívőket ma ugyanazok a kérdések foglalkoztatják, mint néhány ezer éve? Az alapvető kérdések ugyanazok?

Szerintem igen, az alapvető kérdések ugyanazok.

Mik ezek?

Főleg akkor, ha a szív mélyéből fölfakadó kérdéseket tesszük föl, mert a felszínen nyilván nagyon sok kulturális adottságra tudunk rákérdezni, nagyon sok gazdasági kérdésünk lesz, nagyon sok mai, 21. századi kérdésünk. De ha a kérdések mögé megyünk, akkor végül olyan kérdésekig jutunk el, hogy mi az életem értelme, illetve hol találom azt? Érdemes-e egymáshoz tartoznunk, lehetek-e boldog, érdemes-e valakiért szenvedni? Például itt van húsvétnak az üzenete. Virágvasárnap a gyerekeket arról kérdeztem, hogy jó dolog-e szenvedni, mit gondolnak a szenvedésről? Ez egy alapvető kérdés. A gyerekek azt mondták, szenvedni nem jó dolog. Kértem őket, tegye föl a kezét, aki azt mondja, hogy szenvedni nem jó dolog, és persze, hogy mindenki föltette a kezét. De kérdeztem egy másikat: tudnátok-e valakit vagy valamit mondani, akiért vagy amiért érdemes szenvedni? Annyi válasz született, hogy előbb abba kellett hagynom a válaszok meghallgatását, mert olyan hosszúra nyúlt volna a vasárnapi mise. Érdekes ez a kettősség: egyfelől azt mondjuk, nem akarunk szenvedni és a szenvedés nem jó dolog, és ezzel egyet lehet érteni. Másfelől szinte gondolkodás nélkül tudunk mondani olyanokat, akikért mégis érdemes szenvedni. Ez például egy alapvető életkérdés: meg tudjuk-e mondani, hogy kiért érdemes áldozatot is vállalni. "

 (Forrás: inforadio.hu ; Pál Ferenc, Hogyan lehetek boldog )