Tuesday, April 3, 2007

Szevasz tavasz!

  Lomtalanítási napok vannak most a városunkban. Ezt a fogalmat itt Magyarországon ismertem meg, Erdélyben nem hallottam ilyenről. Vannak előre meghatározott napok, amikor mindenki kirakja a megunt cuccait a háza elé, és azt majd elszállítják. Szóval, két napja lomtalanítási lázban ég mindenki, kivéve minket, mert valahogy nincs felesleges holmink.
  Óvodába menet mindig átvezetek egy jó hosszú utcán, ahol csak 40-essel szabad menni, tehát van alkalmam bámészkodni. Hogy mi mindent kiraknak! Egy ház előtt most tették ki a karácsonyfát...
  De nincs is jelentősége ennek az egésznek, csak azért írtam le, mert olyan érezhető lomtalanítási hangulat telepedett a városra. Most már úgy tűnik, végérvényesen beköszöntött a tavasz. Ez számomra kettős változást hozott: egyrészt megjött a kedvem a takarítgatáshoz, ablakpucoláshoz stb., másrészt időnként olyan tavaszi fáradtság vesz erőt rajtam, hogy lábon állva alszok el. Tegnap is, kivittem a prücsköket a játszótérre, és annyira álmos lettem, míg ők rohangáltak, hogy majdnem lefeküdtem egy padra, hogy aludjak egyet. Úgy látszik, én már csak 
ilyen vagyok: igaz rám minden állítás és  minden állítás fordítottja is.
   A németet már egy ideje kissebb-nagyobb szorgalommal tanulom, de még seholsem tartok. Jó lenne valami kihívásos dolgot keresni magamnak, mert így csak elvagyok egyik napról a másikra, és ezt az állapotot nem tudom összeegyeztetni a tavaszi hangulatommal :)

4 comments:

Időbeosztás-guru said...

Ha igaz rád minden állítás, akkor nem kell külön megjegyezni, hogy minden állítás fordítottja is igaz, ugyanis egy állítás fordítottja is állítás, tehát a "minden állítás" halmaza tartalmazza az összes állítás fordítottját is...
Na, de lehet, hogy ezt csak én állítom így. Vagy fordítva.

márta said...

Ma kötekedős kedvedben vagy?
Amúgy logikailag igazad van, de ki beszélt itt logikáról? :)

Anonymous said...

Marta, te ezt megertetted elsobol? Mert nekem masodjara is kellett olvasnom :)
J.

márta said...

Igen J., megértettem elsőre, mert úgy látszik, nem hiába tanítottak matekre az egyetemen (ugyanis én csak ott értettem meg a halmazelmélet titkait :)