Wednesday, June 20, 2012

Akármilyen

kevés, teljesen hétköznapi emberrel is vagyok én itt éppen kézzelfogható napi kapcsolatban, mindenkiben látok mégis valamit, ami lenyűgöz, amiért ő megérdemelné, hogy az egyik legkedvesebb nézni-olvasnivalómban  (nyilván messze lakunk mi New York-tól, de ...) szerepeljen: a szemben lakó pék azért, mert fáradtan is mindig dúdolgat valamit; a kedvesnéni azért, mert minden héten ad nekem rózsát a kertjéből; Tanja azért, mert soha nem veszi komolyan, hogy én csak harmincperces óráért fizetek, s mert jövő keddre megkeresi nekem az Amélie-filmzene kottáját ; Joao azért, mert még senkit sem láttam ilyen alázattal és méltósággal viselni az elkeserítő tényt, hogy olyan régóta hiába keres munkát.

********

Az említett legkedvesebb nézni-olvasnivaló egyik legszebb történetének  pedig a google fordításnál kissé érthetőbbé tétele feletti igyekezetem szóra ugyan nem érdemes, de tegyük fel, hogy van akinek hasznos.


A Park Slope-ban találkoztam ezzel az emberrel,  a 7th Avenue-n. Nehézkesen támaszkodott a botjára, szemeit lesütve, eltorzult arccal. Megsajnáltam, ezért mosolyogtam és intettem neki, mikor elmentem mellette. Teljesen megváltozott az arca. Felragyogott, széles mosolyra derült, majd szívélyesen üdvözölt. Nem volt benne semmi kényszeredettség. Olyan embernek tűnt, mint aki úgy éli az életét, hogy közben megkeresi a boldogsághoz elegendő legkisebb kifogást is.

50 lépés után megfordultam, visszamentem hozzá. "Szeretném lefényképezni", mondtam, " mert olyan hatalmasat mosolygott rám, mikor elmentem ön mellett."

Azt válaszolta:" Nos, láttam amint valaki, akit még csak nem is ismerek, rámmosolyog. Az ég szerelmére, gondoltam, jobb lesz, ha sürgősen teszek valamit!"

**********



4 comments:

Gonda Hajnalka said...

Milyen irdatlan sokat is jelent egy őszinte mosoly!:)) Csupán egy kedvesség a sok közül, ami még pénzbe sem kerül...

Katalin said...

:)))ez annyira aranyos, olyan vidám, életigenlő, kedves:)))

Györgyi said...

Nagyon átérzem a férfi gondolatait. Mostanában sétálás közben annyira nagy fájdalmaim vannak, hogy az összes energiám arra megy el, hogy az embereket megkíméljem a kínok látványától. Vannak ünnepnapok, amikor a velem szembejövő ember rám mosolyog. Bátorítani szeretne , mert megérezte bennem a testi kínok miatti szorongást . Mintha megsokszorozódna hirtelen az erőm ezektől a mosolyoktól. Rögtön kihúzom magamat és fájdalom ide, vagy oda, igyekszem peckesebben tovább menni. Természetesen mosolyogva. A világ gazdagsága a mosolygó emberek lelkében van.
Ha legközelebb belefeledkeznék a saját fájdalmamba, majd felidézem a történeted és mosolyogva megyek tovább.

márta said...

Elfogadsz tőlem egy ölelést is?