Sunday, June 2, 2013

Málta (1.)

Előszó: most először éreztem késztetést arra, hogy ne írjak ilyen kis úti beszámolókat, amilyeneket szoktam pedig. Nem is tudom miért, de néha én is érzem, hogy annyi év után lassan már nem olyanok a blogok, mint voltak, s egyébként is annyi minden megváltozik, amit én szívesen megőriznék úgy, ahogy van. Hogy aztán mégiscsak írok kis úti beszámolót, amilyet mindig szoktam, az azért, mert szeretem azt a szót, hogy "mégiscsak", s mert a szívem megszakadna, ha a világnak ez a kis mesélős sarka egyszercsak eltűnne.

Szóval Málta. Merthogy ez is belefért a pünkösdi szünidőbe és a költségvetésbe, és ezt köszönöm.
Málta csodálatos. Szeretem a kicsi szigeteket, mert néhány nap alatt is be lehet őket keresztül-kasul járni, lehet kedvenc elhagyatott tenger-öblöt és kávézót máris szívbe zárni, és észrevenni, hogy a máltaiak szeretik a cicákat. Két dolog hiányzott amúgy itthonról: a zongora és a Mici. Utazáskor mindkettőt muszáj itthon hagyni: az egyik túl nehéz, a másik pedig annyira retteg, ha autóba tesszük, hogy valószínüleg már a falu szélén idegösszeroppanást kapna.
Szóval Málta, szóval a cicák, szóval kedvenc kávézó. Ez utóbbiban egyetlen kávét sem ittam, de azért szeretem, mert komoly cica ül az ajtajában, és ellenállhatatlan kis tábla hívogat befelé: Get your books from here. (És akkor ide rajzoltak egy könyvet). 1 Euro each!!

7 comments:

kastanie said...

Ez csodálatos, máris odavágyom.

Timi said...

Gyönyörűek ezek a képek, de legjobban az tetszik, ami mögötte van...

Éva said...

A te úti beszámolóid hangulatokkal vannak tele, melyekért én is sokszor utazom, helyesebben utaznék még többet:Cica a kávézó ajtajában, más egyéb ellesett pillanatok. Az utolsó "flower power"-es hippi lány képére emlékeztet, mostanában beszéltünk éppen a Hair-ről, és hallgattunk részleteket.:-)
Én az ilyen úti beszámolók híve vagyok, és kérek máskor is, vagy még Máltáról, vagy ahol még jártatok.

Klári B. said...

Gyönyörű... És a lányok... :) Örülök nektek. Üdvözlök mindenkit. Látom Sára használja a táskát. Örülök, hogy tetszik neki. :)

Hajnalka Nagy said...

egyre jobb fotós vagy, mondtam már?! :) a képek csodásak, a táj és víz, a lányok, a fények...a képszerkesztés, minden! :)

Ciripbogár said...

előszó: pontosan ezt érzem magamon. A TE úti beszámolóid azonban üdítőek, a pillanatok visszaadják pontosan azt, ami olyan mulandó, amit olyan nehéz fülön csípni, amikor ugyan nem történik semmi különös, a legszebb pillanatok ezek. A macskás, a virágosszoknyás...

Lea Mónika said...

hát igen...Málta, az Málta... :)