10.

Az első adventi gyertya a reményt jelképezi. A második, ha jól tudom, a békét.

A béke számomra olyasmi, amit gyakorolni kell. Ha tárgyként képzelem el, akkor egy gyertyára gondolok, vagy egy fényfűzérre. Attól olyan szép, mert körülötte sötét van. Mert számít a fénye.

 

Elmúlt éjfél, már holnap van. Későig dolgoztam, hazaérve vacsoráztam, majd - csak egy pillanatra - végigdőltem az ágyon. Elaludtam. S  mivel holnap, vagyis ma, nem lesz rá időm, zuhanyzás után, alvás előtt írok néhány gondolattöredéket.

 

Annyi jó dolog volt az elmúlt napban. Fáradtság is, persze, küszködés, apróbb balesetek, hogyne, de sok jó is. A szép dísz az ajtónkon. A cicák. A meleg víz, a tiszta pizsama. A verseskötet a hátizsákomban, s hogy olvastam is belőle napközben néhányat. A munka. Az autó, a már kihalt parkolóban. Majd a jól ismert út hazafelé, a sűrű ködben. 

Szinte semmit nem láttam. De itt-ott átderengtek az adventi fényfűzérek, s én egy pillanatra újra tudtam tájékozódni: hirtelen tudtam, melyik kanyarban vagyok, s hogy melyik következik. 

 

El tudom képzelni, ahogy a dombok közt elszórt házak lakói közül némelyik időnként elgondolkodik: megéri-e feltenni, felkapcsolni a fényeket, egy olyan mellékút mentén, ahol alig halad el egy-egy autó így esténként.

 

De aki azt az autót vezeti, amelyik mégis elhalad, annak nagyon sokat számít.

Soha nem fogok bekopogni, hogy ezt elmondjam. 

Csak hazaérve én is felkapcsolom a fényeket. Meggyújtom az adventi gyertyát. 

Mert minden apró, feleslegesnek gondolt fény és gesztus és gondolat, kell és fontos és számít.