16.

1944-ben Alfred Delp katolikus pap nem egy templomban tartotta meg az adventi miséket, hanem egy berlini börtönben írt szép ünnepi szövegeket, akárcsak protestáns kortársa, Dietrich Bonhoeffer. A kezei bilincsben. Egyiket a másikra rakva jegyezte fel gondolatait a titokban becsempészett papírdarabokra, amit aztán a segítői kijuttattak és megőriztek. A harmadik adventi gyertya az örömet jelképezi. 1944 harmadik adventi vasárnapján Alfred Delp az örömről írt, és ezt a részt ezekben a napokban már kétszer elolvastam, de el fogom olvasni harmadjára is.

A mai bejegyzésben a főbb, a szívemet leginkább megérintő gondolatokat írom le:

Az öröm nem luxuscikk, amit csak jó, bőséges időkben engedhetünk meg magunknak. 

A teremtmények a legkülönfélébb módon tudnak örömet szerezni nekünk, de ahhoz, hogy egyáltalán képesek legyünk az örömre, valami/valaki nálunk nagyobbal kell legyünk kapcsolatban. Ez a hívő ember számára Isten.

Az ember örömre lett teremtve. 

Ezért az örömöt nagyon komolyan kell venni.

Az öröm tulajdonképpen azt jelenti, hogy teljes életet élünk. Hogy ismerjük az értelmét és biztosak vagyunk az életünk képességeiben. Hogy biztosak vagyunk az áldásban és a küldetésben, amit kaptunk.

 

Az örömnek vannak feltételei, de ezeknek nincs köze a külső körülményekhez. Mert a napsütés, a virágok nyílása, egy igaz baráttal való találkozás valóban óriási örömet tud szerezni, de ezen források mindegyike meg is szakadhat. Az öröm forrása az Isten közelségében van, a hálaadásban, a szolgálatban. Ezeket senki sem veheti el tőlünk.

Az embernek hosszú utat kell bejárnia, míg az Istennel való közvetlen találkozásban végül igazán és egészen önmagára lel.

Mit adhat az ember, hogy létrejöjjön ez a találkozás? Őszinte alázatot. Készséges nyitottságot. Szolgálatkészséget. Hálaadást. Ha így indulunk el az adventi útra, megadatik a nagy találkozás. Az Úr már készen áll. Ott vár a kapunál. Nem fog erőszakkal megmenteni. A találkozás szabadság. A szabadság találkozás.

 

Ezek az én jegyzeteim. Próbálom megérteni, felfogni, megélni őket.

 

Ma sütött a nap, ezért a kávészünetet egy tőlünk autóval tíz perc alatt elérhető, csak néha és csak szép időben nyitvatartó hegyi kávézóban töltöttem.  

Néhány percig még ingadoztam. Nem-e inkább az ablakokat kellene most megpucolni ebben a nagy fényességben, gondoltam. De a szívemnek inkább a hegyekre és a felhőkre és az égboltra volt szüksége. És adventi örömre. Úgyhogy felkaptam az asztalról az autókulcsot és egy könyvet, majd elindultam.