Nem mindenkinek adatik meg, hogy ugyanolyan maradjon az ünnep, mint a - nosztalgia szerint mindig - régi szép időkben. Talán csak amikor én voltam gyerek s amikor a saját gyermekeink voltak még gyerekek adatott meg az a néhány év, amikor minden egyes karácsony ugyanolyan volt, mint az azelőtti. Leginkább karácsony környékén nem éreztük az idő múlását. Nem tudom ezt jobban elmagyarázni.
De néhány éve érzem. A változásokat is, az idő múlását is.
Néha a karácsony a legszebb és legszomorúbb időszak is. S ezt néha csak legbelül vagyunk képesek megfogalmazni. Csak saját magunknak. Vagy még saját magunknak sem.
Az advent egy kicsit mindig a gyászolás időszaka is. Időt szánunk rá, remélem, hogy elbúcsúzzunk attól, ami már nem lehetséges vagy másképp lehetséges. Nem egetrengető dolgokra gondolok. Néha a legapróbb szokás megszünése, elmaradása is hogy tud fájni.
Ha ennek ellenére voltunk elég bátrak elindulni az adventi útra, eljön, mert mindig eljön az a pillanat is, amikor megvigasztalódunk. Olyan emberekké válunk, akiket maga Isten vigasztalt meg, és ezért, valami megmagyarázhatatlan kegyelem folytán, képesekké válunk mi magunk is másokat megvigasztalni.
Már nem félünk a változásoktól. Hogy elmarad a hangulat. Hogy üres marad néhány szék. Hogy nem fogunk tudni örülni, vagy visszafojtani a könnyeinket.
Lassan elkezdjük megszeretni azt a karácsonyt, ami itt és most adatik.
Széppé tesszük.
Tudjuk, a szomorúság ellenére is lesz öröm és lesz sok nevetés.
A búcsúzásokban már ott is van sok szép új kezdet lehetősége. Csak ki kell őket csomagolni.
Ma elővettem azt a körülbelül huszonhárom évvel ezelőtt lejegyzett, egy játszótéri anyukától kapott mézeskalács receptet, amit azóta is minden adventben megsütök.
Ezzel elkezdtem, kicsit későbben, mint máskor, az idei adventben a sütést.
Boldoggá tett a finom, fűszeres illat, amikor elkezdte lassan belengeni a konyhát.
Van, ami nem változik.
És bár erről jutott eszembe,
nem
a mézeskalácssütésre gondolok.
10 comments:
nagyon szívembe talált ez a posztod, pontosan ilyesmit érzek, élek meg én is ...valahol szomorú is, de felnőttséges is ♥♥♥
Köszönöm ♥️🌲🍯
Kedves Márta, az itt leírt szép és igaz mondataid közül én most csak egyre reagálok:
"Néha a legapróbb szokás megszünése, elmaradása is hogy tud fájni."
Mióta anyu meghalt, hogy ne maradjak karácsonykor egyedül, másnál töltöm az ünnepet.
Ez azt is jelenti, hogy azokat a szokásokat, melyeknek az otthonoságukba én tulajdonképpen csak belenőttem, az utóbbi időben felváltja az, hogy el kell fogadnom a másét, ami az én esetemben szerencsére nem is nehéz.
És mégis fájni tud az, hogy nem otthon vagyok, és a már megszeretett szokások is hiányoznak.
A fájó gondolatok mellett élvezni "kell" és örülni a karácsonynak, hogy mások ezt ne vegyék észre, és tudjanak velem együtt örülni.
Ez amilyen nehéznek tűnik, olyan egyszerű, de akár fordítva is érvényes.
Éppen erről írtam, egy korábbi bejegyzésemben a blogomban. Véletlen egybeesés vagy ebben az időszakban másokban is felmerülő gondolatok?
Úgy érzem, hogy mindkettő.
Ez a mai igazi ajándék nekem, idén teljesen átérzem. Köszönöm!
Köszönöm, Márta, hogy írsz! ✨💝✨
Ó, nekem összeszorult a szívem, miközben olvastam a bejegyzést. Nálunk most tíz és hét évesek a gyerekek, és persze, nekik még a Mikulás és Karácsonykor az angyal hozza az ajándékokat. Szeretném, ha nálunk a Karácsony csak egyre szebb lenne! De gyorsan tova szállnak a gyerekévek, azt tapasztalom.
Rhodé
🫶🌲🎀
💛
Szerintem ehhez nagy bátorság kell, nagyon szépen éled meg, köszönöm, hogy tanulhatok tőled. 🫶🫂
🎁
Egyre szebb lesz! 🤗🎀
Csak mindig másképpen szép.
Köszönöm!
Post a Comment