15.

A tegnapi adventi koncertre, ahol néhány énekkel a mi kórusunk is közreműködött, meghívtam egy barátnőmet is. Meghívtam utána vacsorázni is hozzánk. Azt terveztem, még szombaton megsütöm ehhez a vegetáriánus lasagnet, s hogy majd csak egy salátát kell hozzá készíteni. 

Ahogy végül ez a lasagne elkészült, pontosan kifejezi az adventi utamat. Szombat délután volt egy órányi időm, akkor elkészítettem a szószt. Este vacsorázni mentünk barátokkal, miután hazaértünk, elkészítettem a besamel mártást és rétegeztem a lasagnet. Vasárnap reggel istentisztelet előtt sütöttem körülbelül ötven percnyit, aztán indulni kellett. Mikor délben hazaértünk, megkóstoltam, de míg a teteje talán túlságosan is megbarnult, az alja még további sütésre szorult. Úgyhogy mielőtt elindultam a koncert előtti próbára, visszatoltam még egy kicsit, majd gondosan ellenőrizve, tényleg leoltottam-e alatta a lángot, otthagytam, úgy ahogy volt, a lerben. 

A vacsorához az asztalt végül együtt terítettük meg, együtt izgultunk - igazából csak én izgultam -, ennyi viszontagság után ugyan milyen lesz az a lasagne. 

Még ilyen apróságban is nehéz elengednem a tökéletességre való törekvést. Mikor vendéget hívok, szeretem már megterített asztallal, mindennel elkészülve fogadni. Még akkor is, ha elméletben tudom: pontosan a hibák, malőrök tesznek emberivé minden kapcsolatot. Fellélegzünk, ha látjuk, akárcsak mi magunk, a másik sem tökéletes. 

Az én személyes adventi angyalom, ha létezik ilyen és hiszem, hogy létezik, egy törött szárnyú angyal. 

De ez a töröttség számomra nagyon vigasztaló. 

A kert végében a kiskutyám sírjára tettem két éve egy pici, kerámiából készült angyalt, s mikor arra járok, látom, mind inkább megkopik. 

Le-letörnek a szárnyakból apró darabok. 

Ez a fajta töredezettség melegséggel tölti el a szívemet. 

Egy ilyen világban, ahol a legszebb adventi vasárnapon is összeszorul a szívem a világhírek hallatán, vagy könnybelábad a szemem egy-egy figyelmetlen szó miatt, könnyebb úgy meggyújtani nap végén az ünnepi gyertyákat, hogy tudhatom:

 

nincs minden veszve.

Még akkor sem, ha töredezett és tökéletlen.

A megrepedt nádat nem törik el.

A a pislogó mécses lángját nem fújják el.

És amit véglegesen el kell engednünk, 

nem a semmibe, hanem Isten kezébe hullik.

Ezt szabad remélnünk és hinnünk, igen.