22.

Ma teljesen belefeledkeztem a karácsonyi sütésbe. 

Annyira, hogy szinte minden másról elfelejtkeztem. 

Csak úgy dolgoztam magamban, belemerülve a receptekbe, a gondolataimba. Az ízekbe, színekbe, a fűszerek illatába. 

Akkor vettem észre, mennyire elfáradtam, mikor késő délután még zárás előtt elautóztam a szomszéd városba elintézni valamit. Olyan érzés volt, ahogy kiszálltam és megálltam egy pillanatra a parkolóban, mintha egy másik dimenzióba léptem volna, ahol tágas felettem az ég és szinte harapni lehet a friss levegőt. 

Szeretem ezt az érzést. Csak nem tudom szépen, érthetően megfogalmazni. Ezt az egész napot a konyhában töltős érzést, amiből kilépek egy pillanatra a friss levegőre. Ezt a karácsonyi készülődés önként és örömmel vállalt, édes kimerültségéből való rövid kiemelkedést csak ilyenkor lehet érezni és külön szót érdemelne.

 

Egyszer valaki megkérdezte David Whyte-tól, hogyan kell verset írni. Mert ő szeretne, de amikor kézbe veszi a tollat, csak ül a fehér lap előtt és nem jut eszébe semmi. Whyte azt válaszolta, ez a félreértés, miszerint meg kell találni magunkban azt a részt, aki pontosan tudja, mit akar mondani. Szerinte ennek pont az ellenkezője igaz. És ezért is nehéz verset írni, mert azt hisszük, hogy ennek a másik résznek bennünk nincs joga szóhoz jutni. Mikor ő kezdett el írni, először csak arra törekedett, hogy papírra vesse a képeket és hangokat, amit lát és hall. (Olyan szép, praktikus, az írást - ha valaki írni szeretne - valóban elősegítő gondolat!) Mikor ez sikerült, csak utána próbált meg beépíteni egy történetet, egy narratívát is a mondatokba. Egyik reggel például a nyitott ajtón át hallotta, ahogy a hóban lovak vágtáznak el a kerítés mellett, aztán látta, ahogy eltűnnek a ködben. Ez reggel kilenc órakor történt, és délután négy óráig próbálkozott, amíg sikerült megfogalmaznia, verssé formálni a képet, amit látott.

 

Nekem nincs annyi időm. Így is holnap van már. De ha lenne, ezt a pillanatot próbálnám megírni. Amikor karácsonyi sütemény illatú még a hajam is, és fáradt vagyok, és boldog, s a parkolóban felnézek a csillagos égre.