Péntek van, meg

minden. A szomszédban aprócska kis vita folyik, miután az előbb összevissza fúrtak valamit a falon. Biztosan utólag jöttek rá, hogy máshova akarták akasztani a képet, vagy valami ilyesmi. Van ilyen. Meg kellene tanulni hangtalanul vitázgatni, hogy azt ne mondjam, veszekedni, mert ha az ember nem saját, jól körülkerített házikóban él, bizony az életének mindig vannak fültanúi. Még jó, hogy azért nem panelben lakunk, mert ott aztán tényleg minden áthallatszik, ha jól emlékszem, még a szomszéd horkolása is. (Amúgy meg remélhetőleg szomszédék nem olvassák a blogomat.)
Mai postnak nincs tanulsága, de gondoltam, azért ne maradjon e nap se betű nélkül, s amúgy meg az van, hogy tegnap könyvtárban voltam, tehát inkább mások okosságait olvasom nagy gyönyörűséggel, mint a magamét. Mondjuk, a magamét sose szoktam annyira visszaolvasni. Najó, szószaporítás over, mert mindenkinek drága az ideje. Amúgy..ma azt mondták, hogy flegma vagyok, tehát mármint a személyiségem, de nem azért mondták, hogy jó lenne megváltozni, amit értékelek, mert jó nekem így. És az a tervem, hogy jó lenne holnap látni egy igazi zsiráfot. Még sohasem láttam igazi zsiráfot, pedig elvileg a kedvenc állatom.