Sunday, October 11, 2009

Vasárnap

van, viszonylag korán is van még, máskor ilyenkor kelek, hogy még éppen el tudjunk készülni az istentiszteletre...ma nem megyünk, mert nem lesz, ilyen is ritkán van, de Weimarban hagymavásár lévén és (ha nem tévedek) szabadtéri evangélikus összejövetel a főtéren (minden évben más egyház kerül sorra), hát ma mindenki odamegy. Én ugyan nem, mert hagymavásárkor képtelenség parkolóhelyet találni a városban, s én hagymavásár nélkül is csak mélygarázsban merek parkolni, ugyanis ha nem áll legalább három autónyi hely a rendelkezésemre, inkább neki sem fogok semmilyen manővernek. Az egy külön téma, hogy mélygarázsos parkoláskor is gyomoridegem van, de ahhoz női agy szükségeltetik, hogy ezt emberfia megértse, miért is.
Szóval korán van, de már órák óta ébren vagyok. Teát főztem T.-nek és egész napra ételt csomagoltam neki az ügyeletbe. Aztán már nem feküdtem vissza, inkább olvastam, megtartottam az én egyszemélyes istentiszteletemet úgymond...Közben figyelem, mikor ébrednek a gyerekek, mert ágybareggelit ígértem, forró csokival.
S míg az utolsó mondatot leírtam, már ölembe is fészkelte magát egy csöpp kislány, hát így ér véget ez a reggeli bejegyzés... de előtte hadd ajánljam még nektek a Litera netnaplójának utolsó néhány bejegyzését, egy olyan valaki írta (Turi Tímea), akitől szerintem még sok szép írásra számíthatunk a következő években.

4 comments:

Lobelin said...

Tényleg nagyon szépen ír! Kicsit utána kerestem... verseket is írt/ír: http://mek.niif.hu/02900/02983/02983.htm
és még itt is lehet tőle/róla böngészni: http://hu.wikipedia.org/wiki/Turi_T%C3%ADmea#.C3.96n.C3.A1ll.C3.B3_k.C3.B6tetek

márta said...

A verseit már régóta ismerem, és én is szoktam keresgélni az írásait. :) Hm. Még nagyon fiatal és jó megjegyezni a nevét.

aliz said...

örülök, hogy másoknak is - nem csak anyai elfogultságomnak - tetszenek Timi lányom írásai :)

és köszönet a literás hozzászólásért! :)

aliz2 said...

belinkeltem (miután megtaláltam:)
lányom régebbi(de abbahagyott) blogjait, ide:

http://lineas.freeblog.hu/archives/2009/10/12/hogy-voooolt_visz-sza/

hátha folytatja, ill. újrakezdi(?)