A mai nap a Gilmore Girls sorozatnak arra a részére emlékeztet, amikor Lorelai és Rory négy hálaadási (Thanksgiving Day) ünnepre is hivatalosak és megoldják, hogy mind a négyen részt vegyenek.
Reggel istentiszteleten voltunk, ahonnan azért nem lehetett ma hiányozni, mert én magam is részt vállaltam benne. Körülbelül két hónapja valaki egy írócsoportott szeretett volna alapítani, ahol egy-egy bibliai szöveg alapján mindenki megírta volna a saját esszéjét, történetét.
Semmi kedvem nem volt hozzá. Nekem az írás magányos tevékenység, nem tudtam elképzelni, hogy rendszeresen találkozzak másokkal, ahol felolvassuk és véleményezzük az írásokat.
De mert kevesen jelentkeztek, s mert kedves nekem az ötlet gazdája, igent mondtam.
Mária és Márta történetét vettük alapul, erről írtunk.
S ma fel is olvastuk a műveket.
Természetesen meglepődtem és megszégyenültem, mert nagyon szép műhelymunkák születtek és nagyon sokat tanultunk egymástól.
Miután felolvastam az én írásomat, máris vettük a kabátunkat, hogy egy órányi késéssel, de elinduljunk a munkahelyem karácsonyi ebédjére.
Közben írtam egy üzenetet a kórus csoportjába, hogy ugyan nem fogok odaérni a beéneklésre, de mire kezdődik a koncert, ott leszek.
Utána még a desszert után is maradtunk, hosszasan beszélgettem szinte mindegyik munkatársammal.
Hazaérve átöltöztem, összekészítettem a kottákat és a hóviharban felgyalogoltam a dombon át a templomhoz, a hagyományos adventi jótékonysági koncertre, ahol a környékbeli kórusok, népzenei- és fúvós együttesek közreműködésével egy afrikai településnek gyűjtünk adományokat.
Sehol nem tudtam teljesen ott lenni.
Mégsem szerettem volna sehonnan sem teljesen hiányozni.
Mert mindegyik alkalom egy-egy fontos igenem eredménye.
Szinte az egész életem, egyetlen napba összesűrítve, szinte minden, amiért hálás vagyok és amit szeretek.
Szinte mindenkivel találkoztam, aki ilyen-olyan módon, de része a mindennapi életemnek.
A fáradtság amit szinte alig érzek, jóleső fáradtság.
Valamiért úgy alakult, hogy az adventi időszak, bár mindenki elcsendesedésre vágyik, mégis a nagy találkozások és ünnepségek és események időszaka.
Ma egyszerűen csak köszönöm, hogy vannak helyek, csoportok, asztalok, ahol nekem is helyem van, rám is számítanak, engem is várnak.
3 comments:
Nekünk a múlt hétvége volt ilyen… annyi sok apró kis örömöt tud szerezni, minden ilyen találkozás…
♥
a blogbarátaid csoportja is ilyen, számítunk rád, várunk, "neked is helyed van" itt (furán hangzik így, hisz a "saját asztalod"-hoz mi jövünk, de nagyon jó veled tölteni az ADVENTi napokat (is)
Post a Comment