4.

Tegnap, a továbbképzés után, már késő délután volt, esett az eső s az autórádióban Tracy Chapman szólt, még betértem a boltba. Nem volt szükségem semmire, hétfőn már bevásároltam egész hétre, de most valami nagyon fontos dolgot kerestem: csipkés tortapapírt, hogy papírangyalkákat készítsek - így néznek ki egészen konkrétan egy negyvenvalahány éves nő adventi álmai. Tortapapírt nem találtam, de vettem virágot, mert a friss virág ugyancsak elengedhetetlenül fontos. 

Hamarosan jön egy ismerősöm reggelire. Már megterítettem az asztalt. Idén nem szervezek, ahogy szoktam, nagyobb, sétával vagy énekléssel összekötött adventi összejövetelt, de, mert számomra az adventhez hozzátartoznak a megterített asztal melletti gyertyafényes beszélgetések, lesz néhány mikrovendéglátás, egy-egy reggelire vagy kávéra szóló meghívás. Mindkettőhöz elég az, ami amúgy is van itthon: kenyér, vaj, sajt, tojás, gyümölcs, tea, s legújabb "találmányom", az előre elkészített gofritészta, amiből bármikor bárkinek tudok készíteni néhány friss darabot. Friss virág is van szinte mindig az asztalon.

Nincs időm, később dolgoznom kell, hosszas előkészülést igénylő étkezések előkészítésére. De amennyi időm van, az elég. S aki egy ilyen szürke reggelen vagyok, s ami a hűtőszekrényemben van, az is elég. Nem tudnék akkor sem sokkal többet nyújtani, ha órákig öltözködnék, készülődnék.

Adventben éppen ez a szép: hogy jöhetek, ahogy vagyok. Csak jöjjek, soha ne hagyjam abba, hogy jöjjek, és nyújtsam ki a kezem, az adásra, az elfogadásra.