23.

És miután mindent megtettem, amit csak lehetett, amire a szívem, erőm, az ötleteim, a memóriám megsegített, rá kell jöjjek, hogy

nem elég. 

 

Nem úgy nem elég, hogy bárki is - magamat beleértve - elégedetlen lenne velem, vagy ha egy kicsit még jobban igyekeznék, megüthetném a mércét, hanem úgy, hogy amire a szívem mélyén leginkább vágyok, azért nem kell megdolgozni, nem lehet kiérdemelni. 

 

Ünnep-automata nem létezik.

 

Vannak, akik a hajdani idők szép hangulatára vágynak.

Vannak, akik meghitt együttlére. Hogy a székek ezúttal ne maradjanak üresen.

Vannak, akik fehér karácsonyra.

Vannak, akik arra, hogy kicsit boldogabbnak érezzék magukat, vagy kevésbé kétségbeesettnek, hiszen kívülről szemlélve mindenük megvan, amiről itt ember álmodhat: család, ház, jólét, biztonság.

Vannak, akik békére vágynak. Tűzszünetre.

Nagyon kevesen merik bevallani, hogy az elvárások, kívánságok végül nem teljesülnek, vagy nem úgy. 

Pedig ez a felismerés nagyon értékes. Ajándék.

Mert ezzel a tudással a sok adventi sürgés-forgás, sütés-főzés, piros masnis készülődés csupaszív szeretetből történik. Nem cserébe valamiért. Nem azért, hogy boldogabb legyek vagy jobban szeressenek. Hanem mert nem tehetek másképp. Mert ez vagyok én. Megérintett a szeretet. Túlcsordult a szívem.

S megnyílik a szemem azokra az ajándékokra, amelyek elveszíthetetlenek.

Az öröm és erő ajándékára, ami akkor is adatik, ha fáj a szívem, ha elmarad a hangulat, üres marad a szék s érintetlen a teríték. Akkor is, ha a gesztusaimat nem viszonozzák. Ha baleset történik, vagy tragédia.

Olvasom, újra és újra, az legelső karácsony történetét, ahol, mondhatni, egyetlen elvárás sem akkor és úgy teljesült, ahogy elképzelték. 

Ma megpróbálom elengedni a saját elvárásaimat.

Helyet készítek az elképzelésnek, hogy az ünnep idén egészen váratlan módon is érkezhet.

Hogy talán nem ott fogom megtalálni, ahol szoktam. Nem a gyertyafényben, nem az ajándékokban, nem a fenyőillatban. 

Lehet, pont a mindenáron elkerülni kívánt helyeken vár rám. Ahol összetört bennem valami. Ahol nem tudom, hogyan tovább.

Vagy egy mély, felszabadult lélegzetben, mikor karácsony éjjelén majd lefekvés előtt még kimegyek az udvarra s felnézek a sötét égboltot beragyogó csillagokra.