Ma reggel későn ébredtem.
Nem csoda. Alig tudtam aludni az éjjel.
Tegnap este az egyik gyermekünk beírta a családi WhatsApp csoportba, hogy a városban, ahol tanul, éppen behajtott valaki autóval a karácsonyi vásárban a tömegbe, de ő már busszal hazafelé tartott ebben az időpontban, ne aggódjunk, jól van.
Utána éjszaka közepéig a híreket néztem, miközben feltekert fűtés mellett, kötött pulóverben és a jó meleg dunyha alatt is úgy éreztem, mindjárt megfagyok. Pedig csak a halvány szele csapott meg a mi-lett-volna-ha lehetőségeknek.
Lassan megnyugszom, egész délelőtt a karácsonyfát díszítettem.
Közben Händel Messiását hallgattam, időnként beleolvasva a szövegbe: Tröste dich, mein Volk, spricht dein Gott. Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet.
Nehéz megtalálni az egyensúlyt a félelem érzése és aközött, hogy nem engedem, hogy tönkretegyen. Nem engedem, hogy meghatározza az életemet.
Azokban a pillanatokban, amikor sikerül, olyankor sejtem egy kicsit, hogy mit jelent az a szó, hogy kegyelem.
3 comments:
"az angyali seregek, vígan így énekelnek: dicsőség...." A második képen pontosan ezt látom. Reni
Jajj, Márta, remélem megnyugodtatok valamennyire.
Nekem is tegnap egész nap ott járt az eszem. Rokon nincs abban a városban, de bármelyik adventi vásárban előfordulhat ... Szépek a bakelit lemezeid, és a karácsonyfa. Mi csak holnap fogunk díszíteni. Ma még átmegyek Plätzchen sütögető Frau-ba. Ölellek Márta, és köszönöm az adventi írásaidat.
Post a Comment