21.

Ma reggel későn ébredtem. 

Nem csoda. Alig tudtam aludni az éjjel.

Tegnap este az egyik gyermekünk beírta a családi WhatsApp csoportba, hogy a városban, ahol tanul, éppen behajtott valaki autóval a karácsonyi vásárban a tömegbe, de ő már busszal hazafelé tartott ebben az időpontban, ne aggódjunk, jól van.

Utána éjszaka közepéig a híreket néztem, miközben feltekert fűtés mellett, kötött pulóverben és a jó meleg dunyha alatt is úgy éreztem, mindjárt megfagyok. Pedig csak a halvány szele csapott meg a mi-lett-volna-ha lehetőségeknek.

 

Lassan megnyugszom, egész délelőtt a karácsonyfát díszítettem.

Közben Händel Messiását hallgattam, időnként beleolvasva a szövegbe: Tröste dich, mein Volk, spricht dein Gott. Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet.

Nehéz megtalálni az egyensúlyt a félelem érzése és aközött, hogy nem engedem, hogy tönkretegyen. Nem engedem, hogy meghatározza az életemet.

 

Azokban a pillanatokban, amikor sikerül, olyankor sejtem egy kicsit, hogy mit jelent az a szó, hogy kegyelem.