18.

Adventi jegyzetek az angyalokról:

A nemfélést - nekem - gyakorolni kell. Ezért már advent első napjaiban kitettem az összes díszangyalt, hogy emlékeztessenek az angyali üzenetekre: 

ne félj, Mária,

ne félj, Zakariás,

mindezt egy-egy olyan helyzetben, ahol az érintett személyeknek minden okuk megvolt a rettegésre. 

Persze, utánaolvastam. 

A félelem egy alapérzelem. 

Mint minden érzelem, nem döntés kérdése.

 

De az már döntés kérdése, hogy mit kezdek az érzelmeimmel.

Félni, félelmet érezni, megijedni önkéntelen és emberi reakció egy eseményre, egy veszélyre, egy lehetséges forgatókönyvre.

Félelemben, ijedten, rettegve élni viszont döntés kérdése. 

Azt hiszem, az angyali üzenet ezt jelenti: 

minden félelem és ijedtség ellenére mégse éljetek félelemben.

Az angyali jelenlét nem mindig drámai. 

Néha onnan ismerhető fel, hogy egy általános kétségbeesett, panaszos hangulatban valaki a többségtől eltérő üzenetet hordoz. A háborús hírek közepén kimondja a béke szót. Csak hogy megőrizze, mint elképzelhető lehetőséget. 

Az utóbbi időben azt vettem észre, nagyon könnyű tömegpánikot előidézni. 

Átéltem ezt egy kóruspróbán, ahol valaki felvetette a megdrágult ingatlanadó témáját, amit olyan felzúdulás követett, hogy alig lehetett elkezdeni a próbát. Mintha a drágulás olyan hallatlan esemény lenne manapság. 

Vagy egy szemináriumon, ahol a küszöbön álló elekronikus páciensakták bevezetése miatt mindenkiből kitört a felháborodás, a félelem, mindenki elkezdett egyszerre beszélni, s az előadó alig tudta befejezni a mondanivalóját.

De előfordul bármelyik munkahelyen, közösségben, ahol olyan hamar úgy kanyarodik a társalgás, hogy közösen kibeszélik egy éppen hiányzó munkatárs, személy összes hibáját - nincs is ennél erősebb közösségkovácsoló erő.

Ha ilyen helyzetben valaki csendben marad, majd valami jót mond az adott személyről, valami reménytelit és észszerűt a drágulás, a változások ellenére - olyan, mintha angyal jelent volna meg a tömegben.

Adventi szívgyakorlat:

odafigyelni az ilyen különleges, csendes üzenetekre,

én magam váljak, az általános hangulat ellenére, a remény, a szépség, a jóság üzenetének hordozójává.

 

Holnapra meghívtam az egyik fiatal szomszéd nőt kávéra. Tudom, tudva vagy tudtomon kívül, bár ő soha nem gondolna így magára, egy angyalt fogok megvendégelni. * 

Végül.

Az angyalnak az a feladata, hogy üzenetet hozzon-vigyen.

Megijed és határozottan elutasítja, ha őt magát imádják, és nem azt, akit képvisel.

Plusz egy szép, szokatlan gondolat Martin Schleske hegedűkészítő mester Werk/Zeuge című könyvéből.

Egyik részben arról ír, hogy amikor belsőleg kicsinek érzi magát, bár pont egy olyan helyzetben van, amikor biztos, nyugodt fellépésre lenne szüksége, például egy előadás vagy egy különösen igényes ügyfél érkezése előtt, visszahúzódik a szobájába és szárnyakat növeszt.

Igen, szárnyakat.

Megáll egyenesen és elképzeli, hogy a lapockáiból nőnek ki, egyelőre még összezárt tollakkal. Majd lassan felemeli a karjait, közben rázó mozdulatokkal, mintha tornagyakorlatokat végezne, elképzeli, hogy kirázza a tollakat, kiráz mindent, amit tisztátalan, s hogy közben a szárnyak fehérré válnak, s körülbelül négy méter magasra nőnek.

Így áll ott néhány percig, felemelt karokkal és szárnyakkal, szinte szemmagasságban az angyalokkal, majd leengedi a karjait, de vigyáz rá, hogy a szárnyak a magasban maradjanak.

Majd ezzel az istenadta méltósággal fog neki a mindennapi élet feladatainak.

 

* Zsidókhoz írt levél 13:2