Friday, February 29, 2008

Ha menni kell,

hát menni kell... Talán emlékeztek még, mikor T. Svájcba ment dolgozni. Úgy volt, hogy mi is követjük, ha bejön a dolog, de nem jött be, és ő is hazajött. Most valami hasonló dolog van, azzal a különbséggel, hogy nem Svájc, hanem Németország, és nemcsak T. megy, hanem mi is megyünk vele. Egy klinikán talált állást, ebben a városban. Március második felében költöztetjük magunkat, és a közeljövőben egyes pósztok valószínüleg hemzsegni fognak a csomagolás unalmas részleteivel. Bocsánat. Sok dolgot kell elintézni, például szeretném, ha a gyerekek magántanulóként otthon tanulhatnának velem a szemeszter hátralevő részében. És ott is jó lenne, ha bekapcsolódhatnának valamilyen osztályba, hogy szokják a német környezetet. És én még mindig nem tudok németül, sajnos ez nem túlzás, ezért a maximalista + antiszoc természetemmel kicsit nehéz lesz majd intézni a dolgokat, mert T. eléggé be lesz fogva a munkahelyén. Valószínüleg mindenhova azokkal a hatalmas szótárakkal kellene járnom, amit már egyszer lefényképeztem.
Végülis...ez nem annyira nagy újság, egy csomó emberrel már beszélgettünk erről személyesen, de aki még nem tudja, hát most már megtudta, s így kerek a mindenség, aztán éljen mindenki boldogan míg a világ s hét nap.

Elég

büszkeségcsökkentő hatása van azon ténynek felismerése, amit T. olyan pontosan megfogalmazott az este. Hogy nekem nagyon apró dolgokon múlik a hangulatom. Igaz, azt is hozzá tette, hogy nem figyel oda eléggé ezekre, pedig semmibe se kerülne, de éppen ezért különb ő minden férfiúnál ezen a kerek világon, hogy ezt be tudja ismerni. Meg hogy egyáltalán eszébe jut, hogy ez valahol az ő feladata is, mármint az én hangulatom :), pedig én ilyesmire soha nem gondoltam. Szegény-szegény férfiak!
Pedig mennyit hangoztatom, hogy én racionális lánylény vagyok, s közben meg dehogyis, itt vonatozom az érzelmek hullámvasútján. Hiába magyarázom magamnak, hogy ezt butaság így érezni, amaz butaság, hogy hiányzik, meg ilyenek...De biztos nem véletlen az, hogy ennyire érzelmi + hangulati lények vagyunk, és azért sokszor hallgatok a józan eszemre, csak míg odáig eljutok, harcolok, mint Don Quijote...És mikor belefáradok, írok egy ilyen pósztot.

Thursday, February 28, 2008

Eszembe jutott, hogy

mindjárt ránk virrad a népszavazás fényes napja, amit a vizitdíj, napidíj valamint tandíj kérdésében fogunk megtartani, mi a magyar nép. Előrebocsátom, hogy nem szimpatizálok egyik párttal sem, úgyhogy az alapján fogok szavazni, ahogy azt kiokoskodom magamnak. Megmondom őszintén, én inkább a "nem" irányába hajlok, tehát, hogy ne töröljék el ezeket a díjakat. (Legalábbis azt hiszem, arra irányulnak a kérdések, hogy legyenek-e eltörölve, de nem biztos, mert itt hagyományosan úgy fogalmazzák meg a kérdéseket, nehogy kapásból tudjuk, mit is akarnak..)
Igen, népszerűtlen vagyok, azt hiszem, de szerintem igenis, kell egy bizonyos kapcsolatot teremteni a szolgáltatásokat igénybe vevők és a szolgáltatások között. Még akkor is, ha egy csomó pénzt fizetnek be így is a népek adó útján a közösbe. Persze, ki kell dolgozni a megfelelő szociális alapon nyújtandó kivételes eseteket, mert senkise akarja, hogy a szegény beteg ne gyógyuljon meg, vagy a szegény diák ne okosodjon ki.
Fura ez a fidesz is, mintha direkt az ellen dolgozna, hogy nehogy már a népek felelősséget vállaljanak magukért, merthogy majd az állam gondoskodik mindenkiről. Pont a szocialistákból nézném ezt ki, de valahogy az ellenzéki szerep megzizzenti őket, úgy látom.
Najólvan, most már, hogy tudom, hogy fogok szavazni, azt mondom, hallgassunk egy kis Jamie Winchestert. Mostanában nagyon bejön.

Egyébként...

a ma reggel vidáman alakult, bár nekem elég kevés is elég ahhoz, hogy valami vidáman alakuljon. Szóval, felhívott egy valamilyen XY Béla rendőrőrnagy, vagy százados, vagy ezredes, vagy ilyesmi...:) Miután jól berezeltem, hogy mit csinálhattam, hát kiderült, hogy egy autóval kellene odébb parkolni, merthogy az épp útjában áll a "Tűzvonalban" c. sorozat egyik epizódjának felvevésében. Az autó az öcsémé, de a mi nevünkön van, mert ezt most hosszú lenne elmagyarázni, hogy miért, így van, és kész. Ezért hívtak minket. Akkor mi szóltunk öcsémnek (aki ugye totál más városban lakik, mint mi), és szépen elparkolt onnan. Szóval, híresek vagyunk, mert az autó, ami ugyan nem a miénk, de majdhogynem az, majdnem bekerült egy híres magyar sorozatba. Autogrammot szívesen küldök annak, aki kér.

És

minden tücsök életében bekövetkezik az a pillanat, amikor muszáj arra gondoljon, mi lesz vele holnap. És mindenki, aki át akar jutni egy bizonyos szakadékon, muszáj nagy lélegzetet vegyen és nagyot ugorjon, mert két kicsi lépéssel nem jut át a másik partra, csak jól belepottyan a mélységbe. ( Persze, lehet, hogy az ugrás vége is ez lesz...) Egy tanmese az élet, vagy akár több is... és időnként mindenki be kell bizonyítsa, mennyit is ér ő valójában.

Wednesday, February 27, 2008

Anna és a pénz

Kezdődik a szülinapi zsúr szezon gyerkőcéknél, ami azt jelenti, hogy egyre másra hívják őket ide-oda. Tegnap elindultunk ajándékokat keresni, bár ezt jobban szeretem egyedül elintézni, csak nem nagyon lehet, mert elvégre ők mennek vendégségbe, nem én. Én csak fizetem az ajándék árát a kasszánál. :) Szóval, tegnap. Anna meglátott egy plüss-őzikét, és azt többé nem akarta visszatenni a helyére, merthogy az neki kell, és potyogtatta a könnyeit, meg ilyenek. Mondtam neki, mikor sikerült valahogy kijönni a boltból, hogy megveheti a saját pénzéből, ha olyan nagyon akarja. Erre fel az egész délután pénzszámolással telt, és sorozatos sírógörcsökkel, mert hát a pénzt is nagyon szereti, és azt is szeretné megtartani. Nagyon drámai belső küzdelem volt, de este megnyugodva jelentette ki, hogy az őzikét jobban szereti, mint a pénzét, és hogy engem viszont a bambinál is jobban szeret. :) Úgyhogy ma suli után megyünk az aprópénzes kis tárcájával és megvesszük azt az állatot, aki ezután Anna népes alvótársainak társaságát fogja gyarapítani, mindannyiunk örömére.
És ezennel kicsi Annám megkapta az élettől, na meg tőlem :),az első leckét arról, hogy a szeretet az olyan, hogy áldozattal jár.

Mostanában

nem nagyon húzom fel magam ilyen-olyan politikai dolgokon, mert hogy minek az, meg aztán van nekem anélkül is elég dolgom...De ezt nem hagyhatom ki: szóval az úgy volt, hogy a német hírszerzés megvásárolt valami liechtensteini bankból ellopott listát (ez is elég vitatható amúgy), amely azon ( nemcsak német állampolgár) dúsgazdagok neveit tartalmazza, akik oda menekítették pénzeiket lakóországukból, természetesen az adózást megúszandó. Ennek következtében hatalmas lebukások vannak folyamatban, és állítólag sokan annyira kikészültek idegileg, hogy önként és dalolva mennek bevallani bűneiket a rendőrségnek illetve adóhatóságnak.
És az van, hogy a németek felajánlották a többi országnak, hogy ingyen odaadják bárkinek a listát, hogy vonják felelősségre, akit kell, ha úgy gondolják. A svédek és hollandok el is fogadták, de mit mondtak a mieink? Na mit? Hát azt, hogy :megvárják, amíg Berlin hivatalos értesítést küld arról, hogy átadná a liechtensteini listát, és akkor eldöntik, hogy kérik-e. (MR1-Kossuth Rádió)
Az én részemről ez no comment kategória. És tulajdonképpen nem is kellett volna megemlítsem, mert a blogjába az ember olyanokat írjon inkább, ami érdekes, és más, mint a megszokott, és szívderítő, és ez a hír valahogy most egyik sem az előbbiek közül. Inkább jól lemegyek a pincébe vajat csipegetni.

Tuesday, February 26, 2008

Aki önuralmat,


vagy valami ilyesmi tulajdonságot akar kialakítani magában, na AZ szerezze be a képen levő könyvet. Azért, hogy tesztelje magát, mennyire képes ellenállni a folyamatos olvasásának ezen remekműnek. Tegnap este kezdtem el olvasni, és mondanom se kell, hogy most rém álmos vagyok, és fáj a szám a sok nevetéstől, és mindjárt jól bezárom ezt a könyvet egy szobába, és eldobom a kulcsot egy kút mélyére, hogy haladjak is már valamire a dolgaimmal. Amúgy öcsém ajánlotta, de nemcsak fizikusoknak élvezhető könyv ez, amit a Nobel-díjas Richard P.Feynman ténykedéseiről írtak. Mr.Feynman, ön hibás lesz néhány nevetőránc kialakulásáért a szemem körül!...

Apunak van egy

kis műhelye, ahol fából készít mindenfélét...van egy kályha is, abban általában ég a tűz a hideg napokon...Egyik este kimentünk T.-vel lábatlankodni, és akkor készítettem ezeket a képeket. Főleg az árnyékok érdekeltek. És remélem, hogy átjön annak a helynek és estének a jó kis kedélyes hangulata.

Variációk egy szekérkerékre

Szerszámok és árnyékuk

Apu

Monday, February 25, 2008

A második


kávém elfogyasztása indokolja ezt a postot...Egyszerűen a kávé és a postolás összetartoznak, ezért. Legalábbis addig, míg egyszer jól le nem öntöm a kalviatúrát... Nem, még mindig nem csomagoltam ki, ha valakit ez érdekelne. De a lépcsőházat már felmostam, mert valami nagyon koszos volt, és tényleg, most én vagyok a soros, úgyhogy nem szidok senkitse. Lelki szemeim már látják, ahogy hamarosan a cbox-ba azt írkáljátok, hogy írjak már kevesebbet, mert ennyit nem tudtok elolvasni. Az a gyanúm, mostanában elég unalmas vagyok, de hát ilyeniskellhogylegyen. ( És senkise mondja, hogy nemis, mert én azt jobban tudom.)Közben meg hasztalan próbálom magam visszatartani újabb fotók publikálásától, mert...mondtam már? ez a legújabb heppem. Mindenfélét megörökítek. Sok örömet okoz, de nem kell megijedni, nem teszem fel az összeset. Mert az meg már milyen lenne. Amúgy elég rossz utazás után az első reggeli készülődés...merthogy nincs az embernek egy tiszta rongya, meg nem találja a fésűt, meg elkeveri a gyerek orvosi igazolását, aztán újat kell írni. Meg ilyenek. Ja, és annál is kevesebb rossz van, mint indulásnál látni, hogy mindenkinek iszonyat sáros a cipője, és nincs már idő megpucolni. De legalább, ha valaki lefotózna minket hátulról, magunk mögött a lehulló sárkupacokkal, azt a címet adhatná a képnek, nagyon eredeti módon, hogy: prodánék vándorlása.
Ja, és a fotót az udvarunkról készítettem (Józsi, ezt kérted?), csak picit homályos talán, de máskor el se indulok sehovase állvány nélkül, aztán élesebb lesz.

Séta az erdőben

Valami kis bogyók...

Valami szép völgy...

Vakondokék vándorlása

Surviveing the winter

Sunday, February 24, 2008

Képek összevissza

A régi asztaltársaság egy része

Mi asszonyok...egymás között...:)

Beleolvadok a környezetbe


Ilyen édes icipici babát rég tartottam a karjaimban...

Itt vagyok,

és fáradtságosan vagyok, meg minden, mert én is vezettem hazafelé, hát meg amúgy is...A szüleimet látogattuk meg az elmúlt napokban, és ha tudtam volna, hogy hiányozni fogok, akkor előre szólok, máskor így lesz, ígérem...:) Jól esik az is, hogy egyesek direkt azért keltek hosszú útra, megtudván, hogy hol vagyunk, hogy találkozzanak velünk...mindig meglepődöm az ilyeneken...meg titokban jól meghatódom...mert én ilyen meghatódós vagyok... titokban, mintmár említettem volt, illetve mostmár nem titok, már az egész netvilág tudja. Láttam gyönyörűszép kisbabát, és készítettem sok fotót, és megcsodáltam az árnyékokat Apu kis műhelyében...majd megmutatom, csak ne legyek ilyen szédült, mint most, és pakoljak ki először. Csak szóltam, hogy meglennék...rossz pénz ugye, nem vész el...:)

Tuesday, February 19, 2008

Légy kedves mindenkivel! Ki tudja, hogy alakulnak a dolgok...

Mint köztudott,


tiszta bögremániás vagyok, és nagy most az örülés a lelkem mélyén, mert kaptam egy újat (a Douwe Egbertsből ha veszel három csomaggal, akkor a bögre az ráadás :), és kár, hogy már túl késő van a kávéiváshoz, és épp ezért várom a reggelt, mert akkor pont megfelelő idő lesz hozzá, salala. Amúgy, pont ilyen bögréje volt annak a zeneiskolai titkárhölgynek is, akinél a múlt héten fizettem be valami szolfézs és zongoraórák díjait, és emlékszem, hogy annyira megirigyeltem tőle, hogy ilyenje van, és tessék, erre fel most már nekem is van. Az élet apró örömei...

Talán

Szabó Magda írja valamelyik könyvében, hogy mikor meghalt az édesanyja, az utolsó szavai ezek voltak: Mennyi titkom volt! Pedig amúgy egy egyszerű asszony volt, mint akár én, átlátható élettel, tele kiszámíthatósággal és feladatokkal, de az ember egy része mégis kiismerhetetlen marad, talán még a legközelebbiek számára is. Vagy még saját maga számára is. Mittudomén, nem is akarok mondani ezzel semmi különöset ( hacsak azt nem, hogy fogalmam nincs, ki is ez a Cicaaa itt a Cbox-ban! :))...Ma meleg front volt és egész nap gyötört valami fejfájás, és arra gondoltam, hogy miért van az, hogy néha az ember nem tud igazán örülni semminek...És rá lehet fogni erre is meg arra is, de inkább előveszem Narnia Krónikáit, és ha elcsendesült a csipetcsapat elkalandozok valami csodás birodalmakba. Vagy...hozzáfogok végre megcsinálni az adóbevallásokat.

Ma reggeli

elmés és mélyenszántó gondolataimat két pontba tudnám sűríteni:
1. Miért olyan nehéz a helyes döntéseket meghozni, és ha már meghoztuk, akkor miért kell egy kis idő múlva megint meghozni ugyanazokat, és... miért hogy olyan nagyon nehéz jónak lenni?
2. Kisgyerekes szülőknek mondom: nem érdemes nagyon szép mintázatú wc-papírt venni, mert a gyerekek állandóan azt fogják lopkodni képeslapkészítés , csomagolás valamint kifestőzés céljából.

Monday, February 18, 2008

Lekéstem, pedig

készültem rá, hogy zenekarral, lufival és csinadrattával fogom megünnepelni blogom egyéves évfordulóját, de azt ezelőtt hat nappal kellett volna...Szóval eddig
1. írtam 622+102=724 postot (nooormális?)
2. saccperkábé ötször akartam az egészet abbahagyni, letörölni
3. van kb. húsz napi rendszeres látogatóm, jobb napokon harmincon felül, ebből többen zugolvasók, de nem bánom, és van, aki már rámunt (nem csodálom:), van aki még nem (ezt se csodálom:)
4. még mindig rengetegen keverednek ide "szomorú kép", illetve "igaz és bölcs mondások" keresőszavakkal, bár kezd feljönni a "nyuszijelmez" is méltó helyére
5. nem gondoltam volna, hogy ennyi ideig eltart ez az egész, talán mégiscsak van bennem kitartás
6. egyszer akartam hátteret változtatni, de erre kitört valami forradalom, és ezért elálltam a tervemtől :)
7. végezetül pedig:
8. nagy örülés van a lelkem mélyén, hogy olvastok és kommenteltek, csak így tovább, mert
9. semmi kedvem magamban játszani, merthogy
10. egyedül egyáltalán nem izgalmas se labdázni, se mászókára mászni, se libikókázni.
Szóval, happy birthday to youuuuu, te blog, folyt. köv. időtlen időkig, míg meg nem untok, s míg meg nem unom magamat!

Visszatérve a

tegnapi mikrós dologhoz...most meg ebédmelegítéskor megtaláltam a T. teáját, amit reggelihez készítettem neki oda pirospöttyös bögrébe, mert én hamarabb mentem el itthonról, mint ő, és gondolom, kihűlt, mire reggelizni akart. Úgy látszik, itt nálunk az egész banda ilyen mikróbanfelejtős...

Komolyan mondom,

sok agyafúrtmánysággal találkoztam már, de ilyennel még nem...Szóval bejelöltek az iwiwen :), (merthogy én olyan vagyok, hogy várom, hogy a sült galamb a számba repüljön), és sehogyse tudok rákattintani az "ismerem"-re, mert totál eltakarja egy állandóan felugró és nagyonidegesítő reklámablak, amit persze totál nem lehet se lezárni, se odébbrakni, se agyoncsapni, se leforrázni, se darabokratépni, se semmit. Sőt majdnem rákattintottam a "nem ismerem"-re, mert az ablakocska alól csak valami "smerem" látszik ki, és azt majdnem félrenéztem "ismerem"-nek. Hát a méreg eszen meg...

Sunday, February 17, 2008

Hihi,

most látom, mikor melegíteni akartam a vacsorát, hogy hát ott dekkol a mikróban az ebédhez párolt mexikói zöldségkeverék. Voltak vendégek is, meg minden, aztán gondoltam, kicsit megmelegítem a zöldségeket evés előtt, aztán jól ottfelejtettem. De azért senkise maradt éhesen, hópszó...

A mai nap sok

érdekes dolog történt szerteszanaszét széles e világon, de számomra kiemelkedő Koszovó függetlenné való önnyilvánítása, ami délután három órakor történt. Tetszik nekem ennek a kis országnak a bátorsága, hogy a csúnya, rossz háború után sem félt megtenni ezt a lépést. Sok sikert neki az önállóság útján.
Amúgy fontos tényező a többi ország hozzáállása, mert önmagában, légüres térben ma már egy ország sem létezhet, kivéve talán Észak Koreát, de ott gondolom, senkise szeretne élni. Az EU nagyjából támogatja, Oroszország nagyjából nem támogatja, az USA pedig tudomásul vette az eseményeket...Amennyire tudom, az EU-n belül sincs egységes álláspont, minden ország maga dönti el, hogy akkor most elismeri-e vagy sem az új államot. Spanyolország és Ciprus valószínüleg nem fogja, merthogy nem is csodálom, mindegyiknek van félnivalója a saját határain belül, ugye. Szerintem Románia se fogja elismerni, vagy csak fenntartásokkal, a lehetséges okokat tudjuk. Magyarország hozta a formáját, mert valami olyan nyilatkozatok láttak napvilágot, amiknek a lényege az volt, hogy megvárják, mit mondanak az EU-ban, és majd annak függvényében határozott álláspontot alakítanak ki...Fő az óvatosság, valamint nem jó kilógni a sorból.

Saturday, February 16, 2008

Ha valaki

netalántán eddigi postjaim alapján azt szűrte volna le magának, hogy a gyereknevelés az vicces, és megható, ésésés lélekmelengető, meg ilyenek, akkor jól gondolja. Csak azt is tegye hozzá a listához, hogy: kimerítő, és hálátlan feladat, és türelempróba, és totálisan kinyiffantja az embert, és jobban ki lehet fáradni tőle, mintha az ember jól elmenne betont lapátolni a négyes metró építésénél.

Friday, February 15, 2008

Péntek van, meg

minden. A szomszédban aprócska kis vita folyik, miután az előbb összevissza fúrtak valamit a falon. Biztosan utólag jöttek rá, hogy máshova akarták akasztani a képet, vagy valami ilyesmi. Van ilyen. Meg kellene tanulni hangtalanul vitázgatni, hogy azt ne mondjam, veszekedni, mert ha az ember nem saját, jól körülkerített házikóban él, bizony az életének mindig vannak fültanúi. Még jó, hogy azért nem panelben lakunk, mert ott aztán tényleg minden áthallatszik, ha jól emlékszem, még a szomszéd horkolása is. (Amúgy meg remélhetőleg szomszédék nem olvassák a blogomat.)
Mai postnak nincs tanulsága, de gondoltam, azért ne maradjon e nap se betű nélkül, s amúgy meg az van, hogy tegnap könyvtárban voltam, tehát inkább mások okosságait olvasom nagy gyönyörűséggel, mint a magamét. Mondjuk, a magamét sose szoktam annyira visszaolvasni. Najó, szószaporítás over, mert mindenkinek drága az ideje. Amúgy..ma azt mondták, hogy flegma vagyok, tehát mármint a személyiségem, de nem azért mondták, hogy jó lenne megváltozni, amit értékelek, mert jó nekem így. És az a tervem, hogy jó lenne holnap látni egy igazi zsiráfot. Még sohasem láttam igazi zsiráfot, pedig elvileg a kedvenc állatom.

Thursday, February 14, 2008

Mindig ez van, ha


kiírom ide, hogy például mi nem tartjuk a Bálint-napot, akkor azt látom, hogy a férjem úgy jön haza a munkából, hogy hátul van a keze, tehát rejteget valamit. Szóval kaptam virágot. De aztán kiderült, hogy nem a nevezetes nap miatt, mert az meg már milyen lenne, hogy parancsszóra ünnepeljük a szerelmet, hanem azért, merthogy pont olyan, mint a blogom. És hogy sokkal szebb, mint a rózsák meg az orchideák, és egyáltalán hasonlít hozzám ez a kis primula, vagymi. Naezvan. :)