Aki itt most engem

olvas, még azt hiszi a végén, hogy egy merő kirándulás az életünk, pedig nem is, igazán. Tény, hogy ma is voltunk, de Tibi csak hétvégén ér rá, hétközben tulajdonképpen csak mi, a lányok megyünk erre-arra. Ma esős, ködös idő volt, de azért elmentünk, egy tavat akartunk megnézni, csakhogy nem láttuk a köd miatt, pedig ott álltunk a partján. Ezek a kirándulások amúgy nem annyira zökkenőmentesek, merthogy mindig van a családban olyan, akinek nincs kedve menni, aki fáradt, akinek egyszerűen csak nyafoghatnékja van, ésatöbbi. Ha mindenki jókedvű, akkor vállalom én a kivétel szerepét. De biztos csak nálunk van ilyen. Szóval esernyővel kirándultunk, valami 15-20 m-es fenyők között. Viccesen néztünk ki, mint valami törpék. Nem csodálkoztam volna azon sem, ha manók vagy tündérek lépnek ki a fák közül. Mióta hazaértünk, próbálom magam utolérni a házimunkával, sikertelenül. Ja, és megérkeztek a fakockák Enikő szülinapjára, nagyon szépek, itt rejtegetem az ágy alatt még holnapig. A feladó tett a csomagba bónuszként egy nyalókát is, amit majd mindjárt én fogok megenni, mert van már némi elképzelésem arról, hogy mi történne, ha a gyerekeknek adnám. (Egyszer volt már ilyen, tehát, hogy egy nyalókára jutott két gyerek, s mikor egyik nyalta a meg, a másik ordított, és viceversa. Kímélnem kell az idegeimet néha.)