Még mindig

odavagyok ezért a suliért. Tulajdonképpen nincs semmi extra benne, de mégis jó oda járni, immáron két egész hete, ha jól számolom. A lányok mindig szívesen mennek, és számomra ez az, ami igazán számít. Pozitív, hogy itt második osztály végére kell csak megtanulni jól olvasni-számolni, tehát lassúbb a tempó, mint otthon, és gondolom, éppen ezért jobb is az alapozás. Ez mindenképpen kedvez nekünk, akik csak úgy idejöttünk, mint valami holdrólpottyantak.
Volt egy aranyos eset a héten Sárával...Első szünetben van a gyerekeknek a tízóraizás, és lehet nekik hozzá tejet, kakaót vagy vaníliás tejet rendelni. Mi tejet választottunk. Mivel a tej is fehér, és a vaníliás ital is, Sára tévedésből egyszer egy utóbbit vett el, és csak akkor vette észre, mikor beleivott, s akkor már megitta az egészet. Rajta kívül senki nem vette észre a kavart, de ő annyira megszomorodott, hogy most mi lesz, hogy csak lógatta az orrát és könnyezett. Aznap a fráu írt egy hosszú bejegyzést nekünk az üzenőfüzetbe, hogy nem tudta megkérdezni Sárától, miért volt szomorú, de mondjuk meg mindkét lányunknak, hogy az egész tanári kar nagyon elégedett velük, mert kedvesek, és igyekvőek, és reméli, hogy szívesen járnak iskolába. (Este aztán Tibi egy csomót agyalt egy hasonlóan kedves válasz megírásán...:)
Most meg épp mesét fordítok, mert Sáráék ezt olvasták az osztályban együtt, és jó lenne, ha ő is értené, hogy miről szól. Ingyen nyelvlecke anyukáknak...:)
(A kép inkább a tegnapi bejegyzéshez passzol, aminthogy a tegnapi kép a mostani pószthoz, de nem cserélem ki őket. Az nem vallana rám.)