Azon

gondolkodom, miközben odakint, úgy tűnik, elkezdődött a beígért havazás, hány éve is volt. Minimum tizenhét, de az is lehet, valamivel több. A gyerekek még aprócskák voltak, valamelyik nagymama vállalta a felvigyázásukat. A férjem munkahelyváltás közben, a "már nem" s a "még nem" közötti idegőrlő bizonytalanságban. Én, már nem emlékszem, diplomázás előtt vagy után. Autónk annak idején mindig munkahelyhez kapcsolódóan, tehát most éppen nem. Egy téli hajnalon felültünk az első, a központba tartó buszra, valamikor négy és öt óra között indult, úgy emlékszem. Egy hátizsákban egy napra elegendő elemózsia, apró gázpalack, kis fazék, teafű. A buszpályaudvaron felültünk az első buszra, amelyik kivitt a Bakonyba. Mikor leszálltunk, még mindig javában sötét volt. S elindultunk. Egész nap mentünk a csendes, hóborította erdőkön át. Még világosban elértük útunk célját, egy kis állomást a dombok között. Nem emlékszem a nevére, de minden részletét látom magam előtt. Ott vártuk meg a vonatot, ami visszavitt a városba. Nagyon fáradtak voltunk s nagyon hideg volt. Az állomás zárva, sehol egy terem, ahova beülhettünk volna az órákon át tartó várakozásban. Úgy emlékszem, csak a bezárt ajtó elé felállított gázpalack apró lángja, a folyamatosan főzött tea s az életünk átmeneti kuszasága ellenére is határozottan betöltő életbátorság tartotta bennünk a lelket. Később megérkezett a vonat, felültünk, szinte azonnal elaludtam. Egy helyen még át kellett szállnunk, majd a központból még buszozás. Késő este volt, mire hazaértünk.

A hétvégén - kérésemre - újból elővettük a gázfőzőt, palackot. Kirándulni indultunk. Tény, hogy termoszban is lehetett volna vinni, jóval kevesebb hűhóval és csörömpöléssel, kávét, teát. Sőt, azt a három-négy órás túrát ezek nélkül is kibírtuk volna. Ha jobban belegondolok, igazából kirándulni sem lett volna muszáj, nem is volt - a kutyát leszámítva - egyikünknek sem különösebb kedve hozzá. De akkor tizenhét-tizennyolc év múlva - remélem, még itt leszek -, nem írhatnék egy szép, hóborította januári hétfőn egy bejegyzést, ami valahogy így kezdődik majd: 

Azon gondolkodom, miközben odakint, úgy tűnik, elkezdődött a beígért havazás, hány éve is volt. Minimum tizenhét, de az is lehet, valamivel több...