Szívgyakorlatok.

Elővenni a régi kottákat és órákon át gyakorolni egy Clementi szonátát, amit régen egész jól tudtam játszani,

újra - harmadjára is - nekifogni James Joyce Ulyssesének,

befejezni azt a legalább öt éve elkezdett halványszürke sálat, amire most van igazán szükségem a kék-fehér-fekete mintás kabátomhoz,

esténként kimenni a balkonra végignézni, mintha előadás lenne, ahogy lemegy a nap,

végigaludni az éjszakát,

alapos, jó munkát végezni, kicsit több szívet, igyekezetet beletenni, mint amennyi feltétlenül szükséges,

egy ideig nem költekezni -

- így valahogy gyakorolni, a lehető leghétköznapibb módszerekkel és eszközökkel az egyszerűséget. 

Csak végig kell sétálnom a saját házamban, kinyitnom a ruhásszekrényemet, a hűtőszekrényt, megállni a könyvespolcok előtt, hogy lássam, amire vágyom, az tulajdonképpen itt van, bennem van, s ha valakinek változnia kell, az nem a világ, nem a körülmények, nem az emberek, hanem én magam.

De nekem sem kell teljesen újrakezdenem, nem kell valami teljesen mást kitalálnom, új hobbit, feladatot, új célt és új értelmet.

Csak folytatnom kell azt, amit már annyiszor elkezdtem, 

folytatnom mindig ott, ahol abba-abbahagytam.