Friday, January 5, 2024

Boldog új évet!

Miután egy vagy két éven át kihagytam, idén újból elkezdtem olvasni az evangélikus bibliaolvasó Útmutató alapján a napi igéket. Ma reggel a közös útrakelés, imádság, megtérés, keresés fontosságáról szóló gondolatot viszem tovább magammal. Számomra, aki annyira szeretek egyedül (is) gondolkodni, menni, tenni, lenni, ez a gondolat különösen is fontos. Egyensúlyban tart.

A hűtőszekrényre kiragasztottam az év első napján egy listát. Egy bakancslistát. Az öcsém gyermekeivel és a sógornőmmel állítottuk össze azokkal a tevékenységekkel, amiket ezen a héten szeretnénk együtt elvégezni, mikor nálunk töltik az év első hetét. Néhány nap múlva elkezdett bővülni a lista, mert utólag odaírunk mindent, ami tervezés nélkül is létrejön. A gyönyörű reggeli hóesést nem lehetett megtervezni, s megtartani sem, hiszen már estére el is olvadt, de azt csak mi dönthettük el, közösen, hogy megragadjuk a pillanat szépségét, s azonnal kimegyünk sétálni, játszani. Sós rudacskákat sütni talán valóban könnyebb egyedül, mikor a gyerekek még alszanak, de sokkal nagyobb öröm és finomabb is, ha mindenki részt vehet benne, miközben jó zene szól az élettel és friss sütemény illatával mind inkább megtelő konyhában. 

Ez a bejegyzés is a közös útrakelés egyik módja. Kiválogatok néhány, az elmúlt napokban készült fotót, írok hozzájuk egy rövid, egyszerű szöveget. Apró, megvalósítható lépéseket teszek, reményem és hitem szerint ez az egyetlen módja megtenni egészen hosszú útszakaszokat is, az egyetlen módja teret teremteni sok szép emléknek, találkozásnak. Boldog új évet!

5 comments:

Anonymous said...

Nagxon jó gondolatok! Az utolsó kép mindent visz!😊

Betty said...

Boldog új évet kívánok!
Olyan szépek a képeid, a gondolataid.
Köszönöm, hogy megosztod.

f.klarcsi said...

Kedves Márta! Boldog új évet kívánok! Az utolsó kép olyan ínycsiklandó, hogy mindjrárt neki látok én is így teríteni a reggelihez. (Annál is inkább mert a 3 "nagy" unokám még itt szuszog a lakásban.:-) )

'Zsike said...

Boldog új évet, kedves Márta. 🤗

márta said...

Köszönöm nektek!