8.

Angyalkákat készítek ajándékba, még nem tudom pontosan kiknek. 

Ha elkészülnek, majd ők megsugják, kinek szeretnének szép angyali üdvözletet átadni.

Néha teljesen másnak van nagyobb szüksége rá, mint akire én gondolok.

 

Hozzávalók: néhány szabad óra, nem túl puha, de nem is túl kemény textil, piros cérna, ceruza, tű, olló. A két évvel ezelőtti levendulatermés. Egy borsónyi inspiráció és saját kreativitás. Alkotási kedv. 

Mindenből van itthon valamennyi, semmiért sem kell boltba menni.

 

Először megrajzolom az angyalt egy papírra. Kivágom, majd sablonként használva átmásolom a textilre. Azt is kivágom, kézi öltéssel körbevarrom piros, ünnepi cérnával, s még mielőtt kész lennék, megtöltöm lazán valamennyi levendulával. Akasztót is fabrikálok hozzá. 

Ennyi. Készen van az angyal. 

Már gyakorolja is a karácsonyi üzenetet: ne féljetek...

 

Mindent szétteregetve hagyok az étkezőasztalon, arra gondolok, majd folytatom még, mikor lesz rá egy kis időm.

Ma reggel, ahogy ránézek a kreatív, örömteli káoszra, nem is a kész angyalokat veszem észre először, hanem a hiányukat, amit az ív papíron, az anyagban hagytak maguk után. Hiába nincsenek már ott, mégis ott vannak. Mégis felismerhetőek. 

Ahogy Isten is talán akkor van a leginkább jelen, amikor hiányzik.

Vagy akárki más is, akit szeretek, de csak a távolból lehet velem, néha csak emlékként - 

valamilyen nagy, fényes 

ember alakú, 

angyal alakú, 

Isten alakú, 

fájdalmas, mégis vigasztaló hiányban.