Tuesday, January 26, 2010
Mire
totálisan végére érek a tudományomnak, elaggódom az aggódnivalókat, elsírom minden könnyemet, megbánom az összes bűnömet és elkortyolom az utolsó bögre forró mentateát is, akkor jut hirtelen eszembe, hogy ma picit hullt a hó, picit sütött a nap, ráadásul vettem magamnak lila primulát. Azért szeretem az életemet, mert állandóan ilyen érdekes dolgok történnek velem.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
11 comments:
Keine Sírás! ok?
Szeretlek, csak ne sírj! :-D
Szabad itt mondani?
Ha jól látom az etikettkönyvemben, emberbaráti szeretetről csakis itt szabad engem biztosítani...
Akkor rendben van, mert én olyan igazi felebaráti szeretetről igyekeztelek biztosítani...
ÉN IS SZERETLEK,nem vagy egyedül.MINDEGY,hogy mit csak irjál várjuk,TE pedig megkönnyebbülsz!
Énis, Márta, én is! :-*
Persze hogy szep az eleted mert nalad minden apro ,banalisnak tuno dolog atlenyegul,ertekre lel.S hogy ezt megosztod velunk!Legy aldott!
Biztosan okod volt a sírásra. Ölelés.
Mostanában kissé szomorúan bús vagy.Még a primulával együtt is.O(
:) Nahát. Itt engem mindenki csak szeret. :)) Énis, énis, mindenkit.
Csak nehéz napom volt és az egészségem is meglehetősen meg van roggyanva újfent, meg aztán úgy alapból is sírós fajta vagyok, hát tudjátok, hogy mindenen tudok zokogni, de hát ismertek már, nem? Ilyen is kell legyen valaki...:))
NAGYON GAZDAGON ÁLDJON MEG TÉGED A MINDENHATÓ!!!
Egyébként meg borús idő után MINDIG kisüt a nap!!!
:)))
ÁLDOTT, SZÉP NAPOT!
Köszönöm, Edith. :)
Post a Comment