Nehezen

kecmergek ki a csend burkából. Egyrészt teljes az élet így is, másrészt úgy érzem, mindent elmondtak már mások, amit lehetett és érdemes volt, minek szaporítani a szót. De közben meg nincs igazam, mert a szószaporításnak igenis sok értelme van. Harmadrészt pedig néhány éjszakai nemalvás után akkora öröm, hogy a múlt éjjel, ha kicsiket is, de tudtam aludni. Ebben az újévben még csak beteg voltam nagyjából, és mivel képtelen vagyok igazából egyben kipihenni, ezért csak apránként, elhúzódva tudok gyógyulni.
Nagyon hideg van odakint. Nincs hőmérőnk, de szerintem nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy minusz 20 fok körüli a hőmérséklet. Mentünk a gyerekekkel az iskolába ma reggel, miközben az álmosság még ott volt minden porcikánkban és csikorgott a hó a talpunk alatt. Annyira szép.
Most pedig főzöm a krumplilevest. Férjem szülei itt vannak egy ideje, és mivel nagyon szeretik a leveseket, a kedvükért gyakran főzök mostanában. Aztán dagasztok be másfél adag kenyeret, aztán meg szeretnék még egy tepsi zserbót sütni. Igaz, csak karácsonykor szoktam, de hadd legyen még picit karácsony, ha már úgy elrohant mellettem, hogy szinte észre sem vettem. Mindezt halkan, fel ne ébresszem a többieket.
S közben meg nem akarom megtartani magamnak azt a verset sem, amire a napokban bukkantam. Nem is csoda, ha az elolvasása után úgy éreztem, semmi mondanivalóm többé.

Átváltozás

Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.
(Pilinszky János)