Saturday, December 10, 2011

10.


Amúgy sem bonyolult életem egyszerűsítésének igyekezete kimerül azon szokásomban, hogy nem nézek tévét, nem járok moziba, marad tehát a rádió, évek óta ugyanaz, hűséges vagyok ugyanis a végtelenségig, ez a legnagyobb erényem és ez a legnagyobb hibám. Már egy hete vártam a tegnap este pontosan 20 órára, hogy a Drezda-i Frauenkirche-ből élő közvetítésben hallgassam meg Bach Karácsonyi oratóriumának első három kantátáját, s bizonyára csodálatos is volt, nem tudom, mert a zeneszót állandó csacsogás és tányércsörömpölés szárnyalta túl, nyilván lehalkítom a rádiót, ha olyasmi kérdésre kell válaszolnom, miszerint akkor is én lennék-e az anyukájuk, ha nem apához, hanem valaki máshoz mentem volna férjhez...ezt nem lehet röviden és Bach muzsikával a fejemben elintézni, szóval, mein lieber Herr Bach, mikor öreg leszek és magányos, ígérem, együltömben hallgatom majd végig az összes kantátát, de most hadd örüljek egyszerűen csak annak ami van: a reggelnek, a reggelben egy eléggé rendetlen konyhának, a konyhában jómagamnak, amint a forró kávéscsészével melengetem kezeimet, s hogy mire végére érek ennek a mondatnak, talán fel is ébredek valamennyire.

10 comments:

leda said...

Köszönöm, Márta! Gyönyörű volt a zene, igazán jó felvétel, úgyhogy ha beváltod az ígéretedet, akkor épp ezt hallgasd meg! :)

leda said...

Köszönöm, Márta! Gyönyörű volt a zene, igazán jó felvétel, úgyhogy ha beváltod az ígéretedet, akkor épp ezt hallgasd meg! :)

Hajnalka Nagy said...

:):) ez olyan kedves volt! mosolygok ezerrel :D
no, és igen a karácsonyhoz, a karácsonyomhoz hozzátartozik Bach :)

Viki said...

ismét nagyon jó volt Téged olvasni!:)

Éva said...

Minden szép ebben a bejegyzésben!
De az a hóóóóóóóó....!:-)

iri said...

Oh Marta, mivel is vigasztalod magad..meghogy oregsegedre...hat figyelmen kivul hagytad az unokakat!
Mint mindig fantasztikus ez az adventi meglepid is!

Borzási A. Kriszta said...

micsoda körmondatok... :)

marta said...

Márta ...szived gondolatai átjöttek hozzám is!nagyon jó hogy Vagy!...és megint szuperek a képeid..a mondanivalójuk!

Lele said...

...a gyerekek el nem halogatható kérdései...

Igazat bevallva nem csak az írásaidra hanem a hóra is "irigy" vagyok.

Szép Adventot!

márta said...

Ez bocsánatos irigységnek számít :)
Mi itt ajdnem 800 m-en lakunk, de lent a városokban itt sincs hó ám.