12.

Megállni, várni, figyelni - látszólagos passzivitást kifejező szavak. 

Titokban hőstettek végrehajtására, elismerésre vágyó lelkünk számára talán nem is a legvonzóbbak. 

 

Néha még az is nehezemre esik, hogy megvárjam, míg a másik befejezi a megkezdett mondatot, főleg, ha azt képzelem, úgyis tudom, mit fog mondani. 

 

Legutóbbi vendégemnek olyan sok közölnivalója volt - elképesztően kedvesnek tartottam a lelkesedését -, hogy jóformán hozzá sem nyúlt az előkészített ételhez, pedig többször is próbáltam kínálni.

 

Azért is szeretem a karácsony előtti időszakot, mert bár szinte képtelenek vagyunk megnyugodni, a meghívás mégis pont erre szól, hogy megálljunk, várjunk, figyeljünk.

 

Néha csak olyan apró, de fontos gyakorlatot végzek el, hogy tényleg, időt szánok egy nyugodt reggelire. Ma ébredés után lementem a faluba, a kávézóban mézszínű volt a fény a reggeli derengésben. Utána, miközben a telefonom már jelezte, új munka érkezett, még felsétáltam a templomig s a dombon át, kerülőúton haza.

 

Néha képes vagyok, mielőtt válaszolok valamire, vagy megírok egy üzenetet, megállni néhány másodpercre, hogy végiggondoljam, muszáj-e most valami kioktatót mondani -  általában nem muszáj -, néha nem.

Tegnap megkérdeztem a kolléganőmet, szokott-e egyáltalán ebédszünetet tartani. Azt válaszolta, délben csak iszik gyorsan egy kis vizet és bekap valami édességet. Pedig nyugodtan elmehetne sétálni is egy fél órát.

Meg-megállni, várni egy kicsit, kivárni, megvárni, figyelni, felfigyelni, odafigyelni - ezek a szeretet kifejezésének legszebb eszközei. 

Önmagukban véve is már-már lázadásnak számítanak, titkos fegyvernek a perfekcionizmus és általános fogyasztás elleni küzdelemben. 

Van bennük valami végtelenül vigasztaló, lassan derengeni kezd előttem: 

ha engedem magam félbeszakítani, nem hogy nem maradok le a történetemről, hanem pont akkor fog beteljesülni az, amiért dolgozok, amire várok. 

Még akkor is, ha minden másképp alakul, mint ahogy elképzeltem.