Thursday, December 12, 2024

12.

Megállni, várni, figyelni - látszólagos passzivitást kifejező szavak. 
Titokban hőstettek végrehajtására, elismerésre vágyó lelkünk számára talán nem is a legvonzóbbak. 
 
Néha még az is nehezemre esik, hogy megvárjam, míg a másik befejezi a megkezdett mondatot, főleg, ha azt képzelem, úgyis tudom, mit fog mondani. 
 
Legutóbbi vendégemnek olyan sok közölnivalója volt - elképesztően kedvesnek tartottam a lelkesedését -, hogy jóformán hozzá sem nyúlt az előkészített ételhez, pedig többször is próbáltam kínálni.
 
Azért is szeretem a karácsony előtti időszakot, mert bár szinte képtelenek vagyunk megnyugodni, a meghívás mégis pont erre szól, hogy megálljunk, várjunk, figyeljünk.
 
Néha csak olyan apró, de fontos gyakorlatot végzek el, hogy tényleg, időt szánok egy nyugodt reggelire. Ma ébredés után lementem a faluba, a kávézóban mézszínű volt a fény a reggeli derengésben. Utána, miközben a telefonom már jelezte, új munka érkezett, még felsétáltam a templomig s a dombon át, kerülőúton haza.
 
Néha képes vagyok, mielőtt válaszolok valamire, vagy megírok egy üzenetet, megállni néhány másodpercre, hogy végiggondoljam, muszáj-e most valami kioktatót mondani -  általában nem muszáj -, néha nem.

Tegnap megkérdeztem a kolléganőmet, szokott-e egyáltalán ebédszünetet tartani. Azt válaszolta, délben csak iszik gyorsan egy kis vizet és bekap valami édességet. Pedig nyugodtan elmehetne sétálni is egy fél órát.

Meg-megállni, várni egy kicsit, kivárni, megvárni, figyelni, felfigyelni, odafigyelni - ezek a szeretet kifejezésének legszebb eszközei. 
Önmagukban véve is már-már lázadásnak számítanak, titkos fegyvernek a perfekcionizmus és általános fogyasztás elleni küzdelemben. 
Van bennük valami végtelenül vigasztaló, lassan derengeni kezd előttem: 
ha engedem magam félbeszakítani, nem hogy nem maradok le a történetemről, hanem pont akkor fog beteljesülni az, amiért dolgozok, amire várok. 
Még akkor is, ha minden másképp alakul, mint ahogy elképzeltem.

6 comments:

Éva said...

Szeretem, hogy békésen és nyugodtan reggelizel, és az is tetszik, hogy felsétáltál a templomig és kerülőúton mentél haza. A munka megvárt, és el is végezted bizonyára. Megajándékoztad magad idővel.
A kávézóban valóban mézszínű a fény.
Ma égőket vettem, hogy legyenek itthon tartalékban. Kérdezték, hogy fehér vagy sárga fényűt kérek. Az utóbbit választottam én is.
Köszönöm az írásodat és a képeket. Miután hazaértem az intéznivalóimból, láttam, hogy írtál. Lepakoltam, megcsináltam, amit akartam, és teljes nyugalomban olvastam el a
bejegyzésedet. Mert csak így jó olvasni téged.

Katalin said...

Most értem haza egy irodalomterápiás nagycsoportos beszélgetésből, Reményik ISTENARC c. versét boncolgattuk, és egy hölgy elhallgattatva többiek próbálkozásait, kijelentette, hogy a karácsony szentségében mindenkit szeretni kell, ez látszódik azok arcán, akik képesek Isten követői lenni...nem sokkal később egy példát szeretett volna hozni saját életéből, és elmesélte (még mesélés közben is csapkodott az asztalon, és lobogott a haja, annyira feldúlt volt), - szeretném szó szerint idézni, hogy "látott nyáron "egy nőt", aki egy gyereket sétáltatott és sürgette a gyereket, a férje másik gyerekkel kb 150 m-re tőlük várta őket, a nő idegesen noszogatta a gyereket, de a kicsi nem akart menni, megtaszította, és még nevetett is, de a gyerek sírni kezdett...olyan szívesen beolvastam volna ennek a nőnek, hogy nem anya az ilyen, mert az nem ríkatja meg a gyerekét"..."és nem is tudtam az eset után elaludni tőle, annyira bosszantott, hogy nem mondtam semmit, pedig gondoltam megleckéztetném szívesen"....Mindenki elhallgatott a sztori után, majd néhányan helyeslően bólogattak és szidni kezdték az ismeretlen anyukát....én meg nem bírtam ki, hogy ne mondanám ki, és felolvastam az épp elemzett vers ismétlődő kezdősorát: "egy istenarc van eltemetve bennem", és milyen nehéz egy idegesítő helyzetben megőrizni ezt az arcot magunkon, és mennyire nehéz segíteni egy ilyen helyzetben a sorstársunknak, ott és akkor, és aztán beszélgetni szép versekről, de kijőve a könyvtárból már nincs meg a jóakarat, hogy meglássuk a másikban is a istenarcot, és valamit segíteni tudjunk neki, hogy a "kihűlt csillagok hamuja alól", kibányássza azt az anyát, aki szereti a gyerekét, de most épp sürgősen utol kellett érni apát, stb stb.... szóval nem tudom az egész sztorit elmondani, de azt éreztem, mennyire érdekes, hogy ma mondtad, hogy "jó volna néha, mielőtt válaszolunk valamire, megállni néhány másodpercre végiggondolni muszáj-e most valami kioktatót mondani ...Meg-megállni, várni egy kicsit, kivárni, megvárni, figyelni, felfigyelni, odafigyelni - ezek a szeretet kifejezésének legszebb eszközei." ...

Katalin said...

mert, ha bennünk marad, az megmérgez (nem hagy aludni)..., szerintem az lenne a megoldás, hogy képesek lennénk úgy elmondani az érzéseinket , hogy azt ne vegye támadásnak az, akinek mondjuk, és hallanánk meg a másikat, minden szavunk után, a reakciókat értelmezve...Nem hiszek abban, hogy sose kell kimondani, mert az hamis, az csak "elhallgattatott tüske a szívben"...és nem megoldás...de azt tanulni kéne (én se tudom), hogy lehet úgy jelezni egy szeretetkapcsolatban, hogy az őszinteség erősítse és ne rombolja az estéinket

Anonymous said...

Ez most egy komentelés ?

L. M. Zsuzsi said...

Jó ezt olvasni... majd karácsony után így szeretnék élni én is. Most eláraszt a munka, hajnalig a műhelyben vagyok minden nap, hétvégente vásár, elkínzott hajsza - éjszaka meg azt álmodtam, rám omlik a ház. De nem kellene így lennie, úgy lenne jó lennie, ahogy még a nehéz időkben is, legalább részlegesen, és hogy így lehessen, előkészíteni nyáron, meg ősszel, okos tervezéssel, hogy eloszoljon a sok munka az időben, élhető adagokra. Nem baj, majd jövőre talán sikerül.... addig is, inspiráló olvasni róla. Azt hiszem, amint csinálsz, annak a jelentősége nagyobb, mint az olyan egyébként nagyon fontos szempontoké, mint az önmagam megbecsülése, a kultúrához, a szépséghez való ragaszkodás, vagy bölcs figyelem a testi-lelki egészség megőrzésére. Jól élni az időbvel, a térrel, az élet múló pillanataival tanúságtétel is, és hálaadás, és olyasmi, ami alkalmassá tesz az imára, tehát ima.

Katalin said...
This comment has been removed by the author.