vagyok úgy a gondolataimmal, mint Beppo, az utcaseprő, akit mindenki kissé gyengeelméjűnek tartott, mert hosszasan gondolkozott minden egyes kérdés válaszán, és akkor felelt rájuk, mikor az emberek már rég elfelejtették a kérdést. Miközben lelkiismeretesen seperte az utcákat, gyakran jutott eszébe egy-egy nagy és szép gondolat, de ezek szavak nélküli gondolatok voltak, melyekről nem lehetett csak úgy beszámolni, sokkal inkább hasonlítottak egy illatra vagy színre, amit aztán nem lehet elmesélni pontosan másoknak.
Nekem gyakran vannak ilyen szavak nélküli nagy gondolataim, csak eddig nem tudtam ilyen szépen megnevezni őket.
Szóval egyszer olvastam valahol erről a Momo (Michael Ende) c. könyvről, ezért ki is kölcsönöztem a könyvtár gyermekrészlegéről magamnak. Még nem értem a végére, de az eddigiek alapján pont annyira tartom gyermekkönyvnek, mint például a Kisherceget, szóval semennyire. Olvassátok el, nekünk felnőtteknek szól. ( S ha jelentkezne nálatok valamelyik szürke öltönyös úr, be ne engedjétek...:)
(A képen levő könyv csak illusztráció :)
5 comments:
Köszönöm a könyvajánlót!!!Ez a téma nekem való!:)
Nekem meg is van. Rengetegszer olvastam ezt is, a Végtelen történetet is és a Tükör a tükörben c. könyvét is.
De szerintem is legfeljebb nagyobb (mondjuk serdülő) gyerekeknek való mese. :o)
Márta, ez nagyon jó kép rólad!
Szerintem sem igazán kisebb gyerekeknek való: én tizenöt-tizenhat évesen olvastam először ezt is, a Végtelen történetet is, akkor nagyon át- és bejött, de korábban nem biztos, hogy így lett volna. Beppo karaktere volt a kedvencem belőle, egy hosszabb, az utcaseprés mikéntjéről szóló rész sokáig volt az íróasztalom fölé kitacepaózva.
Eszter, szerintem én is ugyanazt a részt írtam ki magamnak...:)
Post a Comment