Kivételesen , pótcselekvés gyanánt

idézeteket fogok írni. Muszáj, mert tegnap valami húsz könyvet vettünk ki a könytárból, és annyira nehéz volt a parkolóig elcipelni őket, mert elég messze van az épülettől. Ugyan van a könyvtár előtt is parkoló, de van ott valami tábla, hogy csak a kivételesek hajthatnak be oda, és eddig még nem mertem oda beállni, pedig én elég kivételes vagyok. Például kivételesen állandóan idézeteket írok-írdogálok. Elég viccesek, és mind rám vonatkozik. Aztán ha nincs időtök, nem kell elolvasni, és kész.
Na, aszongya, hogy:
"A cinizmus undok módja az igazság kimondásának."(Lilian Hellman)
"A dicséretek vissazutasítása: az a vágy, hogy kétszer dicsérjenek meg."(La Rochefoucauld)
"Többet tudsz meg egy emberről egy óra közös játékban, mint egy év beszélgetésben."(Platon)
(Ki akar velem ligrettózni?)
"Entellektüel az az ember, aki túl sok szóval ír le valamit, amiről keveset tud." (Dwight D. Eisenhower)
"Akinek van gondolata, szava is van hozzá. Akinek nincs gondolata - sajnos - annak is van szava hozzá." (Tatiosz)
"Nem az az élvezet, ha nincs semmi dolgunk. Az az igazi, ha sok van, és mégsem csinálunk semmit." (Mary Wilson)

Ma reggel

bemutató órán voltam. Meg holnap is megyek és pénteken is. Ez olyan, hogy az iskolában ilyenkor be lehet ülni a gyerekünk órájára, és elnézelődni. Ma Sáránál voltam, és már nagyon izgult , az este készített is nekem egy szép képeslapot Boldog bemutatót! címmel. :) Nagyon kis ügyes volt, ahhoz képest, hogy nem a matek a kedvence, jól ment neki. Múlt évben is volt ilyen, és akkor is, most is láttam olyan szülőket, akiket jól elküldenék valami szakemberhez. Oké, hogy nem az ő gyerekük a legügyesebb, az enyém sem az, és akkor mi van? De miért kell végig mosolytalan arccal ülni, ha a szegény gyerek hátranéz, miért kell rászólni, hogy figyeljen oda, és a végén miért kell azt mondani neki halkan persze, nehogy meghallja valaki, hogy nem ezt vártam tőled! Nincs annál szomorúbb, mikor egy kisgyerek egy biztató szót vár, és azt nem kapja meg, és ahogy csüng szinte élettelenül ilyenkor a karja, hát azt nem lehet kibírni. Miért nem tanítják sehol, mit jelent jó szülőnek lenni? Ez csak költői kérdés volt ám...Kissé szomorú vagyok, meg minden...

Na, szóval,

az a bajom, hogy időnként megjelennek új névtelenek. Amúgy nincs veletek semmi bajom, tényleg, de örülnék neki, ha sorszámot húznátok, és mondjuk annak megfelelően szólnátok hozzá, mikor akartok, hogy tudjalak én is azonosítani valahogy. Mert jójó, hogy ez egy másik világ,- mert a való életben ugye nagyjából tudjuk, hogy most egy fiú, vagy egy lány beszél velünk, meg ilyenek, - de akkor is. Amúgy, fura dolog ez. Sok új ismerősre tettem szert, mióta blogozok. Vegyük például Oszkárt. :) Fogalmam nincs, ki ő, illetve most már van, de az elején nem volt. Írt egy mosolynyi kommentet, és mivel ő is ír, meg tudtam nézni, ki is ő. Aztán bejelölt az iwiwen, és én kedvelem, mert érti a viccet, meg okos, és most már nem dicsérem tovább, mert még elbízza magát. Vagy ott van Anon, aki szegény állandóan olyan szavakat ír, hogy keretszinkronszó, de róla is tudom, hogy ő az, akivel például Isten létezéséről vitázok, vagy hogy az ő hatására kezdtem el olvasni Vonnegut könyveit. Azt hiszem, nem kérek túl sokat, ha valamiféle azonosítást kérek, és ígérem, mindenkit csak annyira fogok megkedvelni, amennyire engedi. Na. Ennyi volt a gonosz bejegyzés. :)

Juhé!

Van megint gépem, netem, minden, ami kell. Töklassú minden, meg az Opera sincs még feltéve, és elszoktam már az Explorertől, de akkor is : juhé! Most már éppen eleget tettem a városban működő net-klubbok gazdasági fellendüléséért, nekem igazán nincs már lelkiismeretfurdalásom miattuk. Na, kicsit még örvendezek, aztán tervezek írni valami jó kis gonosz bejegyzést. :)

Valószínűleg

a kedves Mr. Winchester mondta fel a szolgálatot a gépemben, haragszom ám rá, mert Murphy törvényeihez igazodva él, és megvárta, míg jól egyedül maradok, és csak akkor mondott csütörtököt. Szóval még mindig nincs gépem. Nem is számítok semmi jóra a mosógépet és az autót illetően sem, de azért elég optimista vagyok ám, csak úgy megemlítettem.
Apropó autó: tegnap voltam tankolni, és hát látom, hogy kereken 285 ft egy liter benzin, és legutóbb még csak kettőötvenvalamennyi volt. És aztán este hallottam a híradóban, hogy napokon belül 300 Ft-on felül lesz egy l benzin, meg minden. Namármost, kiszámoltam, hogy ha a legkevesebbet számolom, akkor is kb. 50 km.-t leautózok naponta, mert a város szélén lakunk, és 5-6 km be a központig az út, és még haza is kell jönnöm. És naponta azért ötször megjárom a várost. Van is egy jó nagy adag lelkiismeretfurdalásom, hogy ennyire bele vagyok gabalyodva a Föld kizsákmányolásába... Bizony, rendesen részt veszek én is a "termodinamikai dáridóban". Ezt tegnap vagy tegnapelőtt olvastam A hazátlan emberben (K. Vonnegut), és gondolom, nem haragszik meg rám, hogy kölcsönveszek veszek tőle néhány kifejezést ( mert már nem is nagyon tudna...). Állítólag 3 éven belül duplájára fog nőni a benzinár. Én amúgy rengeteget voltam gyalogos, meg biciklis, meg buszoztam is nagyon sokat, a babakocsiztatást nem is említem, de most el sem tudom képzelni az életemet autó nélkül, és ez nagyfokú puhányságra, meg elkényelmesedettségre, meg ilyenekre enged következtetni.
Amúgy eléggé környezetvédő vagyok. Sose felejtem el, hogy nézett rám az oktatóm, mikor vezetgettünk a városban, és egyszer olyat fékeztem, hgy kiömlött a megkezdett zacskós teje, és ő a zacskót jól begyömöszölte egy kanálisba vagymibe az utca közepén. Eléggé rászóltam, és azután már mindig a szemetesbe dobta a cuccait, ha én is ott voltam.

Nekem nagyon okos

fejem van, mert például figyelembe veszi, hogy milyen nap van, és csak azután kezd elkülönböző trükköket bevetni. Arra gondolok, hogy például ma szombat van, és mikor reggel felébredtem, forgott velem rendesen a világ, szóval szédültem, vagymi. Anna vajaskenyeret kért, valahogy kimentem a konyhába, vágtam neki kenyeret, aztán ő megkente magának. Sára azonnal átvette a pótanyukai szerepét, látva, hogy használhatatlan vagyok, meg minden, és különböző parancsokat osztogatott ki ( én azért nem szoktam ennyit parancsolgatni, úgyse hallgat rám senki)...Enikővel még ment valamire, de Anna kerek-perec megmondta neki, hogy nem te mondod meg, hogy mit csináljak. :))Na, én ennek örülök tulajdonképpen, mert jobb ez, mintha ész nélkül hallgatna mindenkire. És azért vannak hárman, hogy megtanulják megoldani a konfliktusaikat, lehetőleg úgy, hogy win-win szituáció legyen a vége. Aztán szép lassan helyrejöttem, és most csak azért ugrottam megint be :), mert ki kellett mennem anyósomékért az állomásra, és akkor már összekötöttem a kellemest a hasznossal. Terrrrmészetesen a fuvarozás volt a kellemes rész! :)) És holnap már tényleg megkérdem G.-t, hogy mi is van a gépemmel, mert ez így nem állapot ám.

Most csak azért

ugrottam be mégegyszer ide, mert várnom kell Sárára, szolfézson van szegény, aztán addig is kihasználom az időt. :) Kit akarok én becsapni, mi? :) Amúgy jó net-leszoktató terápiában vagyok éppen, mert most látom, hogy bizony kissé függő voltam (vagyok!), mégpedig tagadási-fázisban-levő függő. Van még néhány függésben levő ügyem, és arra gondolok, vajon miért nem a tisztán értelmes dolgoktól válok függővé?Bár talán nincs is ilyen, mert mondjuk a tisztaság egy nagyon jó dolog, de a tisztaság-mániástól óvjon meg az ég. Meg a munka is jó dolog, de a munkamániástól is óvjon meg...Meg az is jól esik, ha valaki dicsér, de ha valaki állandóan ezt teszi, hát attól is blablabla...Így megy ez, az emberek vagy a lovacska egyik, vagy a másik oldalán vannak. Csak az okosak és ügyesek ülnek a nyeregben.
Nos, hosszú és hideg, esős hétvége elé nézünk, de vettem ma mindenféle kis bigyókat, hogy lekössem a saját+alkalmi kölcsöngyermekeket. Olyanokat vásároltam, hogy: új csomag gyurma, papírgolyók (angyalkafejnek való), új ragasztó, meghegyeztem az összes ceruzát, mert végre vettem egy olyan hegyezőt, ami épp az teszi, amire tervezték. Aztán. Vettem túrót valami közös pogácsasütéshez. Gondolkozom egy olyanon, hogy esetleg elmenni a termálfürdőbe lubickolni, elvégre még bérletünk is van, vagymi, de félek egyedül a három gyerkőccel, mert nincs három szemem, se három karom, meg ilyenek.

Brrr, micsoda idő

van kinn, komolyan akkor is fázom tőle, ha benn amúgy meleg van, meg minden. A gépemről ne is beszéljünk, egy barátunk elvitte szétszedni, és mindenki azt mondja, nem az én hibám, hogy elromlott, amiről nem vagyok meggyőződve. Amúgy nekem nem jelent problémát elismerni, ha hibáztam.
Tegnap este nagyon hamar lefeküdtem, aztán T. felhívott :), de aztán már nem tudtam visszaaludni, és ahelyett, hogy valami jó kis csendes zenét hallgattam volna, nekifogtam M.W.Smith-t hallgatni, maximális hangerőn ( fülhallgatóval ám), és hát a Hey, you-t meg társait meghallgattam jónéhányszor, és aztán csodálkoztam, hogy a szöszbe nem tudok én elaludni...De annyi minden eszembe jutott közben, és a legtöbb gondolatom örökre elszállt, mert elfelejtettem őket, ( tényleg, hova szállnak el a gondolatok? :)), de az biztos, hogy olyanokra gondoltam, hogy: barátság, cicák, érintések, meghatódások, emlékek, gyerekek, társ, apróságok...Szóval mindenre összevissza. Hogy miért fátyolosodik el még most is időnként tiszta váratlanul a tekintetem...Meg hogy, érdekes ahogy vannak olyan emberek, akikkel eltöltöm az egész napomat, végig be nem áll a szánk, és mégse fárasztó, ha elmegy, feltöltöttnek érzem megam, nem lefárasztottnak, mert olyan is van ám, hogy valaki csak egy félórára ugrik be, de utána egész nap fáradt vagyok, és fáj a szám attól a félórai mosolygástól. Mosoly és mosoly között nagy különbség van ám.
Na, hát ilyenekre gondoltam, és fura, hogy annak ellenére, hogy tulajdonképpen van, kivel beszélgessek, a mondanivaló soha nem fogy el, pedig nem történik velem annyi minden, ami indokolná a sok mondanivalót. Nekem ez a blog időnként valami menedékféle, vagy nem tudom, muszáj elmondanom még a semmit is.

Teljesen érdektelen blogbejegyzés

Semmire sem megyek a számítógépemmel. De semmire. És nem jön, hogy elhiggyem, hogy azzal, hogy véletlenül hamarabb kapcsoltam ki, mint kellett volna, most minden elromlott. Egyszerűen nem reagál egy adott ponton túl a billentyűzetre a gép, csak futtatja a kis köreit ( azok az írások fekete alapon beindítás után), és így nem lehet újratelepíteni sem a windows-t, meg semmit sem. Lemezről sem lehet indítani, lévén ugye, hogy süket minden parancsra. Mondom én, ezek a gépek bonyolultabbak, mint a nők. Ja, hát ez van. Tényleg nem tudom, mit lehetne tenni.

Az jutott eszembe,

hogy azt hiszem, szvsz mostanában megváltoztam. És nem biztos, hogy a javamra válik, vagy mások javára. Például ma reggel olvastam, hogy a naplopó átváltoztatta a blogja címét időbeosztás-oldalra. Ott is megtettem, és itt is, hogy tiltakozom. Persze, ismerem én a különleges humorát, aztán remélem, hogy 30 nap múlva visszatér a jó öreg naplopáshoz, meg minden. Én régebben állandóan az időmet osztottam be, meg ilyenek, tehát úgy általánosságban véve a jóra, a szépre és a rendezettségre törekedtem. Hogy rend legyen a fejemben. Jó véleménye is volt rólam szinte mindenkinek. Most meg, nem tudom, de hát nagyot változtam. De az is lehet, hogy azért van a zűrzavar, hogy aztán egy magasabb érettségi szintre kerüljek. Na, ezen a puccos kifejezésen is például most elmosolyodtam. Olyan vicces, pedig ezek komoly dolgok. Á, elhatárolódom saját magamtól. Itt az ideje elővennem a Büszkeség és balítéletet, ahol a nők egyetlen célja és gondja az volt, hogyan menjenek férjhez. Ha ez nem tesz helyre, akkor semmi. Csak viccelek.

Most már aztán

tényleg abbahagyom az Aki az én barátom hallgatását. Így estefelé veszélyes ilyeneket hallgatni. Most kellene kimenni és körbeszaladni háromszor a házat, hogy helyrezökkenjenek bennem a dolgok, de nem megyek, mert: félek a sötétben, a kóborkutyáktól, az egerektől, és egyáltalán. Inkább arra gondolok, hogy úgy megnézném a Hundertwasser kiállítást, és akartam is feltenni képeket a festményeiről és épületeiről, de sajnos mind jogvédett, amit találtam a neten. Nagyon szépek. És még van egy festő, akit nagyon szeretek, A. Onishenko a neve, és Prágában van egy galériája, és van egy szép festménye. Egy kislány áll az esőben egy hatalmas esernyő alatt, az arca nem látszik, és már este van, és én is így érzem magam most valahogy. Amúgy nem értek a festményekhez. Csak úgy írok itt összevissza ahelyett, hogy mennék összerámolni a lakást...

Elfogadom

a tényt, hogy elég unalmas vagyok. Mert például a lányaim szerint biztos az vagyok, mert a leckeírást meg ilyeneket a játszás és szöszmötölés elé helyezem, főleg, ha fél kettőkör érünk haza, és négy órára vagy fél ötre vissza is kell menni arra a fránya szolfézsre, és például nekem is mennem kell németezni, bár ezt a partizip perfektet a mai órára sem tudtam megtanulni, de mégis a tanár életemben először azt mondta, hogy menni fog. Juhé! És azt a tényt is elfogadom, hogy totál tehetségtelen vagyok rajzolásban, mert például az általam rajzolt ló inkább kutyához hasonlít. De tanulékony vagyok, és például már megtanultam Annától, hogyan kell kacsintó napocskát rajzolni. És arra gondoltam, hogy milyen szívesen lennék például meseíró, bár egyáltalán nem tudok történeteket gyártani, de például gondolkodni szeretek, és ennek általában nem sok haszna van, de az a szerencsém, hogy mindig akad, aki visszazökkent a való világba, ami jó, mert a valóság általában kézzelfogható és vicces, és ez is fontos. És ha valakinek most olyan pihent az agya, meg minden, hogy a következő feladatot megoldja, hát akkor én lehetséges, hogy úgy fogok rá gondolni, mint ahogy a kedves népekre szoktak. ( Amúgy állítólag első osztályosoknak való feladat). Tehát: Hányféleképpen tudod megérinteni egyszerre 4 kézujjaddal a bal könyöködet? Lehetséges válaszok: 10, 5, 4, 2 illetve egyféleképpen.

A gyerekeknek

nagyon kevés kell ahhoz, hogy jó napjuk legyen. Az kell, hogy néhány nappal előtte megígérni valamit, és akkor van mit várjanak. Például szombat óta várják a szerdát, ami , ha jól tudom éppen holnap lesz, mert suli után biciklizést ígértem nekik. Eddig T.-hez tartozott a bicikliztetés, mert három biciklit felcipelni a tárolóból, aztán meg három gyerekre vigyázni, hogy merre mennek, el ne üsse valami őket, ez olyan férfifeladat, de most csak én vagyok, aztán kész. És már néhány napja látjuk, hogy új cukrászda fog nyílni hamarosan a Kossuth u. végében, és most például azt várjuk, hogy végre megnyisson, és akkor elmegyünk és szép előkelően elfogyasztunk valamit. Így megy ez.
Aztán ma reggel voltam a gumisnál, és csak jövő szerdára kaptam időpontot, pedig már ma reggel is alig tudtam lekaparni a jeget a szélvédőről. És nem az én nevemet írták be a naptárjukba, hanem azt, hogy Toyota. Meg kérdezték, hogy alufelni lesz, vagy lemezfelni, akármi is legyen az, de nem tudtam válaszolni, aztán ők sem ragaszkodtak a válaszhoz. És már vagy húszadjára hallgatom meg azt az új Republic-dalt, amit az este személyesen nekem dedikáltak. Nekem eddig még senki nem dedikált semmit, de jó érzés.

Ezek a gyerekek

olyan kis drágák, persze elfogult vagyok, meg minden...Mostanában Anna nagyon választékosan fejezi ki magát, például az előbb megköszöntem neki, hogy összehajtogatta a kardigánját, ami egész délután a földön hevert bizony, és ő erre azt mondta, hogy szóra sem érdemes...És azt is mondta, hogy szegény apa, milyen rossz lehet neki, hogy nincs vele a családja...Sára meg erre azt válaszolta, hogy ő nem sajnálja apát, mert inkább arra gondol, hogy az jó neki, hogy ott lehet, és azt dolgozhatja, amit szeretne, és ő ennek örül. Ilyenkor nem tudok mást gondolni, csak azt, hogy öööö, ki a felnőtt, én vagy te?... Ilyen kis bölcsek a lányaim, kivéve mikor úgy viselkednek, mintha pontosan 7, 6 meg 4 évesek lennének...
Mondtam már, milyen gyorsan eltelik errefelé a nap? Igyekszem tanulni délelőtt, és az benne a legnehezebb, hogy ahányszor leülök, ötpercenként késztetést érzek olyanokra, hogy meglocsoljam a virágokat, vagy szomjas leszek, aztán éhes, aztán megint szomjas, aztán átülök más helyre, ahol nem tereli el a figyelmemet semmi, akkor általában megszáll a blog-ihlet, meg ilyenek. Ha felgyorsítva nézné valaki, azt hinné, valami mérgezett egér szaladgál fel s alá. Aztán még csodálkozom, hogy nem haladok. ( Ugye, senki sem azért klikkel ide, hogy valami tanulságos dolgokat olvasgasson? Na, azért...Tudnék olyat is írni, de inkább hagyok másokat is érvényesülni.) Meg arra gondolok, hogy holnap már tényleg el kell mennem a gumishoz, mert állítólag jön a fagy, meg a hó, meg ilyenek, és én még soha nem vezettem hóban, meg fagyban, és szvsz ideje lenne feltétetni a téligumikat.
Ja, és délután Jengáztam Enikővel, és most nem volt sírás, mert mindig nálam dőlt össze a torony, és arra gondoltam, még ráér megtanulni azt, hogy veszíteni tudni kell.

Én nem szeretem

a tejet, de például ha egy bögrébe teszünk egy kis vanilíás capuccinót, hozzáadjuk a gyerekek által otthagyott reggeli tejmaradékot, és erre öntünk forró vízet, na hát igencsak finom lesz a végeredmény. És addig is húztuk egy kicsit az időt, annál később kell a fontos dolgok elintézéséhez hozzáfogni.
Mostanában csak de. 10 óra után hallgatom a Sláger Rádiót, ha egyáltalán hallgatom, mert valahogy nem vagyok oda a Boros-Bochkorféle viccelődésekért ilyen korán, én általában csak estefelé kerülök olyan hangulatba, hogy vevő lehetnék rá. Ma reggel mégis belehallgattam az autóban, és hát a két "szakértő" épp a szülésről, meg ilyenekről beszélt. Amúgy nagyon élvezetes a férfiakat hallgatni, ahogy a szülési élményekről beszélnek: te, és képzeld, egész éjjel nem aludhattam, már olyan fáradt voltam, estem össze, és csak reggel fél kilenckor született meg a baba...Hát kemény volt nagyon... Az asszony meg csak ellóbécolt ott, mi? :)) Na, azt mondta ma valamelyikük, hogy hallotta, vagy olvasta, vagy ő gondolja így, már nem tudom, hogy tanácsos lenne mindenkinek császármetszéssel szülnie, mert semmi sem indokolja azt a nagy kínlódást, amit a természetes szülés jelent. Amúgy nem annyira nagy butaság, mint amilyennek tűnik, mert elég sok kismamától hallottam már ilyet, hogy ő meg se szeretné próbálni a természetes módját ennek. Hát ez van, mindent meg lehet már oldani ilyen technikai segédeszközökkel, akkor meg minek macerázni...Aztán nem félreérteni semmit, mert én örülök, hogy van a császármetszés ( meg császárzsemle, meg császármorzsa), de azért butaságokat beszélni egy országos lefedettségű rádióban, korán reggel, nem is tudom, miért csodálkozom... Mondjuk, főzni sem kellene, mert a táplálkozást is meg lehetne oldani mesterségesen valami csövön keresztül. (Valami németszófejbebegyömöszölőcsövet kellene már végre feltalálni...Der Kuckuck sollen sie holen!)

Nem vagyok

egészen ura ennek a messenger dolognak, de azért tökjó, ahogy ez a kis gömböcfej örül nekem, mikor bekapcsolom...És mind azon töröm a fejem, hogy hívják Pesten azt a valamit, ahonnan csillagokat lehet nézegetni távcsővel, vagy nem tudom hogy, valami "p" betűs talán... Oda szeretnék elmenni egyszer. Tegnap nézegettem valami szép sarki fényes képeket . Meg nemrég megnéztük a Kutyahideg c. filmet, és abban is volt ilyen fényjelenség, és azt is megtudtuk, hogy a kutyák néha emberségesebbek, mint mi. Ma este is filmnézést tervezek, kölcsönkaptam egy dvd-t valakitől, Szelíd szerelem a címe, és majd teszek magamhoz jó sok zsebkendőt, mert hála a pozitív gondolkozásomnak abban látom a jó oldalát a magányos filmnézésnek, hogy nem titokban kell könnypotyogtassak, mint például a We were soldiersnél, mert ott is szégyelltem, hogy például milyen dolog az, hogy lány létemre jól megsiratok egy háborús, lövöldözős filmet.
Amúgy a képet ma délelőtt készítettem, ők az a kb. tízfős gyerkőccsoport, akikkel vasárnap délelőttönként néha (elég gyakran) szoktam foglalkozni, annak ellenére, hogy totál tehetségtelen vagyok hozzá, de jobb híján itt vagyok én, és én szeretem őket, és mindig elcsodálkozom azon, hogy ők is engem. És úgy szólítanak, hogy Márti néni. Na, ezt sose fogom megszokni...

Lenne ám időm

írni, de minek. Nem érzek késztetést rá, s ilyen is csak ritkán van ám, ezért is írom le most gyorsan. Mert ha nincs időm, meg mást kellene csinálni, akkor bezzeg...Bár időnként visszaolvasom magam, és olyan fura. Mégegyszer talán nem írnám le azt, amit egyszer már igen. Ezért is nem jó semmit újraolvasni. Vigye csak a virtuális szél ahova akarja, mitbánomén...Ez az, amit például a kedves párom nem ért, hogy miért van szükség erre. Hát én sem értem. És nincs is szükség rá. Én egy csomó szükségtelen dolgot csinálok az életben. Meg is bolondulnék, ha csak szükséges és értelmes dolgokkal kellene foglalkoznom. Sohase fogok igazán felnőni. Változni állandóan változok, máról holnapra. Februárban lesz egy éve, hogy űzöm ezt a műfajt. Előtte nem tudtam, hogy képes vagyok ennyi betűt leütni ezen a klaviatúrán. E. E. Cunnings költőt idézem, ( minek kell állandóan idézni valakit?!...): „I am through you as I”. Tehát általad, rajtad keresztül vagyok ilyen, amilyen. Általad is. Most sem olvasom újra, lehet, hogy nincs is értelme az egésznek...
A kép azért kicsit feldobja a bejegyzést...:)

Hogyan akarok én

gyereket nevelni, ha magamat is olyan nehéz? És miért van az, hogy a bizalom az néha olyan, mintha felelőtlenség lenne, és fordítva, és néha csak a végén derül ki, hogy melyik is volt az...Akkor meg már mindegy. És van-e olyan, hogy számítógép-analfabéta, mert akkor én az vagyok.( Kriszti, nem tudtam végülis megnézni, amit átküldtél az éjjel...:( Ne kérdezd, miért, fogalmam nincs. ) A biztonság kedvéért (Anna mostanában állandóan hozzáteszi ezt a mondanivalójához:)) most még visszafekszem egy kicsit. Most látom, hogy még csak 7 óra. Mióta ez az óravisszaállítás megvolt, össze vagyok zavarodva.

Plusz egy vers,

ami ugyan egyáltalán nem illik az előbbi pószthoz, de még jó is, mert ez egy szomorú vers, és hát mindenki tudja, milyen az, amikor valaki visszautasítja, de az ilyenekre akkor jó visszagondolni, amikor amúgy jókedvű az ember, mert akkor már látja, hogy ilyenekért igazán nem érdemes szomorkodni. De amúgy nagyon tetszik. És hozzá lehet képzelni valami jó kis párizsi utcarészletet...

REGGELI

A kávét csészébe
Öntötte
A tejet a kávés-
csészébe öntötte
A tejeskávéba
A cukrot betette
A kávéskanállal
Lassan fölkeverte
Azután megitta
S a csészét lerakta
Hozzám egy szót se szólt
Rágyújtott
Fújdogált
Néhány füst-
karikát
A hamut leverte
A hamutartóba
Hozzám egy szót se szólt
Még csak rám se nézett
Fölkelt
A kalapját
Benyomta fejébe
Köpenyét
Mert esett
Fölvette
S kiment az
Esőbe
Szó nélkül
Még csak rám se nézett
Arcomat kezembe
Temettem
Zokogtam.
(Jacques Prévert, fordította: Csorba Győző)

Reggel van,

meg minden. :) Kinnt valaki zúgatja az autóját, hogy indulna már el vele, hát nem veszi észre magát, hogy hétvége van, és a jónépek aludnának, vagymi...(Az autó az az, aminek négy kereke van, és zúg, ha beindítják.) Ha tudnátok, mi volt itt tegnap este. Hát az volt, hogy pizsamaparti. Mindenhez hozzátesszük a parti vagyis inkább a party szót, és máris vidámabb az élet. És ezek a lánykák még éjfél körül is ébren voltak. De előtte rendesen összevesztek, hogy ki fog aludni a Lucával a nagyszobában. Ezt csak úgy lehetett megoldani, hogy aki lemond róla, az aludhat velem, de csak miután Enikő már elaludt, mert ha megtudja, ő is akar jönni, és akkor én a földön alszom. Így hát végülis Annával aludtam, nameg a rengeteg plüssével. Értitek, nem? :) És sikerült végre beszélnem T.-vel is, és mióta messengerezgetek, azóta tényleg nincs is időm elborongani, és kitakarítottam, és most már az életem beállt valami rendes kerékvágásba, vagymi. Jó kis kávéhangulatom kerekedett, és a lányok is ébredeznek. Na, mentem is, aztán induljon a banzáj.

Nahát, ezt is megértük,

hogy végre van szőkenők részére speciálisan kifejlesztett számítógép-billentyűzet. Itt meg is lehet rendelni, de én nem fogom, már csak azért sem, mert nem tudok oroszul. A kalviatúra természetesen rózsaszín, pont mint a blogom háttere, ráadásul van egy rózsaszín mackóm is, meg volt egy rózsaszín túranadrágom, de mondjuk az már elszakadt. Amúgy a barna a kedvenc színem. Meg a piros, a narancssárga, a zöld, a kék, a fekete és a fehér. Más nincs. A színen kívül a szőkenős klaviatúra a hagyományostól a billentyűk feliratozásában is különbözik. A funkcionális billentyűkre a "szükségtelenek" felirat került. A szóközt a "leghosszabb billentyű" felirat jelöli, míg a műveletek végrehajtására szolgáló Enter-t a "legnagyobb billentyűként" tüntetik fel a klaviatúrán. Annál lakonikusabb viszont az Escape, a kilépőbillentyű feliratozása, amelyet a "Nem!" - ként jelöltek meg a cég szakemberei. (stop.hu)

Nem is tudom,

mondtam-e már, hogy mennyire szeretek én zenét hallgatni és énekelni...Ha nem, sürgősen pótolom, mert ezt muszáj elmondanom. Mondjuk inkább az előbbit szoktam gyakorolni, az utóbbit csak akkor, ha egyedül vagyok az autóban, miközben persze vezetek. Ilyenkor úgy érzem magam, mintha egy videóklippben szerepelnék. Most mér', egy csomó ilyen klipp van, ahol a főszereplő csak megy át a városon, mint Bruce Sprigsteen a Philadelphiában, valami lebegős kabátban, és közben fújja a szél a haját, meg ilyenek, de ilyen vezetős is van néhány, csak egy sem jut most eszembe. Például ma elvittem a gyerekeket a mamához, hogy én nyugodtan terápiázhassak itthon, és visszafele jövet egyszer csak hallom Charlie-tól a Mindenki valakié-t. Zene maximumra, meg minden, na és nagyon jólesett énekelni, hogy:
Várj, várj, várj! Nehogy bármit kitalálj.
Ez csak egy dal, ez csak egy dal. Semmi se fáj.
Várj, várj, várj! Nehogy bármit kitalálj.
Ez csak egy dal, félre ne értsd, ne telefonálj!
És eszembe jutott, hogy az élet igazi értékét az adja, hogy mennyiben tudunk másnak adni valamit, ezt nevezik szolgálatnak, Márai is olyan meghatóan ír erről, igazán, el lehet olvasni. Az életnek értéket csak a szolgálat adhat... Én ma lesepertem a soros szomszéd helyett a lépcsőket, és átengedtem néhány gyalogost magam előtt az úton. Nem sok, de valahol el kell kezdeni. :)

Reggel van,

meg ilyenek. Kinnt ugatnak a kutyák. A kutya az az állat, aminek négy lába van és ugat. Lerajzolni nem fogom. Á, megártott a sok olvasás...Ma egy új nap kezdődik el, és én is újat kezdek. Mert megmondom őszintén, két napig nem nagyon csináltam semmit. Jó, leszámítva, hogy egy hónapra való mesét hangosan felolvastam, és éjjel is ugyancsak olvastam, de azt már nem hangosan, és nem is mesét persze. Semmihez se volt kedvem, bár tudom, az élet nem kedv kérdése. Ma munkaterápiát tartok, nekifogok mindenféle nagytakarításos dolognak, és be sem kapcsolom a gépet és a netet. Najó, viccelek ám, hogy kapcsolnám be, hiszen ki sem kapcsolom. Nem ám, csak viccelek! Én nagyon vicces vagyok ám. És most nem vicceltem...

Ma nem pótcselekszem,

nem én, csak éppenséggel mindennel egy csomót elvacakolok. Például az ebédkészítéssel, meg ilyenekkel, nem mondom, finom lett, de akkor is. Valami optimális időkihasználási szoftvert kérnék szépen, de felhasználóbarát legyen ám. Bár, nem is, most hova mind rohannék, nem? Amúgy úgy veszem észre, ma a fű sem nő, pedig nincs is hétfő, aztán akkor nem szokott nőni. Sehol senki. Csendes a ház, az utcák, a blogok, mindenki elment valamerre. Na, jó nekik. Nekem nincs kedvem menni sehovase. Délután a lányoknak valami lánypartyféle lesz, akármi is legyen az, aztán lehet, hogy én is ott ragadok egy kis beszélgetésre. De nem sokáig, mert aztán jön a kedvencem, nem írom le mégegyszer, hogy mi az, aki kitalálja, az kap tőlem egy mosolygós piros pontot.

Szószátyár

vagyok, ez az igazság. Egy virtuális szószátyár. Még jó, hogy senki sem várja el, hogy takarékoskodjak a betűkkel, és a szavakkal, és ez a szegény gép mindent elvisel, és ez a szegény net is úgyszintén...