Wendell Berry írja egyik gyönyörű versében, hogy az élők és holtak világa között van egy tiszta, hideg üvegtábla. S hogy aki túl közel merészkedik hozzá, vagy ködösre fújja a leheletével, vagy túl sokáig kell visszafognia a lélegzetét.
Aki szeretett valaha bárkit is az életében, nem kerülheti el az üvegtábla közelében való időzést. Néha. Huzamosabb ideig szinte elviselhetetlen, bár ez az a hely, ahol kristálytisztává válik minden. Itt a legintenzívebb Isten jelenléte. Itt derül ki, mi az, ami fontos. Érzésem szerint minden hihetetlenül fontos. Csak, ahogy már említettem, ez majdhogynem elviselhetetlen.
Ma reggel Mama, férjem édesanyja, ahogy a hírt tudtul adó üzenet szólt, "megpihent". Hitünk szerint hazament. Apránként majd visszább léphetünk a hideg üvegtáblától. Kicsit majd, hogy el tudjuk végezni szívszakadás nélkül a mindennapi feladatokat, háttérbe szorul e különleges helyen, a világok határán szerzett tudás.
Csak három dolog marad meg. Minden mást elfelejtünk, szélnek eresztünk, megbocsájtunk.
Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.
