Örültem reggel a fűtőtest által melegen tartott törölközőnek.
A hajnal halványkék fényének a fehér falon.
A méznek a teában.
Az esti sétának a faluban. Az első gesztenyéknek.
Egy rövid, mély alvásnak délben.
A tizennégy órás munkanapnak. A hozzá való kedvnek, erőnek.
Az ablakot verő esőnek.
Az el-eleredő könnyeknek.
A legsötétebb időszakokban is utat mutató örömnek.
(S még annak is, hogy éjfél előtt egy perccel megírhattam a mai bejegyzést.)
2 comments:
szeretem az örömsorolásaidat (olyan jó ráismerni a hasonlókra:))))
én meg épp most olvastam Popper gondolatait, mikor megkérdezték tőle, h. "MENNYIT örül egy héten", és elgondolkodott: Horas non numero nisi serenas (Csak a derűs órákat számolom), azt mondta: "...a fene se tudta, hogy mennyi derűs órám van nekem. Elkezdtem figyelni, és belesápadtam, hogy mennyire kevés. Hogy én milyen keveset örülök egy héten, milyen kevés öröm van az életemben…"
lehet a pillanatnyi örömök (megpillantva valami szívnek kedvest), önmagában nem hosszú idő (csurranó méz a teába, esőhang, gesztenyére bukkanni, tudni, h. eszébe jutok valakinek, stb. stb.) de az legalább olyan erőt adó, mert összeadódnak ha számon-tartom, mert sok van ám, mind mint puha kis tollpihécskék, és olyan jól kibélelik az ijedten rebbenő sérült kis lelkem fészkét...
♥
Egyik szebbeket ír mint a másik! Köszönjük Márta és Katalin!❤❤
Post a Comment