A ruháinkat rendezgettem ma. Mostam, teregettem, hajtogattam. Vasaltam. Mint minden hónapban ilyentájt, hogy ne legyen rá gondom majd az elkövetkező két hétben, mikor napi tizenkét órákat dolgozom majd.
A szekrényem egyik polcán kis rugdalózók, ajándék lesz, az ősz folyamán születendő drága, várva-várt gyermeknek. Újból nagynéni leszek.
Az idősek otthonából pedig szóltak, válasszuk ki a talán, lassan, óvatosan közeledő utolsó útra a ruhákat. Legyenek előkészítve. Minden eshetőségre. Kézzel mosom ki, bár tiszta, férjem édesanyjának a legszebb fehér blúzát. Már sötétedik, mikor könnyezve kiterítem a drótra.
Valaki érkezik. Valaki hazatérni készül.
Én pedig - örömmel és köszönettel és szívszakadva - mosom, teregetem, vasalom a ruhákat.
5 comments:
Rengeteg erőt kívánok a férjednek, és a kisbaba anyukájának is. És Isten áldja őket!
újabb erőpróbák neked,jönnek sorban,
olyanok ezek az események, mint egy-egy kendő a válladra rádterítve...az érkezők és a távozók...az élet folyton forgó kerekében
(emlékszem, milyen közel álltatok a Mamával, milyen emberfeletti események, és arra is, mikor neked tépett virágot...tudom, milyen nehéz ..., megszakad a szívem érted
🤍🤍🤍
Ez nagyon szív facsaró!❤
Ez (is) gyönyörű bejegyzés... Mintha az esszenciája lenne a blogodnak az íve, és ahova mutat.
Post a Comment